a zsűl épségben hazajött ámerikából, juhhéj, és hát mit hozott nekem szülinapomra? xkcd könyvet! nekem van a legjobb tesóm a világon!

amikor ma reggel tudatosult bennem, hogy a testvérem egy másik kontinens másik országának másik városában van van, rám telepedett a nihill. ez tök hülyeség persze,hiszen hónapok óta tudtam, hogy megy, meg hát mégiscsak ő az okosabb az ügyesebb a gyorsabb és kitartóbb, és mégis, mert hát csak én vagyok a nagytestvér, és tök hülye érzés az, hogy a kistesóm elérhetetlen messzeségben van, hogy ha bármi történne vele, én tehetetlen vagyok. és tudom, hogy nem fog történni vele semmi, és neki most tök jó odakint (ezért meg irigykedek, na tessék, tönkretesz teljesen ez az egész, mire hazajön, én egy érzelmi roncs leszek :P) azért én mégis veszettül aggódom.
és ebben az az egészen bizarr, hogy egyébként meg nem mintha annyira egymáshoz lennénk nőve, néha két hétig nem is találkozunk, max telefonálunk, vagy ilyeemi, de most, hogy tudom, hogy erre lehetőségem sincs, piszok módon szarul érzem magam.

úgyhogy zsűl, ajánlom, hogy épségben gyere haza két hét múlva, különben mérges leszek :)

boldog anyáknapját Anyunak, a világ legjobb anyukájának!
<3

a nagymamám kanadában van most épp egy hónapra.
hát milyen dolog ez, kérem szépen, én vagyok a fiatal és kalandvágyó, nekem kéne világot járnom, nem-e?
persze tök örülök neki, és remélem, tök jól érzi ott magát.

és holnaptól -ó boldogság- nyaralunk!
vár minket a dráva, a kenu, a sátor, a harmincöt fok, a szúnyogok, a klasszikus nyári kellékek. bográcsozás, fröccsözés, fürdés, nomádkodás. legjobb.
amikor kicsi voltam, mindig sátoroztunk, így nekem továbbra is ilyen az igazi, nagybetűs NYARALÁS, a hoteles az maximum pihenés, legfeljebb üdülés. vagy vakációzás. de nem nyaralás.
amikor a kombitrabi hátulja megtelt táskákkal, a hátsó ülésre kerültek a kispárnák és a hálózsákok (így kakasülőn ültünk hugival, jó magasan, de szerettem :)), tetőtartóra felgumipókozva az óriási sátor, meg a kempingasztal-kempingszékek, és indulás. balaton, vadása-tó, tisza-tó, Őrség, mikor merre. papa-mama-gyerekek énekelnek az autóban, elnyújtottan kérdezik hogy mikorééérünkodaaa?
ezeken a sátras nyaralásokon reggel, amikor anyáék a kávét itták a kis piros műanyagcsészékből, kaphattunk kávéba mártogatott kockacukrot, a reggeli pedig kifli volt és zacskóskakaó. a kis kepingfőzőn spagettit vagy lecsót főzött anya, és zacskóslevest (otthon ez utóbbit soha) és hugival a hajunkat szörkés-szőkésre szívta a nap. kirándulás, strandolás, nem semmittevés, hanem abszolút aktív pihenés.
visszasírom.
illetve, továbbra is ilyeneket csinálok :)

bécs

zsűl ugyebár múlt hétvégén lefutotta a maratont Bécsben (az én asszisztálásom mellett :) )
itt a beszámolója, tessék elolvasni. mókás :)

bécs, stephansplatz, mcdonalds.
várom, hogy zsűl lefussa a maratont, nagyon drukkolok neki.
közben nagyon fáj a fejem-nem tudom mitől, és nyűgös vagyok mert nem nagyon tudok mozogni, attól az 50 kiló cucctól, amit cígölni kell magammal keresztbe-kasul a városon, mert képtelenek voltunk kevés cuccal eljönni, hajszárító, laptop, van itt minden, ami nem kéne.
tegnap este meg csőriéknél voltunk, keresztanyám barátnőjénél, itt lakik, ide ment férjhez, és tök vicces volt úgy beszélgetni a vacsoránál, hogy két mondatot magyarul mondunk, aztán párat németül, hogy a férje is megértse, és miután a gyerekeknek is tiszta volt már, hogy értünk meg beszélünk németül, simán ők is úgy beszéltek nekünk is, hogy hol magyar-hol német, büszke voltam magamra, hogy tudtam tartani a tempót, élőben mégis csak más idegennyelvelni, kisgyerekek mellett, mint munkaidőben telefonon.
de most, most nagyon fáj a fejem, nem tudok ezen túllépni, honnan szerezzek én most fájdalomcsillapítót, jaj.
bécs egyébként még mindig űberkirály hely, nagyon szeretem.

különös árukapcsolás

a mai kor gyermeke nehezen fogja át ésszel a tízenéveket. hogy valami sokára "hozzon gyümölcsöt". nem csak átvitt értelemben, valóban is.
ülünk maminál, valamit mesél a kert baráti körről, hogy a nemtudommilyen gazda (tudod katusom, a rádióban is szokott lenni) mondta, hogy ha van egy jól termő fád, vedd a gyümölcs magját, de vagy tízet, ültesd el, és még ha sok vad is lesz belőle, lesz tuti egy-kettő, ami szuperre sikerül, ez is a nemesítés egy fajtája.
na de mami, nézünk furán, magról? fát? hát miért, mit gondoltatok? háde mami, az nagyon sokáig tart, hát mikorra lesz abból fa? hát ha a tibi vesz facsemetét, és elülteti, még az is vagy 3 év mire gyümölcsöt hoz, hát mikorra lesz a MAGBÓL fa? de most komolyan mami, annak akkor kell vagy 10 év, nem? hát de az rengeteg, mondja zsűl, hát gondolj bele, ha veszel egy magot, és mellé egy KUTYÁT....
ezt a mondatot pedig sose fejezhette be (vagy legalább 10 percet várnia kellett rá, hogy mégis) mert mamival visítva nevettünk. mert mi mást is vennél a gyümölcsfamag mellé, mint egy kutyát?

(a végkövetkeztetés egyébként az volt, hogy hát a kutya rég meghal, mire a gyümölcsfa gyümölcsöt hoz - lényegében egy kutyaöltő alatt nő fel egy fa - és hát mi értelme ennek, ha vehetsz facsemetét. megállapítottuk továbbá, hogy mami 85 éves szomszédbácsija igen optimista, aki tavaly rendelt diófához diót, hogy majd ő nevel belőle fát)

húsvét jegyében

- reggelire sonkástojás
- ebédre csülkösbableves, utána húsvéti kalács
- vacsira főttsonka, tojás, mustár

és itthon, itthon, itthon, anya, zsűl, mami, tibi, jajdejó.
kicsiként a csokitojás volt a lényeg meg a tavaszi szünet, és a locsolók. ma az, hogy végre mindenki itthon van, hogy hugival van időnk együtt filmet nézni, hogy anyával borozunk, hogy tibi, hazahoztam a labdát, van kedved dobálni egy kicsit?
most hirtelen nem tűnik olyan borzasztónak az sem, hogy dolgozni kell ma, mert én a középső szobából dolgozok, zsűl a nappaliban tanul, anyáék a konyhában főznek, közben ugyanúgy megy a szövegelés megállás nélkül, tulajdonképpen fel sem tűnik, hogy itt kötelező is van közben.

apa ma lenne 50 éves.

anyával fényképeket nézegettünk, és kezünkbe került az, amin 3 éves koromban karácsonyra megkapom az első biciklimet, amin aztán bringázni tanultam. kicsi, zöld örökhajtós.
"Nézd anya! az első fixim!"

otthon jó, otthon jó, otthon mindig jó

Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül és ott ülök
az ölében én.

/Zelk Zoltán: Este jó/

laza három és fél óra alatt sikerült megtennem az albi és az otthon közti háztólházig távolságot ma. ez normális esetben max két óra.
de szabadságligetnél lerobbant a szembevonat, és a mienk egy órát rostokolt, mire rászánta magát, hogy elmenjen, és átvontassa a szerencsétlen beteg kocsit vörösvárra, ahol is van már sínpár, és tud egymás mellett menni a két szerelvény. zseniális ez az esztegom-budapest vonal, nem elég, hogy iszonyú forgalmas és mindig tömeg van, még ráadásul tízenpár megálló mindig, mert gyorsított meg inter nincsen, és csak egy sínpár, ezért ha egy vonat késik, borul az egész aznapi menetrend. wunderbar.
én meg ráadásul bringával voltam, szóval ha 10 perc várakozás után leszállok, hamarabb haza is értem volna tán, mint így. de nem volt nálam se sapka se térdmelegítő, és hideg volt, és a táskám meg nehéz meg laptopos, így nem volt kedvem a tízes úton letekerni fixivel harmincpár kilométert. lusta vagyok, meg nyúl, de akkor se.
mindezek után viszont olyan, de olyan jó volt hazaérni úgy, hogy ráadásul három hete nem jártam esztergomban, hogy csuda. és anya várt, és meggyestúrós süti, és meleg ebéd, és száraz vörösbor, és dumcsi, és családifészek, boldogság-boldogság.

rozi és zsűl szórakozik

zsűllel ritkán mulatunk együtt, na de tegnap megtettük. elmentünk dezsőbe. és sültkolbászoltunk, söröltünk, borkóláltunk. rég nem látott emberekkel futottunk össze és örültünk nekik, és beszélgettünk egymással és másokkal, és nevettünk egymáson és másokon, és iszonyú jól éreztük magunkat.
dumcsiztunk a cigányvajdával, aki nem akarta elhinni, hogy tesók vagyunk, és hagytuk, hogy bókoljanak nekünk az emberek, és nem jöttünk tőle zavarba, és élveztük, hogy nagyok vagyunk, akiket mindenki ismer, és a többség szeret.
kinevettük a világot tegnap, jó volt, na.

hóm szvít hóm

az otthoni hétvégéknek mindig ugyanaz a menetrendje. péntek későeste megérkezés, szombat délelőtt shoppingolás zsűllel, családi banzáj valamilyen apropóból (mert mindig akad valami), este családi banzáj kiheverése, vasárnap délelőtt tanulás (esetleg tanulás imitálása), ebéd, össznépi röhögcsélős kávézás, aztán indulás vissza. van valami megnyugtató ebben az állandóságban, rendszerességben. jó. jók az olyan apró momentumok is, amikor reggel anyával meg hugival együtt kuporgunk valamelyikünk ágyán szűk szemekkel kávét szürcsölve, amikor dzsonimami megjelenik az üveg cherryvel péntek este és családilag elszopogatjuk a "hogyan telt az elműlt kétheted" beszámoló mellé, amikor etamamival folytatjuk le a hétvégi rendszeres-de-sosem-megbántós veszekedésünket, amikor divatbemutatózunk az aktuálisan beszerzett akciós cuccokból. esztergomból ennyit vagyok hajlandó felfogni.

mami persze minden szombat délelőtt hozza a hídlapot. érdekel? kérdezi. jaj, nem, dehogy! mondom mindig, mert amiről nem tudok, az nem fáj. így is bosszantóan sok az, amit az arcomba kapok belőle, ismerősök mindig küldik a linkeket, a cikkeket, hogy nézd, mit találtam megint. lehet tippelni, mennyi volt ezek közül pozitív hanvételű. ott, ott mintha helyes tippet hallanék. nullát tetszett mondani? igen? talált, kérem, talált. nulla. amikor legutóbb jöttem haza németországból, a taxisofőr, miután megtudta, hogy esztegomi vagyok, rögtön azt kérdezte "ugye maga is utálja a polgármestert?" jó mi? városimázs ruleZ.
a struccpolitika persze nem a megfelelő viselkedésforma. de már úgy is belefáradtam ebbe az egészbe, hogy nem is lakom ott. rezignáltan veszem tudomásul, hogy az út, amit pár hónapja újítottak fel, miután vagy fél évig le volt zárva, már kátyús. meg se merem kérdezni, miért. nem firtatom, ne szólj szám, nem fáj fejem. hol van már a nagy hang, az eltökéltség és a bizakodás, hogy lehet máshogy és lesz is máshogy, hogy jobb és szebb lesz minden, mert a jó elnyeri jutalmát, a rossz meg méltó büntetését... pedig mindig axiómának hittem ezt a kijelentést, de időnként úgy érzem, esztergomban már nem igaz semmilyen axióma, semmilyen ember, isten vagy természet alkotta törvény. látnék csak egy, egyetlenegy pozitív példát, egy aprócska reménysugarat, egy jól működő intézményt, egy befejezett építkezést, bármit.
de csak anya szomrú-lemondó hangját hallom, és melindanénit, terinénit és feribácsit látom, a mélygarázst, a fürdőt és az istvánt, a zöldházat és bástyaparkolót, és a behízott, pöffeszkedő, vörös arccal tűző-mindent kiégető T-napot ennek a peches városnak az egén...

jótestvérek

otthon, hugival, fogmosás közben, beszélgetésfoszlányok:

r: és érted, anya azt mondja nekem, hogy inkább a grafikával foglalkozzak, mint a szerelmi életemmel
h: igaza van...
r: na de nincs is szerelmi életem! ami nincs, azzal nem lehet foglalkozni.
h: jó, de mondjuk fixid se volt még egy héttel ezelőtt, és mégis...
r: oké, lehet. jaj erről jut eszembe, a fixi marha jó, azt meséltem már, ....
h: ajjaj. ingoványos területre tévedtünk....



r: ihhihiihihi, úgy érzem magam, mint egy tizenöt éves
h: hát, én is úgy érzem, mintha tizenöt éves lennél...
r: na! most megtudod, milyen, ha az embernek fiatalabb testvére van!
h: nem. én csak azt tudom meg, milyen, ha az embernek te vagy a fiatalabb testvére. ÉN ennél tuti nagyságrendekkel elviselhetőbb voltam...

megkaptam zsűltől a starwarsos pólót, amit még németországban néztem ki magamnak.
mert hogy megtalálta itthon, és egyébként is olcsóbban tudott magának futócipőt szerezni, mint amire számított. úgyhogy megvette nekem.
hát nem nekem van a legtutibb tesóm a világon? :)

a karácsony jó, a karácsony szuper, mert fát díszíteni és közben a tévével együtt énekelni a muzsika hangjait überjó dolog, ajándékokat csomagolni izgi, mert az ember arra gondol, hogy ugye mennyire fognak majd örülni neki a többiek, bejglit enni ebédre jó sok kávéval olyan, amit az ember csak huszonnegyedikén enged meg magának, a templom pedig zsűllel és perccsel nem csak hagyomány, de elég jó móka is.
etamami halászleve legendásan finom, anya krumplisalátája a legjobb a világon, csillus mogyoróspuszedlijének pedig egyszerűen nincs párja, beszt evör. aztán még a töltöttkáposzta, meg a mogyoróslinzer, tuti legalább 2 kiló plusz két nap alatt, hál' Istennek mézes már nincs, az elfogyott mind advent alatt.
ott vannak persze az ajándékok. a lelkes gyerekarcok, az egész este zúgó távirányítósautó, a percenként cserélődő üveglapok a gyerekmikroszkóp lencséje alatt, és a baba, amit most egy jódarabig nem kerül ki az ötéves kezekből. egy elmélyült arc a gőzgépes könyv felett, pár vidám mosoly az edzésnaplót lapozgatva, lelkes sál- és ruhapróbálások, visongás, amikor meglátom a mamuszt és a laptopmatricát, és persze a nagy egymás nyakába borulások, óóó ez annyira szuper, pont ilyet szerettem volna. és tényleg.
és még másnap is, jönnek, játszunk, beszélgetünk, állatsimogatunk, magyarázunk, kacarászunk, vitatkozunk, család vagyunk, aktívan, sokan, együtt.
have yourself a merry little christmas :)

Charlie karácsonyi angyalai

zsűlnek új fényképezőgépe van, és ilyen csudajó képeket csinál vele.

a képek ofkorz jogvédettek, meg minden :)

ez általában úgy szokott lenni, hogy az idősebb, tapasztaltabb, nyugodtabb, anyáskodóbb tesó szól a kisebb, felelőtlenebb, szétszórtabb tesónak, hogy főztem, ha gondolod gyere át enni egyet.
na most hugi az elmúlt hónapok során egyértelműen átavanzsált anyáskodóbb nyugodtabbá és én lettem a szétszórt, akinek szüksége van a gondoskodásra.
milyen már :)