ez egy kellemes nyári este kéne, hogy legyen. tudod, olyan, amikor nyitva van az összes ablak, langymeleg levegő kavarog be kintről, és tücsökciripelést meg madárcsicsergést hoz a szél, bratwurstot esztek vacsira sok salátával és fröccsel leöblítitek, és közben azt tervezgetitek, hogy a pompás nyári hétvégét hol is fogjátok tölteni. aztán kimentek a városligetbe tollasozni egyet, hazafelé pedig beintegettek az olasz étterem ablakán a kedvenc italiano pincéreteknek, aki hatalmas mosollyal köszön vissza, a ház udvarán pedig még megsimogatjátok a mindneki-macskáját, mielőtt magatokra zárnátok az ajtót. mmmmm, mesésen hangzik, mi? :)
ehhez képest hideg van, és negyed hét óta dolgozom, mert telefonügyeletben vagyok, és hát a tengerentúlon valami guzmi van, amerikaiakkal telefonkonferenciázok, holott angol nyelvtudásom hagy még némi kívánnivaló maga után, mirelitpizzát vacsizok, mert a munka mellett másra nincs idő, hétvégén nem megyek sehová, mert megint csak dolgozom, de végülis nem is baj, állítólag úgyis zuhogni fog.
és azt hiszem, rajtam kívül mindenki épp nyaral.
igazából kicsit várom az őszt, akkor legalább nem érezzem úgy, hogy kimaradok valamiből :P
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyár. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 26., kedd
2011. június 14., kedd
esik, esik, esik. minden nap viharnap, heló, medárd, kösz így utólag is.
mintha az egész világ összeesküdne azért, hogy nekem keresztbe tegyen, kérem szépen mi ez, munka, rossz idő, mi jöhet még?
de egyébként nem engedem ám meg csak úgy bármilyen jöttment világ kitoljon velem, lehet szemerkélő esőben is futni, ki lehet vinni a laptopot a városligetbe is és úgy tollasozni, és ha végleg otthon ragadunk mégis, akkor meg főzzünk olasz! hétvégéket csapni, jó az ám, de még mennyire hogy.
csak bosszantóak a körülmények, ugyebár.

2011. június 6., hétfő
elegem van az esőből, a mindig szakadó esőből, ami keresztül húz minden számítást, ami minden délután zuhog és dörög és huhog, és mindig akkor kezd neki, amikor mennénk a ligetbe tollasozni, vagy a budai hegyekbe biciklizni, vagy éppen csak el kocogni, elmos minden, buta-buta eső, ez már nem vicces, unom már nagyon, grrrr...
2010. július 27., kedd
és a víz-víz-víz csak jött-jött-jött
ez megint csak ilyen murphy-dolog volt tegnap, hogy bár amikor felpattantam a bringára, még abszolút száraz idő volt, két sarok múlva már csöpögött az eső. a Blahán már esegetett, de akkor még mindig úgy gondoltam, hogy felesleges elővenni az esőkabátot. aztán mire a Rákóczira értem, akkorra meg már mindegy volt.
akkurátusan a fejem tetejére toltam a szemüvegemet, mert azon keresztül már nem láttam semmit, és csak tekertem a pedált rendületlenül az összefüggő vízfüggönyben. az autósok megértő szemekkel néztek ki rám, miközben próbáltam kerülgetni a pocsolyákat és a kátyúkat - bár minek.
mikor megérkeztem a koliba, a portás rendesen kacagott rajtam - álltam ott az üvegablak előtt, és szabályszerűen folyt a víz minden ruhadarabomból. hehe.
még jó, hogy volt nálam váltóruha, így a vizipipázós-efottvideónézős-forróteást-dumcsizós másfélóra (FTW!) után piros melegítőben meg virágos pulcsiban (meg tamás pluszpulcsijában MERT MARHA HIDEG VOLT) tekertem át zsűlhöz (csereakció, lekvárért adott még további száraz ruhát) utána meg még tovább.
bájos volt :)

2010. július 25., vasárnap
kenutúra
tábortűz mellett danolós, drávában frizbizős-pancsolós, néguslányra barnulós, kacagós, bográcsban főzős, mindent fémbögréből evős*, instantkávét bubis-hidegvízben feloldós, kipihenős, sátorban puhárafővésig alvós, csajoknak könyvetfelolvasós, csudajó kenutúra volt ez.
nemzeti parkon keresztül végig, civilizációt csak a cseppnyi kis falvakban láttunk néha. hatvan-hetven forintért ittuk ilyenkor a jéghideg hosszúlépést, táncoltunk faluünnepen, együtt a helyi nagymamákkal és macsókkal, ilyet városban nem lát az ember. annyira-annyira-annyira más. megható, csodás, természetes. mondjuk a millió szúnyog már kevésbé az, amit nemzeti park lévén, nem irtottak egyáltalán. de így legalább voltak szitakötők is, vagy 5 különbözőféle, nagy szivárványos, meg kisebbek, meg sötétkékek, csodásak és gyönyörűek. (apró bökkenő csupán, hogy irtózok mindentől, aminek négynél több lába van. mondjuk amíg nem ér hozzám, addig nincs gond. távolról elvagyok velük :))
semmi internet, semmi elektronika egy hétig, ébresztőnek nem a heldenzeit ordított a fülembe a telefonomról hajnalban, hanem a nap sütött a hasamra, ha akartunk egymástól valamit, nem odacsörögtünk, hanem átkiabáltunk vagy átfröcsköltünk a másik hajóba.kávé és kóla helyett fröccs, mekdonáldsz és börgerking helyett lecsó, slambuc, gulyásleves. lady gaga és britney spears helyett népdalok.
rég voltam ilyen kisimult, mint ez után az egy hét után :)

*mert a fatányérkám 13 év szolgálat után a túra első napján megadta magát, végelgyengülésben elrepedt

2010. július 14., szerda
most nyáron ezerszer inkább tekerek le száznegyven kilométert a Balaton mellett, vagy tűző napon negyvenet a Duna mentén, mint ötöt itt Budapesten. megreked a levegő itt a szűk utcákon, a piros lámpánál állva arra tudok csak gondolni, hogy vagy lefordulok a bringáról, vagy ráolvadok a vázra, a továbbindulás egyszerűen nem érzem opciónak. még a menetszél is forró, még a napszemüveg is éget.
bezzeg hétvégén.
a Dunakanyarban. az időjárás ugyanilyen volt ott is, meleg volt és nap is ráadásul, és délután, de mégis. tér volt, és friss levegő, és semmi beton, és a sapkákat bevizeztük a patakban, jófajta friss hideg vízzel, és hegyek árnyékában hűsöltünk, és folyóparton söröztünk.
a Hármashatár hegyen. árnyék volt és erdő, és természet és szabad levegő és kilátó.
tiltsuk be a nagyvárost, vagy tiltsuk be a 30 foknál melegebbet. nekem végül is mindegy melyiket, a döntés a tietek lehet. de az egyiket mindenképp. ebből nem engedek. punktum.

és holnaptól -ó boldogság- nyaralunk!
vár minket a dráva, a kenu, a sátor, a harmincöt fok, a szúnyogok, a klasszikus nyári kellékek. bográcsozás, fröccsözés, fürdés, nomádkodás. legjobb.
amikor kicsi voltam, mindig sátoroztunk, így nekem továbbra is ilyen az igazi, nagybetűs NYARALÁS, a hoteles az maximum pihenés, legfeljebb üdülés. vagy vakációzás. de nem nyaralás.
amikor a kombitrabi hátulja megtelt táskákkal, a hátsó ülésre kerültek a kispárnák és a hálózsákok (így kakasülőn ültünk hugival, jó magasan, de szerettem :)), tetőtartóra felgumipókozva az óriási sátor, meg a kempingasztal-kempingszékek, és indulás. balaton, vadása-tó, tisza-tó, Őrség, mikor merre. papa-mama-gyerekek énekelnek az autóban, elnyújtottan kérdezik hogy mikorééérünkodaaa?
ezeken a sátras nyaralásokon reggel, amikor anyáék a kávét itták a kis piros műanyagcsészékből, kaphattunk kávéba mártogatott kockacukrot, a reggeli pedig kifli volt és zacskóskakaó. a kis kepingfőzőn spagettit vagy lecsót főzött anya, és zacskóslevest (otthon ez utóbbit soha) és hugival a hajunkat szörkés-szőkésre szívta a nap. kirándulás, strandolás, nem semmittevés, hanem abszolút aktív pihenés.
visszasírom.
illetve, továbbra is ilyeneket csinálok :)

2010. július 7., szerda
hirtelen felindulásból elkövetett nyaralás
úgy volt, hogy a hétvégén a voltra megyek egy napra, sopronba. aztán szépen lassan az összes útitársam visszamondta a dolgot olyan elfogadhatatlan indokokkal, mint munka, meg vizsgák :P . szóval csütörtökön ott ültem az asztalomnál azon szomorkodva, hogy a betondzsungelben fogok aszalódni egész hétvégén, és arról virtuális beszélgettünk, hogy milyen jó is lenne ehelyett mondjuk a balatonnál, amikor is azt mondtuk, hogy hát ha olyan jó lenne a balatonnál, akkor, öhömm, tulajdonképpen miért is nem megyünk oda, ha mindketten ráérünk? meg üdülési csekk is van a fiókban?
így történt hát, hogy csütörtök délután szállást foglaltam, szombat reggel pedig feldobtuk magunkat a negyed kilencek vonatra és - juhhúúúú - elmentünk nyaralni.
a terv az volt, hogy leszállunk kenesén és eltekerünk badacsonyig, másnap onnan keszthelyig, aztán meg mondjuk még lelléig, vagy ameddig kedvünk tartja.
ez a terv ott bukott először, hogy meguntuk a melegben-heringeffektben pácolódást, és már akarattyán leszálltunk. szikrázó napsütés, biciklik meg mi ketten, és ráadásul - ohhhóó, nézd csak, hát tényleg itt a balcsi! - mi kell még? neki vágtunk hát a nagy utazásnak.
alsóörsön lángosoztunk, és felfedeztük 4 üveg erejéig, hogy a borsodi friss még jobb mint a zitromos gösser, kacsákat néztünk és locspocsoltunk a lábunkkal a vízben, tihanyban (ami effektíve az útiterv második borulása volt, mert bár beszéltünk róla, hogy oda is megyünk, a kilométer-tervezésből kifelejtettük) fürödtünk és hegyetmásztunk és tátottuk a szánkat, réfülöpnél szenvedtünk, hogy mikoréérünkodaaa? és badacsonyban végül ettünk (isteni finom halakat, úúúúúú) és ittunk (isteni finom bort, íííí) és aludtnunk-aludtunk-aludtunk.
ez így kábé száz kilométer lett egy napra az eredetileg tervezett hetven helyett. öhh. kimerültünk rendesen. úgyhogy másnap a keszthely témát inkább ejtettük. helyette döglöttünk egész nap a strandon, áthajókáztunk fonyódra és tekerünk még egy keveset a déli parton is, földváron pedig újra vonatra szálltunk és meg sem álltunk hazáig.

jól lebarnultunk, jól elfáradtunk és roppant jól éreztük magunkat. sok ilyet mininyaralást, még még még :)

2010. június 27., vasárnap
reggel
a kinti egyértelmű október ellenére kitettem az ajtóra az "AKKOR IS NYÁR VAN!" táblát, cseresznyét vettem a sarki zöldségesben és mentával-joghurttal-friss barackkal ettem a reggeli müzlit.
és miközben a kávémat szürcsölve az ablakon betűző napsugarakkal süttettem az arcomat, próbáltam elhitetni magammal, hogy odakint 15 foknál melegebb van.

2010. június 15., kedd
vasárnapra a velencei-tó volt tervbe véve. hogy délelőtt munka, aztán vonatra pattanás, és jippijájé-csobbanás a hűs vízbe.
csak hát a munka kicsit elhúzódott, és kettőkor kétségbeesetten zongoráztunk végig az időjárás-jelentő honlapokat: az 50%uk azt mondta, juj-juj mindjárt itt a vihar, a maradék 50% meg azt, hogy 40 fok, kánikula, városban garantált halál.
mindezek után megállapítottuk: tök mindegy, ha lemegyünk velencére, tuti jön a vihar, ha maradunk, akkor meg garantáltan jó idő lesz. murphy, meg az ő törvénye, ugyebár :)
és igazunk lett: maradtunk, kifeküdtünk a feneketlen tó partjára, és párolódtunk ebben a néhányak által fővárosnak, mások által csak szerényen budapestnek nevezett betonrengetegben.
és olyan hatásosan adtuk a kánikulában haldoklót, hogy még a híradónak forgató csoport is odajött hozzánk: készíthetnek-e rólunk képet a hírekhez, hogy lám-lám, mit is csinál a nagyvárosi ember a hőségben.
mikor láttuk közeledni a kamerás embereket, az volt az eredeti gondolat, hogy magunkat külföldi turistának kiadva majd úgy teszünk, mintha nem értenénk a kérdést, de annyira meglepődtem, amikor odajöttek és TÉNYLEG kérdeztek, hogy kiestem a szerepemből, és nem tudtam mást kinyögni, mint egy bátortalan persze-t.
és? benne voltunk a tévében?

szóval gondoltuk, kitekerünk szentendrére szombaton. csodás idő, a víz is visszahúzódott már, luit is visszakértem ágitól, mi állhatna az utunkba? lóra hát, lóra, és irány a biciklis út.
ez eddig tök jól is hangzik.
csak arról az apróságról feledkeztünk meg, hogy bár a duna már nincs OTT a bringaúton, de pár napja még rajta terpeszkedett, és a duna, hát, rendetlen gyerek, főleg amikor előadja az "árvíz" névre keresztelt éves hisztijét. és széthagyja a játékait olyankor biza minden felé. a bringaúton is. szóval kiértünk a római partra, és térdig gázoltunk a sárban. nem baj, kemények vagyunk, csak nem lesz végig ilyen, hajrá. így avanzsált lui terepbringává egy laza órára.
a Név Nélküli Cube-ot persze erre tervezték, az hasította (volna) a sarat-iszapot-földutat (ha nem kellett volna a minduntalan megrekedő országutira és gazdájára várni), de lui juppi ficsúr ám, aszfalthoz és sima úthoz van szokva, és hisztizik, ha mást kap. sárlabda a váltókon és a fékeken, dühében összeköpködte a lábamat sárral, és bemaszatolta láncolajjal. úgyhogy feladtuk. inkább visszamentünk, át az északi vasúti összekötőn, és irány dunakeszi. ahol meg akartam keresni a rétesest, ahol még januárban jártam. de nem lett meg (mert mint azóta kiderült, gödön van :P) úgyhogy "csak" IIIIIISTENI finom fagyi lett belőle. meg pihegés az árnyékban, mert egyébként, hát jesszus, kinek jutott volna eszébe rajtunk kívül, hogy a 35 fokos, tűző napos délutánon induljon neki az aszfaltnak? meleg volt. nagyon. :P. de jó volt. nagyon :)
hazafelé már csak lazán tekergettünk, már árnyék volt, nem volt vészes, és csak arra tudtam gondolni, hogy ha hazaérünk, úúú, olyan pizzát fogok sütni.... és tényleg :)

2010. június 10., csütörtök
2010. június 7., hétfő
hétfő reggel
mantrázom magamnak csöndben a mai nap pozitív mindenféléit, hogy elhiggyem, nem olyan mostohagyerek ez a hétfő, mint amilyennek tűnik - márpedig most épp annak tűnik. de
- először aludhattam nyitott ablaknál idén
- hetek óta először ébredtem napsütésre, juhú
- narancslekváros pirítós reggelire - köszi anya, isteni :)
- már kerek három napja nyár van, igazi nyár
- reggel még extra tejeskávét is kaptam :)
na ennyivel kb ki is merült a mai napra jutó eddigi jóságok száma. hisztis is vagyok cseppet.
ellenben reggel, miközben iszonyúan korán tekertem be a céghez, végig a nyugis nagykörúton, keresztül a napsütéses hídon, eszembe jutott, mi is volt az egyetlen dolog, amit szerettem a tavaszi vizsgaidőszakban: amikor hajnali tanulás után/közben kiálltam a koliban a tanuló ablakába egy nagy kübli kávéval, néztem a felkelő napot, az ébredező nyári várost, a nyitott ablakon beáradt a melegedő levegő, ez valahogy olyan tipikus budapesti június. (csak ne kellett volna utána menni vizsgázni és megbukni, ó, az nem hiányzik)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)