meggyőződés

sokféle ok miatt követhetünk valamit (embert, eszmét, istent, vagy épp egy piros furgont). lehet a józan eszünkre hallgatva, érvek és ellenérvek mentén döntve, vagy meggyőződésből, elvakultságból, megszokásból, tradícióból. mindezen sok ok közül az egyetlen meggyőzhető, akivel - aki ellen érdemes vitázni, aki érvek mentén dönt. a többivel lehet, de felesleges.
itt van ez az esztergomi dolog is, én személy szerint egészen biztos vagyok benne, hogy józan ésszel itt csak egyféle képpen lehet oldalt választani.
éppen ezért nem álltam le vitatkozni ma, amikor az iroda Másik Esztergomi fiújának egyik elejtett megjegzéséből az derült ki: nem egy oldalon állunk.
mert egyébként nincs vele semmi problémám, sőt. és ez a téma nem is tartozik a munkahelyre. nincs értelme vitatkozni, meggyőzni nem fogom. visszanyeltem inkább a felszökdécselő mondatokat. minek. csak egy is keserű szájíz maradt.
hétvégén kimentünk az egomi zarándoklat végálloomására. előtte pár íméles egyeztetés a lányokkal, mikor , hol is találkozzunk. és az a kósza, halványszürke mondat az egész ímélfolyam tetjén, hogy a Negyedik Lánynak inkább ne szóljunk. nem mintha nem akarnánk, hogy jöjjön, csak hát, a családi vonal, no mindegy, szóval ez inkább ne is merüljön fel konflikturforrási lehetőségként.
az még csak csak oké, hogy négyévente egyszer egy hónapig mindez része az ember életének.
de hogy minden nap... ez nem fair

a most kipattant listabotrány kapcsán azon gondolkozom, hogy esztergom mennyire kicsi. mármint hogy az, hogy hogy egy háromezres faluban mindenki ismer mindenkit, az még oké. de ez egy harmincezres város.
és nézem ezt a listát, a frissen kipattant botrány központi elemét, és azon gondolkozom, hány embert is ismerek róla. anyukám munkatársai, akikknél többször voltam én is látogatóban régebben, tesó legjobb barátnőjének anyukája, volt osztálytársnőm apukája. szép, közel vagyok a tűzhöz.
és közben nincs olyan távol a másik oldal sem, barátnőm exe képviselő, az új jegyzővel együtt dzsúdóztam anno, az volt alpolgármesternél is megfordultam kiskoromban, akkori felesége barátnője volt keresztanyumnak. de a legtöbb képviselő egyébként is majdnem korombeli, arcuk ismerős a sportcsarnokból, az iskolákból. a főorvos barátnőm apukája, a volt sajtóreferenssel együtt jártunk templomba meg tanított is - igaz, csak helyettesített órákon.

kicsi a város, túlságosan kicsi. nem húzhatod ki magadat semmiből, mert bárki hazaival elbeszélgetsz, tíz perc alatt találzok olyan közös ismerőst, aki szorosan kapcsolatba hozható az egész Esztergom-mizériával.
és hiába állok ki teljes mellszélességgel az egyik oldal mellett, íme, tessék, ezer szállal kötődöm a másikhoz is. és nem csak én, egészen biztos vagyok benne, hogy mindenki.

nem akarok és nem is tudok semmiféle mélyértelmű dolgot levonni az egészből. érthetetlen és követhetetlen asszociációs láncokon keresztük csak olyan kulcsszavak ugranak be ezzel kapcsolatban, mint duális világ, yin és yang, és hogy a jó nem létezhet a rossz nélkül, a fény a sötét nélkül, az erő sötét oldala a jedik nélkül, és viszont.
mittudomén.
de azért ez az új ügy, ez megint undorító.

a katartikus élmény, hogy megmentettük a város, hogy igen sikerült, hogy éljen-éljen Éva, az megvolt.
az eredmény, az nincs meg.
vannak persze látszat-dolgok, az új polgármester fogadja a polgárokat, mosolyog rájuk, segít a vöröskeresztnek, kezdőrúgást végez a rugby-meccsen, letörli a könnyeket, mosolyog, átölel, azt mondja, minden jó lesz. kerülnek ki adatok, kezdünk belelátni, kezdjük átlátni. ez jó.
aztán csütörtök esténként bevonul az ülésterembe, ahol nagyjából akkora esélye van keresztülverni a testületen bármit is, mint amekkora esélye egy kisegérnek vagy egy falka macska ellen. persze oké, jerry is túlélt mindig a rajzfilmben. de csak túlélt, sosem jutott előrébb. hát itt tartunk, kérem.
de ez persze nem a polgármester asszonyon múlik (vagy én legalábbis nem látom, hol múlna rajta). higgadt, nyugodt, okos, jól beszél, de nincsenek a kezében eszközök. amíg a narancsos képviselők a 20-milliárd-adóssága-van-a-városnak témára kábé annyit felelnek mosolyogva, hogy igen, szerintem is finom volt a húsleves ebédre, hátat fordítanak, és elmennek kávét inni, majd ezek után megszavaznak más városok segítésére újabb pármillás alapot, akkor csodálom, hogy Tétényi nem sikítva veri a fejét a falba. én azt tenném.
nem tudom, hogy lehet elviselni, amikor hülyének, levegőnek, senkinek nézik az embert. nekem nem ment, én emiatt hagytam ott munkát is. vitatkozni vitatkozok én bárkivel, meg beszélgetek, és ha kell, hallgatok is, de ehhez partner kell. amikor az embert látványosan nem tekintik partnernek, akkor nálam elfogy a tudomány.
nos, láthatóan Éva még bírja. nem merem feltenni a kérdést, hogy csakhát minek, meg hogy van-e értelme, mert ha a mögötte álló nép elkezdi elveszteni az Ügybe vetett hitet és bizalmat, akkor pillanatok alatt omlik össze az egész, eddig ügyesen és óvva építgetett vár.
csak amikor csütörtök esténként olvasom a twitteren a testületi ülések közvetítését, akkor annyira reménytelennek tűnik minden.
aztán másnap, amikor a polgi blogjára kikerülnek képriportok és beszámolók, mindjárt rózsásabb egy kicsit a helyzet. de holnapig csak szégyenkezni tudok a városom városatyái miatt.

egy Kislánynak

egy Kislány a fészbúk szerint ma született meg 18:18-kor.
a Kislány szüleit nem ismerem, élőben legalábbis nem, de az ismerőseim, és az ismerőseim ismerősei, ők mind igen. és mind örülnek, és mind drukkoltak, és eskü, én velük örültem, és együtt drukkoltam egész nap.
És ha csak fele azt az erőt, kitartást, kurázsit és becsületet örökölted, mit ami a szüleidben van, már csodás-boldog ember lesz belőled. És remélem, mire már akkora leszel, hogy lásd, értsd, tudd a környezetedet, minden újra csodás-pillangós-szivárványos lesz otthon a Kisvárosban - mert tényleg, apudék minden apró szalmaszálat megmozgattak azért hogy ez így legyen. Megérdemlik ők is - megérdemled Te is - megérdemli mindenki a nyugit.
nőj nagyra, játssz sokat, lóbáld a lábad az asztal alatt és légy sokat csintalan :)

töklámpást faragni persze Pesten is lehet, sőt, innen is el lehet menni kirándulni.itt is lehet menni bevásárolni, de valahogy minden sokkal több szervezést igényel, mint Otthon, a Kisvárosban.
mert ott az ember október 23-a délután (mert nyilván ilyenkor jut persze eszébe töklámpást csinálni) csak felveszi a kintipapucsot, kikacsázik benne a kertbe, leszedi a tököt, kifaragja, örül. pesten ha ez eszébe jut, első lelkesedés után le is lombozódik, mert nem tud tököt szerezni.
meg mondjuk egy kirándulás sem igényel különösebb előkészületeket. kocsival 10 perc alatt fent vagyunk dobogókőn, de gyalog is húsz perc alatt már a városhatáron kívül, a vaskapu felé útban. mindez a fővárosban jóval komolyabb szervezést igényel, bkv, átszállás, mikor is indul, merre, csak a városból kijutni egy kész tortúra.
és bár lassan plázaváros budapest, számomra sokszor mégis megdöbbentően macerásnak tűnik egy komplett bevásárlólista minden tételének kipipálása. vagy csak eljutni macerás oda, ahol mégis megtehető, nem is tudom. de hiába budapest, ha tehetem, mégis inkább Otthon vásárolok be (oké, nyilván nem kenyér-tej azért) és sleppelem fel a nagyvárosba a dolgokat. valahogy gyorsabb, egyértelműbb, nekem valóbb.

sok embernek ezek egész egyszerűen nem problémák. simán lehet, hogy tökre nem érted, mire gondolok. sőt, tovább megyek: amikor hetekig nem keveredek haza, én is hajlamos vagyok elfelejteni, beleszokni a nagyvárosi zűrzavarba, megszokni, hogy itt minden bonyolultabb, nehézkesebb, tovább tart. de elég egy hétvége a szülővárosban, hogy megint irigykedhessek: lehet máshogy.
ilyenkor feltöltődve a nyugis "vidéki" hétvégével és az ezáltal generált sárga irigységgel úgy gondolom, mégse szívesen élném le egész életemet budapesten.
persze azért túl messze sem mennék. mondjuk piliscsaba, vörösvár vagy vác, ezek tetszenek.

esztergom, sokadszor

legutóbb, az önkormányzati választások után azt írtam: "a minden jól megy, ez az utolsó meggyes-címkés bejegyzés".
nem, nem megy jól. nem hogy nem minden, semmi nem megy jól.
legalább minden másnap index címlap, két hete Esztergommal foglalkozik az egész országos sajtó.

eleinte példálóztak velünk - lám, a narancsok sem verhetetlenek, példás összefogás, satöbbi.
aztán csodálkoztak rajtunk - hát ez a meggyes? mit akar, miért, hogyan?
utána szánakoztak - hát ilyen tényleg csak a viccben van, szegény esztergomiak, hát nem ezt érdemlik
ma már csak nevet, nem is nevet: röhög mindenki - nézd a hülye esztergomi narancs frakciót, baszki, ház ezt is meglépték, nézd az idiótákat.

kóla, csipsz bekészítve, mindenki ujjongva várja az egomi szappanopera következő részét délutánonként a monitor előtt.csak miket nem szórakoztat már ez. csak mi nem értjük azt, hogy hogyan állhat ki egy országos szinten 2/3-os többségű párt egy ilyen paprikajancsi figura és a bohóc bandája mögött, akin már tényleg egy egész ország botránkozik. mert hallgatás - beleegyezés. ugyebár. ebben a helyzetben ez fokozottan igaz.

elhiszem, hogy van ennek az országnak momentán nagyobb problémája is egy harmincezres kisváros belügyeinél. vörösiszap, extraadók, magánnyugdíjpénztárak, satöbbi.

csakhogy, ennek a harmincezres kisvárosnak az ügyeit a magyar hír- és médiakövető társadalom kilencvenkilenc százaléka nyomon követi.
a maradék egy százalék ül a bársonyszékében abban nagy cifra palotában a duna mellett, és hallgat.
ideje volna nekik is véleményt nyilvánítani az ügyben. így-vagy úgy. nagyon ideje volna.
csak hogy tudjuk, hányadán állunk.

(javasolt olvasmány a témában az indexen: meggyes, tétényi, esztergom, továbbá meggyesahibás , szeretgom)

HURRÁ!!!

hipp-hipp-HURRÁ!!! hipp-hipp-HURRÁ!!!

tánc és zene hét napig, folyjon a bor és fogyjon a lángos, táncoljon és örüljön mindenki, aki valaha is járt esztergomban!

TÉTÉNYI ÉVA NYERT!

whoaa! brrriháá!
egyenlőre ezt nem lehet szavakkal kifejezni, csak örülni, mosolyogni egész nap, boldogan olvasni a különböző blogokon megjelenő megkönnyebbült-eufórikus-rózsaszín-szivárványos bejegyzéseket.
zsűl
maf
ZM
gigi
szeretgom

szóval tessék, az összetartás mint olyan még mindig létezik ebben a sokszor olyan önzőnek tűnő világban. és köszönöm azt a rengeteg munkát és kitartást és áldozatot annak a rengeteg esztergominak, akik nélkül ez soha történhetett volna meg.
jó lesz-jó lesz újra haza menni, jó úgy tudni tekinteni a városra, hogy tudom, kezébe tudja venni a saját sorsát, és nem hagyja magát.
mert
mi nem vagyunk hülyék
mi nem vagyunk hülyék
itt az hülye, ki azt hiszi, hogy mi vagyunk hülyék.

jeah-jeah-jeah.
hehe. ha minden jól megy, ez az utolsó meggyes-címkés bejegyzés :D

kisszínes

- tegnap elmentem futni. ebben két meglepő volt. az egyik, hogy ugye én a maratonistákkal és félmaratonistákkal tömött családban egyedüliként nem voltam hajlandó felhúzni a nyúlcipőt, erre most mégis, nagy mozgáshiányomban még az elveimet is feladtam, mivanmár. a másik, hogy meglepő módon nem is volt rossz. éljen a városliget! a tudat, hogy ha nem tetszik vagy nem bírom tovább, öt perc alatt a kör bármelyik pontjáról otthon lehetek, annyira megnyugtató volt, hogy a négy km (oké-oké, 3,9) tök simán lement. whoa!

- azért annyira szívet melengető a csapattársaktól olyan üzeneteket kapni, hogy mikor megyek már újra, meg hiányzom meg minden. nem kötöttem augusztusban mindenkinek az orrára, hogy miért marad ki most az ősz, és tök jó érzés, hogy aki nem tudja, az mailt ír, hogy menjek, aki tudja, az meg felhív, és azt mondja, hogy juj, próbáljak meg minél hamarabb azért. csajok, értetek érdemes sietni azzal a diplomával :)

- juhú, itt az ősz és lehet rugdosni a faleveleket a városligetben. bár gyenge pótszere azért ez az esztergomi kis-Duna sétánynak. amikor haza mentünk a bécsi túra előtti napon és átsétáltunk anyákkal sörözni párkányba, végig a Duna parton, át a hídon, sütött a nap, hullottak a falevelek, na akkor jutott eszembe, hogy Pesten azért az ősz sem ugyanolyan, mint otthon.

- újrakezdődött a teaszezon meg a gyertyaszezon, hát nem csodálatos? :)

- menjetek hétvégén szavazni!

egy polgármesterválasztás margójára

hát ezt mindenkinek látnia kell:
ETV riport Tétényi Évával

A riportalany végtelenül szimpatikus és intelligens.
A riporter közel sem az.

Nevetek, kacagok, sírok, megbotránkozok, nem is tudom, mindent egyszerre.
annyira zanzásított esztegom az egész. a kisbetűs esztegom, igen, ez az a része, a párbeszédre képtelenség, a provokáció, a butaság, az értetlenkedés, ami nem érdemel nagybetűt az elejére.

én annyira szeretném, ha Tétényi Éva nyerne, tényleg.

nem ismerem, nem tudom-nem tudhatom, milyen lenne. de ennél biztos jobb és szebb, mint ami most van. akkor leírhatnám megint a város nevét nagybetűvel, jó szívvel.
jelenleg ez csak akkor megy, ha földrajzi névként hivatkozok rá.
mint közösség, mint közigazgatási egység, mint település, jelen pillanatban nem érdemel, csak kisbetűt. meggyes elintézte.

esztergom megint index-címlapon. zseniális.
heti tíz tesióra, mi?
én sokat viszonylag sportolok, de ez még nálam is kicsapná a biztosítékot.
és egyébként is? minek? miből? hol? hogyan?
miért nem választhat a gyerek? miért nem dönthet a szülő?

javaslom a témában még elolvasni ezt is.

– Eddig megúsztam, de az összevonáskor megint elbocsátások lesznek. Ahogy a kollégáim, úgy én is tartok a retorziótól, már így is rendesen utálnak bennünket a városházán. Gondolja, hogy egy újságcikk miatt kockáztatom az állásomat?! – kérdez vissza egyikük.

az István a Népszabi Online-on.

köszönjük, tamás, leülhetsz

ismét egy kis városimázs. már meg sem lepődik rajta senki, a főnököm nevetve szól, hogy kata nézd, mi van már megint. esztegomról már senkinek nem a bazilika meg a vár meg a Duna jut eszébe, csak tomi. a taxisofőr első kérdése hozzám, mikor kiderült, hogy esztergomi vagyok, az volt, hogy utálom-e én is a polgármestert, a kollégám nevetve mondja, hogy az országban két város polgármesterének a nevét tudja, demszkyét meg a meggyesét. csodás.

és hogy miért merült ez fel megint?
mert voálá, megint a net tele vele:

• piroslap
  
• bar!kád
• propeller
• jobbik
• szeretgom
• egyenlítő
• kurucinfó
• népszava
• mandiner
• stop
  

húsvét jegyében

- reggelire sonkástojás
- ebédre csülkösbableves, utána húsvéti kalács
- vacsira főttsonka, tojás, mustár

és itthon, itthon, itthon, anya, zsűl, mami, tibi, jajdejó.
kicsiként a csokitojás volt a lényeg meg a tavaszi szünet, és a locsolók. ma az, hogy végre mindenki itthon van, hogy hugival van időnk együtt filmet nézni, hogy anyával borozunk, hogy tibi, hazahoztam a labdát, van kedved dobálni egy kicsit?
most hirtelen nem tűnik olyan borzasztónak az sem, hogy dolgozni kell ma, mert én a középső szobából dolgozok, zsűl a nappaliban tanul, anyáék a konyhában főznek, közben ugyanúgy megy a szövegelés megállás nélkül, tulajdonképpen fel sem tűnik, hogy itt kötelező is van közben.

otthon jó, otthon jó, otthon mindig jó

Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül és ott ülök
az ölében én.

/Zelk Zoltán: Este jó/

laza három és fél óra alatt sikerült megtennem az albi és az otthon közti háztólházig távolságot ma. ez normális esetben max két óra.
de szabadságligetnél lerobbant a szembevonat, és a mienk egy órát rostokolt, mire rászánta magát, hogy elmenjen, és átvontassa a szerencsétlen beteg kocsit vörösvárra, ahol is van már sínpár, és tud egymás mellett menni a két szerelvény. zseniális ez az esztegom-budapest vonal, nem elég, hogy iszonyú forgalmas és mindig tömeg van, még ráadásul tízenpár megálló mindig, mert gyorsított meg inter nincsen, és csak egy sínpár, ezért ha egy vonat késik, borul az egész aznapi menetrend. wunderbar.
én meg ráadásul bringával voltam, szóval ha 10 perc várakozás után leszállok, hamarabb haza is értem volna tán, mint így. de nem volt nálam se sapka se térdmelegítő, és hideg volt, és a táskám meg nehéz meg laptopos, így nem volt kedvem a tízes úton letekerni fixivel harmincpár kilométert. lusta vagyok, meg nyúl, de akkor se.
mindezek után viszont olyan, de olyan jó volt hazaérni úgy, hogy ráadásul három hete nem jártam esztergomban, hogy csuda. és anya várt, és meggyestúrós süti, és meleg ebéd, és száraz vörösbor, és dumcsi, és családifészek, boldogság-boldogság.

M egyigazurunk Tamáshoz

Igen!
hajtsd csak igádba a Zinternetet is, kötelezően legyen minden honlap tetején banner nyuszikkal, szivárvánnyal, arany keretbe foglalt képeddel, amire ha rákattintasz, óvodás kórus énekeljen éltető nótákat hozzád.
javaslom, hogy amennyiben bárki nem pozitívat ír Rólad (azaz akár negatívat, akár csak közömböset, legyen az bár igaz, vagy hazugság) azt minden további tárgyalás nélkül azonnal botozzák meg, majd vessék máglyára.
kezdeményezném továbbá, hogy a Bibliában a tízparancsolatból változtassák meg a másodikat (lehetőség szerint ne csak Magyarországon, hanem az egész világon), szóval hogy legyen az inkább "Meggyes Tamás nevét hiába ne vedd!"
remélem, mindezzel Neked tetszőt írtam, és beloptam magam a szívedbe, szóval velem nem lesz gondod.
maradok hű alattvalói tisztelettel:
rozál.

na ne már. most komolyan.
hát faszom. diktatúra.
már elnézést.

hétvégén végre otthon voltam, hejj, de nagyon jó volt. bár nem volt hosszú látogatás, egy nap plusz két éjszaka, de mégis ideális akkufeltöltés volt. mert otthon lehet és tudok is tízig aludni reggel és nem kelt fel senki, és mami isteni fánkot sütött anya meg csodás pogácsát, és fetrengtünk a hóban mindannyian és hócsatáztunk és építettünk hójabbát (de miven anya hóembert szeretett volna, ezért a másik oldalát annyak csináltuk meg) meg csináltunk hóanygalokat is, hugi, anya meg én, a három angyalka ot tpihent a pufók hófelhőkön, kismenyország lett a kertünk.
és aztán ittunk meleg borosteát kint a hóban még, és sétáltunk hugival a winterwonderland-esztergomban, mindketten az alighordott (de most nagyon is kapórajött) acélbetétesekben. olyanok voltunk, mint két vigyorgó birodalmi lépegető.
maradtam volna még.
de feljönni is jó volt, mert mentem korizni, mi a megyeri útra. ilyen időben kibiciklizni odáig, újpest-szitiben eltévedni, hóban véletlenül skiddelni és ezen meglepődni, majd véletlenül mégis odatalálni a jégcsarnokhoz pedig szintén mókás, korizni pedig csudajó, szóval azt sem bántam meg persze, hogy feljöttem.
sok ilyen hétvégét még nekem :)

hóm szvít hóm

az otthoni hétvégéknek mindig ugyanaz a menetrendje. péntek későeste megérkezés, szombat délelőtt shoppingolás zsűllel, családi banzáj valamilyen apropóból (mert mindig akad valami), este családi banzáj kiheverése, vasárnap délelőtt tanulás (esetleg tanulás imitálása), ebéd, össznépi röhögcsélős kávézás, aztán indulás vissza. van valami megnyugtató ebben az állandóságban, rendszerességben. jó. jók az olyan apró momentumok is, amikor reggel anyával meg hugival együtt kuporgunk valamelyikünk ágyán szűk szemekkel kávét szürcsölve, amikor dzsonimami megjelenik az üveg cherryvel péntek este és családilag elszopogatjuk a "hogyan telt az elműlt kétheted" beszámoló mellé, amikor etamamival folytatjuk le a hétvégi rendszeres-de-sosem-megbántós veszekedésünket, amikor divatbemutatózunk az aktuálisan beszerzett akciós cuccokból. esztergomból ennyit vagyok hajlandó felfogni.

mami persze minden szombat délelőtt hozza a hídlapot. érdekel? kérdezi. jaj, nem, dehogy! mondom mindig, mert amiről nem tudok, az nem fáj. így is bosszantóan sok az, amit az arcomba kapok belőle, ismerősök mindig küldik a linkeket, a cikkeket, hogy nézd, mit találtam megint. lehet tippelni, mennyi volt ezek közül pozitív hanvételű. ott, ott mintha helyes tippet hallanék. nullát tetszett mondani? igen? talált, kérem, talált. nulla. amikor legutóbb jöttem haza németországból, a taxisofőr, miután megtudta, hogy esztegomi vagyok, rögtön azt kérdezte "ugye maga is utálja a polgármestert?" jó mi? városimázs ruleZ.
a struccpolitika persze nem a megfelelő viselkedésforma. de már úgy is belefáradtam ebbe az egészbe, hogy nem is lakom ott. rezignáltan veszem tudomásul, hogy az út, amit pár hónapja újítottak fel, miután vagy fél évig le volt zárva, már kátyús. meg se merem kérdezni, miért. nem firtatom, ne szólj szám, nem fáj fejem. hol van már a nagy hang, az eltökéltség és a bizakodás, hogy lehet máshogy és lesz is máshogy, hogy jobb és szebb lesz minden, mert a jó elnyeri jutalmát, a rossz meg méltó büntetését... pedig mindig axiómának hittem ezt a kijelentést, de időnként úgy érzem, esztergomban már nem igaz semmilyen axióma, semmilyen ember, isten vagy természet alkotta törvény. látnék csak egy, egyetlenegy pozitív példát, egy aprócska reménysugarat, egy jól működő intézményt, egy befejezett építkezést, bármit.
de csak anya szomrú-lemondó hangját hallom, és melindanénit, terinénit és feribácsit látom, a mélygarázst, a fürdőt és az istvánt, a zöldházat és bástyaparkolót, és a behízott, pöffeszkedő, vörös arccal tűző-mindent kiégető T-napot ennek a peches városnak az egén...

van az úgy, hogy a buli jól sikerül és az ember eléggé későn, mi több, már-már korán ér haza. aztán ahelyett, hogy öntudatlanul bedőlne az ágyba és elaludna, öntudatlanul biciklire pattan, kigurul a nyugatiba, vonatra száll, és ott alszik el. teljes másfél órára.
aztán otthon ilyen furcsa, domború üvegen keresztül szemléli a világot, meg azon keresztül is gondolkodik, ilyenkor az ötletek, a gondolatok, az emberek, a világ a lehető legváratlanabb irányból jönnek, a legvalószínűtlenebb pályán mozognak, és a leglehetetlenebb pont felé suhannak tovább.
megnyugtató, hogy ilyen állapotban is képes vagyok racionálisan vásárolni :) a többiek mondjuk nem értették meg a színes küllőgyöngyöket, pedig az igazán nem a mai amőba-állapot irracionális gondolkodásmódjának tárgyi lenyomata, hanem abszolút musthave.

Darabokra esve ülök a vonaton. Barmennyire szerettem volna, nem sikerult felkelnem 2 ora alvas utan. Pedig megigértem anyáéknak, hogy ma kivetelesen hazaerek idoben. Hat nem jött össze. Hajnal fel negykor, mikor Kata elment, eljatszottam a gondolattal, hogy felszallok az elso vonatra, de annyira almos voltam, hogy vegül ezt az ötletet elvetettem. Gondoltam, egy par ora alvasra mindenkepp szüksegem van, a felkeles pedig többnyire nem szokott problemat okozni. Ennek lett az a vege, hogy 6 helyett fel 9-kor nyitottam ki a szemem. Hirtelen nem tudtam, hol is kene lennem, vagy milyen nap van egyatalan, csak az dobolt a fejemben, hogy elfelejtettem valamit. Bele telt vagy 2 percbe, mire kitisztult a fejemben a helyzet, akkor viszont orditva ugrottam ki az agybol, hivtam anyat, kesek. Megszokta mar, de azert csalodott. Utalom, hogy mar megszokotta valik tolem a keses. Hetkoznap meg preciz vagyok, de hetvegere szetesek. Mindegy, rohanok, elerem a 9:21es vonatot, meg egy pogacsat is van idom venni.
Mostmar nyugi, utazas, az elso bambulos ketora az elmult par napban. Most veszem csak eszre, milyen izomlaz van a vallamban meg a nyakamban. De meg ha faj is, büszke vagyol ra. Focifajdalom :)