folytatva az egyet ide, egyet oda politikát, ha már előbb megint nyafogtam, akkor legyen itt egy jó kis januári évnyitó zene.
ezt csakis januárban éri hallgatni. mert hát egyértelmű, hogy a film miatt ilyen havas dolgokhoz kötődik, hangulatában olyan évkezdős-bizakodós, meg decemberben úgyis mindenki jingle bellst hallgat.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: muzik. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: muzik. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. január 1., kedd
2011. október 27., csütörtök
minden évaszakhoz más zene kötődik, egyrészt a hangulat miatt ugyebár, meg aztán az emlékek miatt, meg aztán a kettő egy idő után összekeveredik, és egy típusú zenéhez ha már csak egy típusú emlékek kezdenek társulni, akkor bizarr lesz bizony, hogy elkezdesz valami érthetetlen belső késztetés miatt MÉGGIS swinget hallgatni nyáron, és a nyagadba akarod tekerni a sálat, mert az a swinghez tartozik, mint a horgolótű, a puha fonal és forró tea.
a swing tehát definitli ősz-tél, mint ahogy őszt-tél az ír zene is, az azért, mert anno szülinapomra kaptam MÉZ CD-t réges régen, és azt hallgattam aztán egyfolytában. de például hot jazz bandet csak tavasszal és kora nyáron hallgathat az ember, ez egyértelmű, meg marót vikit is irie maffiát is. gondolom, ebben egyetértünk. green day az ősz, de csak kora ősz, szeptember-október, meg a dropkick murphys is. nem is tudom, vann-e mindig hallgatható zene. persze, lily allen és amy wino például.
a swing tehát definitli ősz-tél, mint ahogy őszt-tél az ír zene is, az azért, mert anno szülinapomra kaptam MÉZ CD-t réges régen, és azt hallgattam aztán egyfolytában. de például hot jazz bandet csak tavasszal és kora nyáron hallgathat az ember, ez egyértelmű, meg marót vikit is irie maffiát is. gondolom, ebben egyetértünk. green day az ősz, de csak kora ősz, szeptember-október, meg a dropkick murphys is. nem is tudom, vann-e mindig hallgatható zene. persze, lily allen és amy wino például.
2011. szeptember 4., vasárnap
van olyan, hogy beleszeretek egy számba, és már nem is tudom felidézni, hogy mikor és hol hallottam először, de azt dúdolom egész nap, aztán órákig keresem, hogy mi lehet az (ez elég nehéz, amikor nem tudom, hogy hol hallottam először, így nincs meg az információforrás sem :P) aztán amikor végre megvan, akkor képes vagyok 0-24ben ezt hallgatni, és azt érzem, sose lehet megunni. (de, egyébként meg lehet, sőt, olyan is van, amit ma már nem tudok meghallgatni, mert annyira kötődik egy konkrét élethelyzetemhez, amire ma már emlékezni sem akarok)
na de az aktuális ilyenem most ez:
na de az aktuális ilyenem most ez:
2011. június 1., szerda
2011. április 29., péntek
egy pszichopata playlistje
nemrég olvastam joanne harris kékszeműfiú című könyvét. lényegében blogbejegyzés-jellegű fejezetekből áll (nyomtatott webnapló, jó, mi? :P) és minden kekszemufiu bejegyzéshez van rendelve egy-egy zeneszám is. ha az ember olvasás közben vette volna kissé a fáradságot hogy fejezet olvasása közben az adott zeneszámra rákeressen, akkor valóban remekül kiegészítették volna a zenék a könyv hangulatát.
mindenesetre én csak most jutottam el addig, hogy valóban megcsináljam. zseniális számok tényleg, némelyikük egyesével is megkérdőjelezhető, így egyben azonban tényleg egy beteg lélek playlistjévé állnak össze.
nekem a legnagyobb kedvencem közülük az "i never loved eva braun" ami az a szám, amit mai európai értékrend szerint nem szabad, hogy tetsszen az embernek, tabu, tilos, és mégis, annyi pimaszság van már abban, hogy a számot megírták, ahogy megírták és annyira jó a zenéje, hogy nekem minden ellenére igenis tetszik.
2011. március 10., csütörtök
2011. március 8., kedd
2011. február 4., péntek
minden elmúlik. minden elmúlik?
nem vagyok hajlandó elhinni, nem akarom és nem is fogom, muszáj elhinni, hogy vannak kivételek, és ezek a kivételek mi vagyunk.
de azért azt látni, hogy hozzánk túl közel álló barát-barátnő tündérkastélya és jövőképe hullik hirtelen darabokra, előjelek nélkül, egyik pillanatól a másikra, abba egy picit mindig mi is belehalunk. értetlen pillantások, ezt-nem-hiszem-el-ek hangoztatása, összeesküvés-elméletek gyártása, ez marad ilyenkor. és lefekvés után az ember bebújik a takaró alá, és összeszorított szemmel és szájjal szuggerálja a jövőt, hogy ez velünk nem történhet meg.
nem is tudom, nem tudom, hogy lehet-e kell-e ilyenkor okosakat mondani, vagy csak ott lenn, várni, hogy elmúljon, és kacsintani, hogy lesz itt egy szebbik, másik, jobb.
2010. november 28., vasárnap
2010. szeptember 16., csütörtök
2010. augusztus 24., kedd
egyébként nincs bad day, csak most ez ilyen nagy aktuális kedvenc ez a zene.
az R.E.M. valahogy mindig nyár végén jön elő, tizennyolc évesnek érzem magam tőle újra. akkor kaptam rá (kapatott rá ágyi :)), amikor érettségi után a balcsinál pihentük ki négyen csajok a gimnáziumi évek fáradalmait, és szívtuk fel magunkat a nagybötűs életre :)
ó, boldog gyermekévek :D
az R.E.M. valahogy mindig nyár végén jön elő, tizennyolc évesnek érzem magam tőle újra. akkor kaptam rá (kapatott rá ágyi :)), amikor érettségi után a balcsinál pihentük ki négyen csajok a gimnáziumi évek fáradalmait, és szívtuk fel magunkat a nagybötűs életre :)
ó, boldog gyermekévek :D
2010. június 27., vasárnap
vébé
nos nem vagyok egy nagy focirajongó. illetve nincs semmi bajom vele, egész egyszerűen csak nem értem. ha százszor nem magyarázták még el, mi az a les, akkor még egyszer sem, és akkor és ott meg is értem, hogy áhá, megvan, oké, de másnap már megint nem tudom. és képtelen vagyok a labda 2 méteres környezetén túlra koncentrálni, nem látom, hogy kinek hol kéne lennie a pályán és hogy kinek mi a feladata, sok ez nekem, bonyolult. oké, azt észreveszem, ha gól van, de itt kábé ki is merül a focitudományom.
no de a vébé mégis csak vébé. vuvuzelástól, meccsnézésestől, kedvenc csapatóstul együtt. ilyenkor még belőlem is lelkes (igaz, roppant butaságokat beszélő és laikus) szurkoló válik, pár napra még engem is lázba hoz a kerek labda is.
ezalkalomból pedig a mai napon pedig drukkoljunk együtt a német csapatnak.
no de a vébé mégis csak vébé. vuvuzelástól, meccsnézésestől, kedvenc csapatóstul együtt. ilyenkor még belőlem is lelkes (igaz, roppant butaságokat beszélő és laikus) szurkoló válik, pár napra még engem is lázba hoz a kerek labda is.
ezalkalomból pedig a mai napon pedig drukkoljunk együtt a német csapatnak.
istván, a király
nem is tudom, nagyjából 6 éves korom óta állok viszonylag közeli viszonyban ezzel a rockoperával. kívülről tudom az egészet, milliószor láttam a filmet, többféle színpadi adaptációt, mindent, amit csak kínál a piac a vonatkozásban.
a társulat-féle előadás azonban egészen tegnapig kimaradt az életemből.
tartottam tőle kissé. anno a válogatóműsorból láttam ugyan pár részt, szépen-jól énekeltek benne a játékosok, de valahogy sokkal nagyobb falatnak gondoltam ezt a darabot annál, sokkal inkább tiszteletet érdemlőnek és jelentőségteljesnek, semhogy egy kiszavazósóban döntsenek a szereplőkről.
de a tegnapi előadás után fejet hajtok előttük, és megkövetem őket. tetszett nagyon, zseniális volt, tényleg. nagyságrendekkel jobb volt, mint a legutóbbi Magyar Színházas előadás. az hozta a kötelezős, ez hozzá is tudott adni valamit. még keresem, hogy mi ez a valami pontosan (de hát mérnöktatanonc volnék, bocsáttassék meg nekem, hogy nehezebben fogalmazok meg egy ilyet, mint egy matematikai tételt) de új árnyalatot kapott nekem benne réka-istván egymáshoz való viszonya, árnyaltabb és emberibb lett a keresztény oldal, kiegyensúlyozottabbak az erőviszonyok.
zseniális koreográfia, oltári ötletek, látványos apróságok.
csak koppány ne lett volna olyan kritikán aluli az előadásban. ő volt az egyetlen, akinek hiába képzett és jó a hangja (bár zsűllel egybehangzó véleményünk alapján egyáltalán nem passzol a rocksztáros szerephez), egy csepp színészi képesség sem társult hozzá. az utolsó táncos is lejátszotta őt a színpadról. és bár Torda és Laborc zsenialitása megmentette a pogány oldalt a jelentéktelenségbe fulladástól, azért kár volt koppányért. az volt az érzése az embernek, hogy nem is ő vezeti a népet, hanem csak a lázadó pogány tömeg bábja, egy szegény szerencsétlen, akinek elég magas rangja van ahhoz, hogy a tömeg arca legyen sorsa szerint, akár akarja ő ezt, akár nem, és látszólag annyira tutyimutyi szegény, hogy biztos lehetsz benne: ő ugyan nem akarja.
de ettől függetlenül tényleg csudajó előadás volt. a régit, az eredetit, a deákbilles-vargamiklósos-vikidálost túlszárnyalni úgysem lehet, húsz év alatt beleégett az emberekbe minden egyes taktusa, és furcsa, ha a püspöknek nincs orrhangja, tordának pedig mankója. de amit ennek árnyékában ki lehet hozni ebből a darabból, azt a társulat kihozta.
2010. június 15., kedd
2010. június 5., szombat
2010. június 1., kedd
most egy csomó tökjó zene van itt megnyitva jútúbban, összerakom nektek egy csokorba, halgassátok ti is :)
Sportfreunde Stiller
Harcsa Veronika + Brains
Harcsa Veronika - Tankcsapda
Mungo Jerry
Emil RuleZ!
Lily Allen
REM
Singing in the rain
Sportfreunde Stiller
Harcsa Veronika + Brains
Harcsa Veronika - Tankcsapda
Mungo Jerry
Emil RuleZ!
Lily Allen
REM
Singing in the rain
a hetvenegyedik oldalon támadt viharból a hetvenharmadik oldalra felhőszakadás lett
és a víz-víz-víz csak jött-jött-jött
és egyre feljebb kúszott,
míg a lágy patak lett áradat
az átjáróház úszott.
de malac nem volt bátor,
sem kemény, mint a szirt,
hát jogos félelmében egy üzenetet írt:
SEGÍTSÉG!
ma-ma-malacka
(én)
2010. május 29., szombat
2010. május 26., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)