munka ügyben meg egyébként az van, hogy nem lett jobb, csak másképp szar.
sőt, kívánkozom vissza a régi helyemre, mert alapjában véve szerettem azt, csak az ügyelet volt a fos. most meg ugyan nincs ügyelet, csak megmagyarázhatatlan gyomorgörcs, amikor be kell menni. nem a közvetlen kollégákkal van a baj, mással, de mindegy is.
még kicsit várok és remélem, hogy jobb lesz, csak így két és fél hónap elteltével bízni nehéz benne.

erről az egész plágium meg köztársasági elnök meg kisdoktor, meg az egészhez témához való hozzáállást csak annyival szeretném kommentálni, hogy időnként elgondolkozom azon, hogy hogyan fog ennek a kormánynak a munkássága, illetve palibácsi úgy cakumpakk szerepelni a száz év múlva forgalomban lévő gimnazista történelemkönyvekben.
szerintem tuti tök mókás lesz. száz év múlva, visszatekintve.
most nem az.

nem jó nap

minden elvárásommal ellentétben a nap negatív csúcspontja nem az volt, hogy fogfájással ébredtem. mit fogfájással, ez valami sokkal borzasztóbb volt, mintha ezernyi kis kamikaze-harcos ütne-fúrna a bölcsességfogam körül, mit sem törődve azzal, hogy mivel próbálom irtani őket. a dolog tegnap délután kezdődött, reggelre pedig a helyzet tarthatatlan lett, orvosért kiáltottam hát. illetve bringára pattantam és mentem.
gondoltam olyasmi lesz, mint legutóbb volt, kicsit helyi érzéstelenítik, kicsit megpucolgatják, kicsit antibakterizálják, kicsit antibiotizálják, oszt csókolom. hát, nem ez lett.
ez egyrészt jó, mert végre egy orvos, aki komolyan veszi a problémámat és rövid helyett hosszú távon próbál meg orvosolni (van élet a fájdalom és a foghúzás közti időszakban is! kár, hogy mindez piszok drága, de legalább tudom, mire költhetem az idei prémiumom jelentős részét :P), másrészt viszont nem jó, mert három injekciót kaptam ott helyben, mire végre lezsibbadtam, és mert borzasztó, amikor nyiszálják szét a szádat, és mert most is nagyon fáj (bár legalább tudom, hogy elmúlik). szóval a három szuri egyértelműen elnyerte a "worst moment of today" címet, és épp ezen morfondírozva fordultam rá zöld jelzésnél a járdára a gellért téren, amikor egyszer csak - no lám! - eltalált bal oldalról egy ezüst toyota.
hupsz. na álljunk meg egy pillanatra.
ez utóbbiakat már a földön fetrengve gondoltam. légzés - rendben. kar, láb - mozog. gyógyszeres tampon a fogamon - a helyén. oké, nagy baj nincs. eddigre már láttam magam körül a toyota kétségbeesett sofőrjét, meg két másik embert, akik kiabálnak vele, hogy hívjon már mentőt. nem kell, kösz, megvagyok, csak fáj. ő magyarázkodik, ne haragudjak, elnézte a lámpát, a másik pasi mondja: hja, ha nem engem üt el, akkor az ő kocsijának ment volna neki, ő kanyarodott volna arra a sávra. nekünk volt zöldünk. én mindebből vajh mi keveset fogok fel. csak meg vagyok ijedve, meg örülök, hogy élek. egy kis sokk.
küldeném is gázolót, menjen csak, meg van neki is a maga baja, épp a leukémiás feleségét hozza kezelésről, asszem a nő szarabb bőrben lehet, mint én. a pasi szabadkozik, a másik mondja hogy legalább az adatokat írjam fel. ja tényleg, oké. név, telefon szám, rendszám, autó típus. meg ad egy névjegykártyát, szóljak, ha tanúskodni kell. oké, persze, kösz a segítséget. rendőrség? jaj, hagyjanak már. nincs kedvem várni, nem történt semmi komoly, az elégtétel már megvan: tudják, hogy nem én voltam a hibás. feljelentgetni nincs kedvem.
egyéb jó ötlet híján bementem a céghez - ott van üzemorvos, ő megmondja, mit csináljak. meg különben is, közelebb van, mint haza. ott aztán leraktam a bringát, átbuszoztam a kórházba (taxi? ennyire? ne vicceljetek már, át se kell szállnom) ott röntgen, miegymás, nincs törés, csak zúzódás. vigyázzon magára, pihentesse.
hazafele már taxi. nincs kedvem átszállni, mert azért fáj, a fogam is, az oldalam is, a lelkem is.
nem mondhatom, hogy életem legrosszabb napja volt - végül is a felét fájdalomcsillapítóktól zsibbadtan vagy sokkban töltöttem. de a legbizarrabb címre még esélyes azért.
és hogy van-e tanulság? nem hiszem. hacsak az nem, hogy húzasd ki a bölcsességfogad, mielőtt elkezdene fájni.

megj. 1: azért a bölcsességfogam bekaphatja ám, mert ha Bécsbe mennék, mindig fáj, nagyon, és most is, merünk volna Bécsbe adventelni, és tessék. hát, most így nem megyünk

megj. 2: sokan kinevettek vagy lecsesztek, hogy bevettem a gázoló "leukémiás a feleségem, most hozom kezelésről, nem is vagyunk pestiek" dumáját. igen, elhittem, elhiszem most is, láttam az arcát, igaz volt - vagy ha ennyire jó színész, akkor azért érdemli meg. nem vagyok hajlandó feladni azt a szuperképességemet, hogy megbízom az emberekben

posta-para

hát a pesti postásunk mostmár igazán elmehet a búsba. úgy igazán, úgy örökre.
mert nem kézbesít, csak értesítőt hagy - a lekvárfőző betegszabin volt egy hétig, otthon volt, átvette volna, de CSAK értesítő jött. meg se próbálja. pedig asszem ezért kerül annyiba amennyibe az ajánlott, a nagyalakú, a csomag. mert ez a szolgáltatás, hogy nekem azt kihozzák, jár mellé. illetve nem is az hogy jár, meg mellé, hanem hogy én azt megveszem, kifizetem. osztán a magy büdös francokat, ott díszeleg az értesítő, én meg menjek a postára, de csak másnaptól, mert csak akkor kerül ki ablakhoz a küldemény, amit "nem tudott kikézbesíteni", álljak sorba fél órát, stb. nem mintha nem tudnám megtenni, de én nem ezért fizettem. De az még a jobbik eset, ha kapok értesítőt, mert előfordult már, hogy nem kaptam, egyet se pedig kettőt is kell tudomásom szerint, két nap múlva ugye újrakézbesítés, ha nem megyek érte. de nem, nem jött egy se, csak a telefon a bolttól, hogy ők visszakapták a csomagot, mert nem mentem érte a postára. mi? miért? kellett volna?
megoldás az, hogy újra küldetem, ezúttal anyához. mert az ottani postásban megbízom.
én nem szidom a postát. én dolgoztam ott, többször is, nyaranta, és igen, leveleket vittem ki, és nem néha sok volt, és néha kényelmetlen a nagy táska ha tele van, de azért kaptam a fizetésemet, tehát megcsináltam. igen, rossz volt felmászni az emeletes ház negyedik emeletére is az ajánlott levél miatt, de megtettem. mert ez volt a feladat. és otthon nincs is, nem is volt rossz tapasztalat , mindig minden időben megérkezett. ha para van a napilappal, betelefonálsz, megoldják. maga a rendszer nem rossz, ha a legtöbb helyen működik, nem lehet rossz. csak a nagyváros, az arctalan nagyváros, ott van a gond már megint.
ha itt pesten para van a kézbesítővel, mindenki tagad. de hát csókolom, otthon voltam, és nem csöngetett senki, csak az értesítő jött. mi a válasz? az nem lehet. de tényleg, nem vagyok hülye, érvel az ember, a másik oldalról a kisasszony csak morlomja a mantrát: az nem lehet, mert a kézbesítőnek ki kell vinnie. igen, tudom, hát nem tetszik érteni, épp ez az!hogy nem viszi!hogy nem hozza! nem, az nem lehet.
elkerekedett szemmel áll az egyszeri ügyfél az ablak előtt. jó. hát akkor nem lehet. érzi, ahogy nőnek ki a tollak a hátán és már villódzik halványan a homlokán a neonfényű PALIMADÁR felirat, de nem tud mit csinálni vele. a PEDIG DE nagy érv, az adu ász, azzal vitatkozni nem lehet.
mit tegyek hát egyszeri ügyfélként? mostantól izguljak, hogy a számláim vajon megjönnek-e időben, hogy befizethessem őket? mondjak le ámblokk a posta szolgáltatásáról? vagy daráljam őket tovább, hogy megértsék: gond van, komoly gond van?
ha akkora a munkanélküliség, az azt jelenti, hogy elvileg elég sok ember közül meríthet a posta: megengedheti magának, hogy elküldje a nem becsületes embereket, és lecserélje őket megbízhatóakra. könyörgöm, ezek az emberek naponta millió forintokkal kell, hogy elszámoljanak, a számláimat, a pénzügyeimet, a vásárolt dolgaimat bízom rájuk. évente több tzí-százezer forintnyi értékem múlik így vagy úgy rajtuk. nem engedhető meg, hogy a versenyszférában oly sokszor emlegetett QoS, Quality of Service, a szolgáltatás minősége csak olyan 70-80 százalék körül legyen. ha az áramszolgáltató mutatna fel ilyen számokat, az azt jelentené, hogy hogy napi 4 órában nincs áram. mobilszolgáltatónál, hogy egy tíz percesre tervezett telefonbeszélgetésed a nyolcadik perc után megszakad. gáznál, hogy télen heti egy napon nem megy a fűtés. ott nem nézik el. nem nézzük el. a postánál de.
és amíg a posta nincs rákényszerítve, hogy felülvizsgálja ezeket az embereket, nem is fogja megtenni. mindaddig, amíg ez nem történik meg, én igyekszem elkerülni, hogy bármit is a pesti címemre küldessek.

ha egy éjszaka egy órával hosszabb, mint a többi, és ezért elvileg egy órával többet alhatnál, mint máskor, az implicite magában foglalja azt is, hogy ha ügyeletben vagy, egy órával többet dolgozhatsz, mit máskor.

azért az azt hiszem, nem egészen normális, hogy az aldiban már karácsonyi sütiket lehet kapni.
még 4 hónap, könyörgöm! egy harmad év!

note to future myself: mivel már az egyetemen is nehezen viselted a kevesetalvós vizsgaidőszakokat, ezért kérlek, többször ne vállalj olyan munkát, ahol éjszakai ügyeletet is kell vállalni, és előfordulhat, hogy egymás után hét éjszakát nem alszol végig, de ettől még a napi nyolc órát le kell dolgoznod. köszi.

hiszti van, jobb boka hiszti, a jobb bokám sztrájkol, ami lassan az agyamra megy, nem tudom mi történt vele, de fáj és nem akar jobb lenni, persze néha egy pár órára alig érzem és akkor elhiszem, hogy mindjárt meggyógyul, de száz méter séta, és megint alig tudok ráállni, pedig még focin sem történt vele semmi, meg biciklizés közbe sem, csak úgy, hisztizik.
ez nagyon sok okból kellemetlen, pont most veti vissza a kata-fut projektet, amikor már kezdte belejönni, hogy heti kétháromszor elmenjek kocogni a városligetben, pont most amikor a foci-szezon elkezdődött, akkor akaszt meg (persze oké, nem a cserejátékosfog legjobban hiányozni, na de akkor is. meg azért remélem, hogy nem lesz akadályoztatásom hosszútávú). na meg ugye fáj is, nem utolsó sorban.
de legalább bringázni tudok vele, ez is valami.

ok-okozat

vettem ma új futónacit meg sportmelltartót(focni plusz futni), és úgy gondoltam, ezt este azzal ünnepelem meg, hogy elmegyek futni. aztán annyira belejöttem a villamoson az olvasásba, hogy úgy gondoltam, mégse futok, inkább olvasok. aztán olvasás közben megettem rengeteg csokit, így hát muszáj lesz mégis futni menni, mert különben vállalhatatlan kalóriatartományban marad a mai nap.

el kéne menni futni.

az a baj, hogy a gyerekeket senki nem tanítja meg használni az internetet.
igen, ez guzmi. gáz. baj. probléma.
mert amíg csak ímél, meg játékok, meg böngészde, meg fórumok, addig nem volt gáz. aztán ugye csetszobák, meg hasonló, ott már el lehetett hasalni ezen-azon, de azért mégis, aki nem tanulta meg-tartotta be a szabályokat, az írottakat és íratlanokat, az kikopott. de az még az a hőskor volt, amikor az internet ugyan nem a kiváltságosaké volt, de legalábbis még nem mindenkié, volt egy olyan szűrő, amit ugyan nem tudnék pontosan megfogalmazni, hogy mitől működött, de megszűrte az internethasználó közösséget, többé-kevésbé tartott egy szintet, a Zinternet 80%án az ember anélkül mozoghatott, hogy percenként agygörcsöt kapott volna.
aztán jött egy nagy bumm, és hirtelen a Háló közösségi média lett, és twitter, és plörk, és blog, és iwiw, és fészbúk, és gyerekek és tinik és mindenki-mindenki, és nincs többé szűrő, dől a szar és az információ mindenhonnan, és az információt nem érdekli, hogy engem az érdekel-e, egyszerűen kapom, beterít, lenyom. és hirtelen mindenki használni akarja, és teszi is, eltűnik az önszabályzás, nincs többé szűrő, nincs aki vagy ami megtanítsa az új internetfelhasználó-generációnak, hogy mit szabad és mit nem, mit illik és mit nem, mivel bánt engem, és mivel bántja magát-magát-magát, nem csak rövid távon, de hosszú távon is, mert a neten bármit teszel, az megmarad, hiába törlöd, lesz, aki elővakarja 1-2-5-10 év múlva is, hidd el.
a netet használni trendi, sokkal trendibb virtually megtudni-megosztani valamit, mint élőben, így jutnak el hozzám olyan információk, amit nem szeretnék megtudni, és így tudok meg olyan dolgokat a virtuális térből, amit sokkal jobb lenne személyesen. de kimaradni nem lehet, mert hát már a fejvadász cégek, a főnökök és mindenki a fészbúk- meg iwiw profilod alapján tájékozódik rólad, ha nincs, az gyanús, így hát legyen, sőt, lehetőleg folyamatosan friss és aktuális. és ha már ott vagy kész, nincs menekvés és, mert boldog-boldogtalan linkelgeti oda a blogját, mikroblogját, fényképét, ebédjét, koszos zokniját, péniszméretét. nem érdekel, értsétek meg, nem érdekel.
az egyik tizenéves kislányról, akivel együtt járunk edzeni, eddig semmi különösebb véleményem nem volt. eddig. amíg az arcomba nem tolta az internet azon ország-világnak szóló bejegyzését, hogy "mert mi vagyunk a skinheadgirlek ♥♥"
kislány, tanuld meg használni az internetet. eskü, eddig semmi bajom nem volt veled. eddig.
és ez sajnos nem kirívó példa, és nem tudom, van-e rá most így hirtelen megoldás, mert a mai tinédzser-generáció szülei, tanárai még nem feltétlenül ösztönös internet-felhasználók, nincs hát kitől tanulni, így hát csak gerjeszti-gerjeszti magát ez az egész.
broáf.

kedves fűszergyátrók,

végtelenül boldoggá tennétek, ha az elkövetkezőekben az olyan termékeiket, melyeknek kilencven százaléka só, "fűszerkeverék" helyett "fűszersó" néven árulnák, ha már egyszer a magyar nyelv lehetőséget teremt e két dolog megkülönböztetésére.
ezzel megkímélnének még egy, majdnem teljesen ehetetlenül sós ebéd elkészítésétől (ha nem lettem volna annyira éhes, illetve ha lett volna itthon még bármi megfőzhető alapanyag, akkor kétségtelenül átsorolódott volna a mai is a teljesen ehetetlen kategóriába...)

üdvözlettel:
rozál

a most kipattant listabotrány kapcsán azon gondolkozom, hogy esztergom mennyire kicsi. mármint hogy az, hogy hogy egy háromezres faluban mindenki ismer mindenkit, az még oké. de ez egy harmincezres város.
és nézem ezt a listát, a frissen kipattant botrány központi elemét, és azon gondolkozom, hány embert is ismerek róla. anyukám munkatársai, akikknél többször voltam én is látogatóban régebben, tesó legjobb barátnőjének anyukája, volt osztálytársnőm apukája. szép, közel vagyok a tűzhöz.
és közben nincs olyan távol a másik oldal sem, barátnőm exe képviselő, az új jegyzővel együtt dzsúdóztam anno, az volt alpolgármesternél is megfordultam kiskoromban, akkori felesége barátnője volt keresztanyumnak. de a legtöbb képviselő egyébként is majdnem korombeli, arcuk ismerős a sportcsarnokból, az iskolákból. a főorvos barátnőm apukája, a volt sajtóreferenssel együtt jártunk templomba meg tanított is - igaz, csak helyettesített órákon.

kicsi a város, túlságosan kicsi. nem húzhatod ki magadat semmiből, mert bárki hazaival elbeszélgetsz, tíz perc alatt találzok olyan közös ismerőst, aki szorosan kapcsolatba hozható az egész Esztergom-mizériával.
és hiába állok ki teljes mellszélességgel az egyik oldal mellett, íme, tessék, ezer szállal kötődöm a másikhoz is. és nem csak én, egészen biztos vagyok benne, hogy mindenki.

nem akarok és nem is tudok semmiféle mélyértelmű dolgot levonni az egészből. érthetetlen és követhetetlen asszociációs láncokon keresztük csak olyan kulcsszavak ugranak be ezzel kapcsolatban, mint duális világ, yin és yang, és hogy a jó nem létezhet a rossz nélkül, a fény a sötét nélkül, az erő sötét oldala a jedik nélkül, és viszont.
mittudomén.
de azért ez az új ügy, ez megint undorító.

egyenlőre még komolytalanul, de egyre többször eszembe jut, hogy vajon eljön-e a pillanat, amikor felteszem a kérdést a Lekvárpusztítónak, hogy nem folytatnánk-e inkább odaát a másik országban.
Nem vagyok az az emigráns fajta, és szeretek itt élni. és tudom, hogy a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években még olyanabb volt, mint amilyen itt most készülőben van. de kicsit úgy érzem, olyan ez, mint hogy valaki vakon születik, vagy később veszíti el a látását - az utóbbi nehezebben viseli, mert tudja mit veszít.
én is nagyon nehezen viselem. pedig talán csak olyan dolgokat nem olvashatok a jövőben, amit nem olvastam el eddig sem. és szinte egyátalán nem nézek magyar tévét (nem valami felsőbbrendűségérzés miatt, hogy ilyenszennyeténnem, hanem mert ugyanazt a szennyet én a német adókon nézem. így alakult) és mégis-vagy tán épp ezért felháborít, hogy a lehetőségét is elveszik, hogy olyan dolgok is menjenek ott, illetve úgy menjenek ott, hogy kedvem legyen megnézni.ragaszkodom a nyugdíjamhoz, amit talán meg sem érek, hogy megkapjam, és ragaszkodom hozzá, hogy magam dönthessek, hogy az önállóságot és a gondolkodásra való képességet ne büntessék, áttételesen se.
dühös és szomorú vagyok mindezek miatt, mert tudom, hogy ha nem jön a jótündér suhintani egyet a varázspálcájával, hogy hirtelen minden újra habos és rózsaszín legyen, akkor semmiképp nem lesz most jó. mert itthon a bekorlátozottság, a hülyének nézettség és bizonytalanság, máshol meg a gyökértelenség és lelkiismeret-furdalás.

miről beszélget két testvér egy bájos szerdai éjszakán?

(következő posztunkban csúnya szavak és a nyugalom megzavarására alkalmas kifejezések olvashatók, valamint nagyon erőteljes személyes vélemények.)

zs: beszéltem anyával az előbb

zs: eléggé kivan akadva a nyugdíjpénzáras cuccok miatt

r: hát elhiszem
én is
kurvára
orbán meg a matolcsi megbaszhatják

zs: én is. mintha bármit meg lehetne tenni eben a kurva országban.

....

zs: amúgy azon akadtam ki, hogy a politikusok könnyen beszélnek, mert annyit keresnek hogy egy hónapban annyit tudnak félretenni mint amennyit más keres 1 hónapban
és szerintem fel se fogják hogy mekkora galibát okoznak.

r: meg én azon akadtam még ki, h jaj az állami is örökíthető lesz majd
a házastársadnak
mifasz?
esetleg a gyerekeidnek? ó nem....

zs: ja igen, azt én is néztem
és ha mondjuk valaki félárva és meghal a másik szülője, akkor mi van?

r: hát emiatt menjek férjez? mert azért pártíz év munkaviszony után már pármillió forintról van szó...

zs: másik jópofa dolog, hogy a nők 40 év után nyugdíjba mennek, és hogy ebbe az oktatásban töltött idő nem számít
mert hogy a nők családban és a munkaerőpiacon betöltött szerepét akarják erősíteni.
egy nagy faszt. ilyen elbaszott konzervatív faszfejek
akik azt akarják hogy a nők a tűzhelyt őrizzék vagy max a boltbn pénztárosok lehessenek:???

r: meg mégis, ki az aki továbbtanuláskor arról fog okoskodni, hogy na én most inkább nem megyek egyetemre, mert akkor hamarabb mehetek nyugdíjba? lófasz, senki. ez megint a köv kb 10 évben fog még érni valamit, melyik korosztályban kevesebb az iskolázott, és nem dívott még a 3 évig gyes
és ezzel lehet megint népszerűsködni. faszom

zs: ja. annyira kiakasztanak. annyira ellenkezik a világképemmel, amit csinálnak
pedig 10 éve orbán azért relatíve normális volt

r: meg mi az, hogy nincs választásom? mi az, hogy "akkor nem kapsz nyugdíjat?" hogy képzelik?

zs: jaja. remélem ez tényleg alkotmányos jogot sért
meg érted, a segélyezéshez nem nyúlnának hozzá, de a dolgozó embertől mindent elvesznek.

r: olyan az egész, mintha meggyes kibaszott fejébe csöppentem volna, ahol minden rózsaszín és cukormázas, csak épp minden óráisnyalóka mügöl kiugorhat valaki, hogy fejbelőjön. kb ilyen érzésem van ezzel az egész országgal hónapok óta

zs: már nem is azért de pár ilyen húzás és én is átcsapok demagóg jobbikosba
(najó azért nem)
de érted...
ha tüntetés lesz, tuti megyek

r: hát ja
meg az dühít előre, hogy majd amikor mondjuk 10 év múlva vagy bármikor más kerül hatalomra, gyorsan megint bedobják majd a magánynugdíjpénztárakat, mert kurvára nem lesz miből fizetni majd az embereket, nagyon nem.
és kurvára nem lesz miből fedezni állami szinten a nyugdíjadat, mejd jön 30 év múlva egy törvény, ami kmonjd, hogy bocs skacok
és akkor mi lesz? orbán majd tizenévek kislány módjára heherészve mondja 3 generációnak, hogy bocs, ezt beszoptátok? vagy mi?

zs: 1 megoldás van, az hogy szülsz sok gyereket aki majd eltart, és amúgy meg spórolsz amennyit tudsz
vagy meghalsz szívelégtelenségban nyugdíj előtt

r: szerintem úgyis az utóbbi lesz :P

(egyébként egyikünk sem ennyire mocskos szájú, mint amilyennek az itt leírt sorok alapján tűnhetünk. de az indulat időnként elragadja az úrilányokat is)

jelenleg regnáló kormányunk úgy látszik abban látja országunk szociális-ellátási rendszerének megreformálását, hogy még többet nyúl le a dolgozó embertől.

had rázzak kezet mindenkivel.
valamint ugyanitt, menjetek a pics*ba kérlek.

már elnézést a finomabb lelkületű olvasóktól

mostmár tényleg nem nagyon csinálok mást a diplomaíráson kívül (csak legyen is kész, csak legyen is jó), ez pedig ingerültté tesz. illetve nyilván nem csak az, hanem a mindenféle egyéb események közrejátszása is, mint például a Deák tér felújítása és a folyamatos dugók, a mozgáshiány, hogy nem találkozhatok a barátaimmal, meg hogy a barátom elutazik, hogy nincs időm karácsonyra készülni, meg ilyenek.
ingerültté tesz, ezért nem vagyok toleráns az emberekkel, minden nap úgy érek haza, hogy komplett anyázós blogposztok vannak kész a fejemben a közlekedés összes szereplőjéről, az időjárásról és az élet igazságtalánságáról.
mindez egy diploma miatt, egy pártíz oldalas doksi, amiről tudom jól, hogy egy ember fogja talán rajtam kívül elolvasni valaha is. na jó, talán kettő.
nem fogja elolvasni senki, nem fogja használni sem senki, még én sem, mert benne ragadtam vele egy olyan témában, amivel nem akarok foglalkozni. mással dolgoztam eddig, mással dolgozom most, és a jövőben sem tervezek, hogy közelebb kerüljek hozzá.
meg fogom csinálni, mert tudom, hogy meg kell csinálni, csak épp most annyira nem látom értelmét.

a katartikus élmény, hogy megmentettük a város, hogy igen sikerült, hogy éljen-éljen Éva, az megvolt.
az eredmény, az nincs meg.
vannak persze látszat-dolgok, az új polgármester fogadja a polgárokat, mosolyog rájuk, segít a vöröskeresztnek, kezdőrúgást végez a rugby-meccsen, letörli a könnyeket, mosolyog, átölel, azt mondja, minden jó lesz. kerülnek ki adatok, kezdünk belelátni, kezdjük átlátni. ez jó.
aztán csütörtök esténként bevonul az ülésterembe, ahol nagyjából akkora esélye van keresztülverni a testületen bármit is, mint amekkora esélye egy kisegérnek vagy egy falka macska ellen. persze oké, jerry is túlélt mindig a rajzfilmben. de csak túlélt, sosem jutott előrébb. hát itt tartunk, kérem.
de ez persze nem a polgármester asszonyon múlik (vagy én legalábbis nem látom, hol múlna rajta). higgadt, nyugodt, okos, jól beszél, de nincsenek a kezében eszközök. amíg a narancsos képviselők a 20-milliárd-adóssága-van-a-városnak témára kábé annyit felelnek mosolyogva, hogy igen, szerintem is finom volt a húsleves ebédre, hátat fordítanak, és elmennek kávét inni, majd ezek után megszavaznak más városok segítésére újabb pármillás alapot, akkor csodálom, hogy Tétényi nem sikítva veri a fejét a falba. én azt tenném.
nem tudom, hogy lehet elviselni, amikor hülyének, levegőnek, senkinek nézik az embert. nekem nem ment, én emiatt hagytam ott munkát is. vitatkozni vitatkozok én bárkivel, meg beszélgetek, és ha kell, hallgatok is, de ehhez partner kell. amikor az embert látványosan nem tekintik partnernek, akkor nálam elfogy a tudomány.
nos, láthatóan Éva még bírja. nem merem feltenni a kérdést, hogy csakhát minek, meg hogy van-e értelme, mert ha a mögötte álló nép elkezdi elveszteni az Ügybe vetett hitet és bizalmat, akkor pillanatok alatt omlik össze az egész, eddig ügyesen és óvva építgetett vár.
csak amikor csütörtök esténként olvasom a twitteren a testületi ülések közvetítését, akkor annyira reménytelennek tűnik minden.
aztán másnap, amikor a polgi blogjára kikerülnek képriportok és beszámolók, mindjárt rózsásabb egy kicsit a helyzet. de holnapig csak szégyenkezni tudok a városom városatyái miatt.

esztergom, sokadszor

legutóbb, az önkormányzati választások után azt írtam: "a minden jól megy, ez az utolsó meggyes-címkés bejegyzés".
nem, nem megy jól. nem hogy nem minden, semmi nem megy jól.
legalább minden másnap index címlap, két hete Esztergommal foglalkozik az egész országos sajtó.

eleinte példálóztak velünk - lám, a narancsok sem verhetetlenek, példás összefogás, satöbbi.
aztán csodálkoztak rajtunk - hát ez a meggyes? mit akar, miért, hogyan?
utána szánakoztak - hát ilyen tényleg csak a viccben van, szegény esztergomiak, hát nem ezt érdemlik
ma már csak nevet, nem is nevet: röhög mindenki - nézd a hülye esztergomi narancs frakciót, baszki, ház ezt is meglépték, nézd az idiótákat.

kóla, csipsz bekészítve, mindenki ujjongva várja az egomi szappanopera következő részét délutánonként a monitor előtt.csak miket nem szórakoztat már ez. csak mi nem értjük azt, hogy hogyan állhat ki egy országos szinten 2/3-os többségű párt egy ilyen paprikajancsi figura és a bohóc bandája mögött, akin már tényleg egy egész ország botránkozik. mert hallgatás - beleegyezés. ugyebár. ebben a helyzetben ez fokozottan igaz.

elhiszem, hogy van ennek az országnak momentán nagyobb problémája is egy harmincezres kisváros belügyeinél. vörösiszap, extraadók, magánnyugdíjpénztárak, satöbbi.

csakhogy, ennek a harmincezres kisvárosnak az ügyeit a magyar hír- és médiakövető társadalom kilencvenkilenc százaléka nyomon követi.
a maradék egy százalék ül a bársonyszékében abban nagy cifra palotában a duna mellett, és hallgat.
ideje volna nekik is véleményt nyilvánítani az ügyben. így-vagy úgy. nagyon ideje volna.
csak hogy tudjuk, hányadán állunk.

(javasolt olvasmány a témában az indexen: meggyes, tétényi, esztergom, továbbá meggyesahibás , szeretgom)

na de hogy lehet ilyen nagy fejben ilyen kis száj? teszik fel nekem a kérdést, teljesen jogosan. (a fejem ugyanis annyira nagy, hogy néha még a legnagyobb, 58-as női sapkák is kicsik rá)
az állkapcsom viszont kicsike.
ezért kellett fogat húzni már akkor is, amikor az első fogszabályzómat kaptam, ugyanis laza egyszerűséggel nem volt ott annyi hely, mit amennyi fog. és ez tart most ismét rettegésben, ezért szaladgálnak a kismanók nagy, piros NEMAKAROM feliratú transzparensekkel a fejemben. tegnap ugyanis a fogászaton közölte juditnéni: hát ő ezzel nem tud mit kezdeni, irány a szájsebész. ki kell műteni. a bölcsességfogaimat, alul, mindkettőt. jaj ne.
már napok óta fájt egyébként, de bécsben durrant el igazán, láz, gyulladás, minden. nem lehetett tovább halogatni a dolgot, el kellett menni vele fogászatra. reméltem, hogy csak egy kicsit rá kell segíteni szikével és akkor kijön, vagy mittudomén. de nem. neeeem. alig két másodperc után szemembe vágták a meztelen valóságot: nincs hely. műtét. szájsebész. budapest.
és bármit is ír zoli, én most, kérem, rettegek.

tragédia

az első ősz hajszálak.
kapásból vagy öt.