A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyv. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyv. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 28., péntek

remélem egyébként, hogy mihamarabb megnyílik a magyar amazon, és elkezdenek forgalmazni mindenféle magyar nyelvű e-könyveket. mert egyrészt a két év illegál után most már tényleg szívesen fizetnék egy-egy e-könyvért, másrészt mert a buszon a  mór utolsó sóhaját is könnyebb lenne a kis kindliről olvasni, mint az 560 oldalas kötetet cipelgetni meg ki-be rakosgatni a táskából
Nesbø-t olvasni szórakoztató. Rushdie-t olvasni élmény.

2011. szeptember 2., péntek

mos, az úgy volt, hogy nyaralni mentünk, kempingezni, a balcsipartra. a terv az volt, hogy majd csomót bringázunk meg kirándulunk meg ilyesmi, de hát 36 fok volt, így aztán nem olyan sokat túráztunk meg bringáztunk (egy kicsit azért de)
szóval jó sok idő volt strandolásra meg főzőcskére, meg pihire, meg olvasásra. így aztán hamar végeztem azzal a pár oldallal, ami még hátra volt az utolsó lisbeth salander könyvből, és nem igazán készültem célzottan, hogy mit is akarok majd utána olvasni. szóval céltalanul keresgéltem a kindlin, hogy mi mindent is töltöttem rá indulás előtt. aztán a ott volt. végül is, miért ne, nem véletlenül került rá az e-book olvasóra, kíváncsi voltam, mit esznek rajta annyian. tóparton fetrengős lusta olvasásra, nyárra egynek pont megteszi. ha meg nem tetszik, még mindig kereshetek másikat.
twilight. alkonyat.
aztán minden várakozásom és kétkedésem ellenére beszippantott engem is. na nem úgy, nem lettem elvakult vegavámpír-fan. csak épp letenni nem tudtam. éreztem (és most, a negyedik kötet olvasása közben is érzem) a könyv gyengeségeit. de letenni nem tudom, a sztori mindig visz tovább.
stephanie meyer nem írónő. papírra vetette ezeket a könyveket, de ez nem teszi őt írónővé. időnként döcög a stílus, sokszor rosszak az arányok. a szükséges szereplők nincsenek kidolgozva, szükségtelenek pedig néha nagyon is. szóval több sebből vérzik az egész. de az, hogy ennek ellenére mégsem tudom letenni, azt mutatja, hogy a negatív kritika mellett elismerést is érdemel.
aztán ott van a fordítás. mondjuk a négyből csak az első két kötetet olvastam magyarul, de, hát, elég is volt. a másodikra már valahogy megszoktam, de az elsőnél még nagyon szenvedtem vele. pocsék. munkatársam bennfentesként azt mondja: egyetlen valamire való sem volt hajlandó elvállalni ennek a fordítását mert hát ne már. és meg is lett az eredmény. pocsék szóhasználat, élvezhetetlen stílus. pedig volt már rá példa hogy a fordító észrevehetően emelni tudta a könyv színvonalát, korrigálni a hibáit. például a harry potter könyveknél. és itt is szükség lett volna rá: hiszen ha már az egész világon bestseller volt a könyv, akkor nálunk is az lesz. és ha már tudjuk, hogy többezer tizenéves fogja elolvasni, akkor adjunk már egy kicsit rá, mit adunk a kezükbe. hát, nem sikerült.
aztán ott a film. mondjuk itt be kell ismernem, csak az elsőt láttam. de az ANNYIRA rossz, hogy nem bírtam magam rávenni a többire. persze oké, robert pattinson emel valamennyire :) na de akkor is. a forgatókönyvíró valami megdöbbentő ráérzéssel hagyta ki vagy írta át az összes jó jelenetet, rajzolta meg a lehető legértelmetlenebbre az összes szereplőt. a film a könyv nélkül érthetetlen, a könyvvel meg csak kapkodod a fejed, hogy mi van? miért? hogyan? aztán a főszereplő, kristen stewart, hát, nem is tudom, akárhányszor képernyőre kerül, az jut eszembe, hogy ennél még egy hörcsög is jobban játszana. lehet persze rendezői instrukció, de... ezt a lányt, ezt a bella swant mindenki sikítva kerülné el, nem hogy egy szerelmes film főszereplője legyen.

és mindennyi szarvashiba ellenére mégis, mind a könyv, mind a filmek abszolút sikeresek. és mindannak ellenére, hogy tisztán látom az összes hátrányt, nálam is sikeresek. mert elolvastam (és tetszett) és mert megnéztem (és nem tetszett, de mondjuk félbe is hagyhattam volna, de nem tettem, szóval a célját elérte ez is).
mert a meséket mindenki szereti.

2011. április 29., péntek

egy pszichopata playlistje



nemrég olvastam joanne harris kékszeműfiú című könyvét. lényegében blogbejegyzés-jellegű fejezetekből áll (nyomtatott webnapló, jó, mi? :P) és minden kekszemufiu bejegyzéshez van rendelve egy-egy zeneszám is. ha az ember olvasás közben vette volna kissé a fáradságot hogy fejezet olvasása közben az adott zeneszámra rákeressen, akkor valóban remekül kiegészítették volna a zenék a könyv hangulatát.
mindenesetre én csak most jutottam el addig, hogy valóban megcsináljam. zseniális számok tényleg, némelyikük egyesével is megkérdőjelezhető, így egyben azonban tényleg egy beteg lélek playlistjévé állnak össze.
nekem a legnagyobb kedvencem közülük az "i never loved eva braun" ami az a szám, amit mai európai értékrend szerint nem szabad, hogy tetsszen az embernek, tabu, tilos, és mégis, annyi pimaszság van már abban, hogy a számot megírták, ahogy megírták és annyira jó a zenéje, hogy nekem minden ellenére igenis tetszik.

2011. április 11., hétfő

mióta a kékszeműfiút olvasom, blogbejegyzésekben gondolkodok, és mivel a testvérem mindenféle híresztelésével ellentétben relatíve sokat használom az agyamat, az ilyen sokat pedig nehéz megszűrnni, no ezért kerül ki belőle ide kevés. na jó, inkább semmi :)
mihelyt visszatér az agyam a rendek kerékvágásba, lesznek megint bejegyzések.

2011. február 11., péntek

miután a sálimár bohóc bármennyire is jó volt, megfeküdte a gyomromat, úgy gondoltam, ideje valami könnyed limonádé után nézni. az lett David Safier: Jézus szeret engem könyve.
előzőleg volt már szerencsém tőle a Pocsék karmához, és azon nagyon jól szórakoztam. a Lekvárpusztító ajánlotta, és igaza volt, könnyű kis nyári csacskaság némi tanulsággal. aztán amikor megláttam a német szerző következő magyarul megjelenő könyvét, kapásból megvettem. otthona Lekvárpusztító húzta rá a száját, ne várjak tőle sokat, annyira nem jó mint a másik volt. és igaza lett. nem rossz ez, csak olyan.... ugyanolyan. ugyanaz a szerkezet, ugyanazok a poéntípusok, eddig patikamérleg pontossággal előre kiszámítható történetelemek.
mondjuk még nem vagyok a végén, szóval ha a következő száz oldalon valami fenomenális fordulat történik, még akár változhat is a véleményem. de egyenlőre ebben nem hiszek.
félreértés ne essék: a könyv nem rossz. szórakoztató, kikapcsol. csak ez nem igazán elég ahhoz, hogy meg is fogjon. olyan, mint amikor a negyvenedik lőrincz l lászló könyvet olvasom. elolvasom, mert nincs más, meg mert tökéletes agylohasztás, de pár hónap múlva semmire sem fogok belőle emlékezni.

2011. január 30., vasárnap

sálimár bohóc

a könyv megfog, és belülről tekerget, a szívemet, a gyomromat, az agytekervényeimet, nem hagy aludni, annyira tömény, tömény gonoszság, tömény szomorúság, tömény elkeseredettség, tömény valóság, egy olyan valóság, amiről azt hisszük, nem a miénk, mert távoli, de pedig igen, nagyon is, itt van a közelben, csak talán kicsit máshogy hívják, talán kissé más az arca, de a lényeg ugyanaz.

2010. december 28., kedd

olvassatok Rushdie-t, én is azt teszem. először zsűl kapott tőlem egy kötetet tavaly talán névnapjára, vagy két éve, nem is tudom. róla tudom, hogy szeret olvasni, rushdie-ról meg annyit tudtam, hogy egyik barátnőm nővére szerint zseniális. aztán zsűlnek is tetszett, elolvastam, és beleszerettem. és olvastam még egyet, és még egyet, és nem lehet letenni. talán kicsit márquezre hasonlít, de nem, igazából nem, csak inkább emlékeztet rá. valami megmagyarázhatatlan és követhetetlen asszociációs lánc két végén vannak ők, hát ezért. ironikus és abszurd meséi nem tudnak abszurdabbak lenni a valóságnál, minél hihetetlenebb dolgokat ír le, annál valósabbakkal tudod párosítani őket, csodálatos. kicsit sem értek az irodalomhoz, laikus könyvfaló vagyok csak, így nem is tudok és nem is merek semmit írni róla, csak azt, hogy olvassatok rushdie-t.

2010. november 7., vasárnap

b&b



büszkeség és balítélet. minden jane austen történet közül a legszuperebb. komoly korrajz és irónia, tündérmese és valóság keveredik benne, olyan, amit végigkacagsz ezredszerre is, merthogy elolvasod ezredszerre is, és elhiszed minden sorát, mert a szereplők mégis annyira hétköznapiak és tele vannak hibákkal, hogy teljesen valóságosnak tűnik, elhiszed, hogy ez veled is megtörténhet.
és megcsinálta belőle a BBC azt a csodás-csodás sorozatot, ami Colin Firth-t az örök férfiak csarnokába emelte, ami kitermelte később a Bridget Jones-történetet is, azt a sorozatot, amit minden lány, aki legalább egyszer olvasta a könyvet, legalább harmincszor látott életében. évente.
aztán megcsinálták belőle a halivúdi nagyprodukciót, keira knightley-val. és, hát, nem is tudom.ez a film minden, ami a klasszikus BB-sztori nem, és semmi, ami az igen. hiányzik belőle a tartás, az angolság, hiányzik belőle a kritika és a szatirikus hangvétel. ami megmarad belőle, azok a történet csomópontjai csak, amit sietve megpróbálnak belezsúfolni a két órába, de csak csomópontok maradnak, összefüggés nélkül. eliza pimasz ugyan, de nem eszes és furmányos, darcy gazdag és befordult, de nem büszke és gúnyos, collins pedig egyszerűen semmilyen, lady cathrine-nek pedig hisz az ember ahelyett, hogy húzná rá a száját. ez alapján a film alapján nem akarnám elolvasni a könyvet. se megnézni a sorozatot. én nem. de hát ízlések és pofonok, ugyebár. nem olyan, mintha a film a 18. században játszódna, hanem mintha mai emberek játszanák el az egészet, 18. századi ruhákba bújtatva.
a jane austen történetekhez csak nagyon óvatosan illik hozzányúlni. a célközönség szívében ezek egy apró kis oltáron - giccsesen szólva az igaz szerelem oltárán fekszenek. a lényeg a szerelem, a boldogság, a történet, és azok a próbálkozások, amik ezt szem elől tévesztik - nálam legalábbis sikertelenek. nem szeretem, nem szeretem a BBC-s meggyőző érveket sem (eltekintve az oh-oh-óóóóh wentworth kapitánytól benne)
oké, asszem vaskalapos vagyok.

2010. március 14., vasárnap

újra elővettem A Mester és Margaritát. évekkel ezelőtt olvastam, akkor nagyon-nagyon-nagyon nagy benyomást tett rám, mégsem sok mindenre emlékszem már belőle.
most próbálom lassabban, okosabban olvasni, megrágni, megérteni. nehéz. azért nehéz, mert legszívesebben falnám, röpülnék át az oldalak felett. így erőltetni kell a lassúságot, meg az időnként letevést, de megteszem, mert most szeretnék többet kihozni belőle, mint elsőre.

legutóbb akkor olvastam egyébként, amikor 4 éve megvettem a tengerimalacot. azt mondták a kisállatkereskedésben, hogy beszélni kell hozzá sokat, szokja a gazdája hangját. ott ültünk hát egymással szemben a kollégiumi szobában, nájdzsel meg én, és azon tanakodtam, hogy mégis mi a francot magyarázzak én egy öklömnyi állatnak.
jobbhíján aztán fogtam a könyvet, és felolvastam neki belőle.
meggyőződésem, hogy azért lett kattant kicsit szegény, mert Bulgakovon nevelkedett :)

2010. január 22., péntek

két napja megint van időm olvasni, ezt pedig ki is használom, jaj, rengeteg lemaradást kell behoznom. de rajta vagyok a témán :) most egyelőre Leslie L Lawrence, nem szabad komollyal kezdeni, nehogy megfeküdje a gyomrom (meg különben is, nagyon szeretem, és mivel ezt mások is tudják, kaptam mostanában egy csomót. úgyhogy jó sok olvasatlan van belőle a polcon), aztán PK Dick jön majd, utána meg Rushdie. és ha lesz még időm ezek után, akkor az Anna Kareninának is nekifutok megint, mert anno nagyon tetszett, csak valamiért mégis félbe maradt. meg az Időutazó feleségét is el kéne olvasni, mert bár annyira engem nem fogott meg, de rossz sem volt, és az is félbehagyva hever valahol.
ja és a legfontosabb.
a süniskönyv, háromdimenziós grafika, animáció és játékfejlesztés. beszt evör.

2009. december 10., csütörtök

veszélyes hely az a kiskörút, határozottan és nagyon veszélyes. mert a könyvesboltok, ó jaj. az ember odamegy, hogy vegyen _egy_ darab könyvet karácsonyra az unokatesójának, majd vesz _egy_ darab könyvet karácsonyra az unokatesójának, és további hármat magának, csak úgy. Márquez, Rushdie, PKDick. Lesz mit olvasni az ünnepek alatt :)

2009. október 13., kedd

viharnap


"Valamelyik őszi reggel, mikor a szél lekaszálta a levelet a fákról, és olyan hideget csinált éjjel, hogy az ágakat is le akarta kaszálni, Micimackó és Malacka ketten üldögéltek a Gondolkodó Sarkocskában, és törték a fejüket.
- Mert ami engem illet, én azt vélem - mondta Micimackó -, elmegyek a Micimackó Kuckóba, és meglátogatom Fülest... Ekkora szél! Hátha az ő házát el is fújta? Talán azt akarja, hogy segítsünk neki újat építeni.
- Ami pedig engem illet, én azt akarom, keressük fel előbb Róbert Gidát... de ha nincs odahaza, akkor úgyse kereshetjük fel - mondta Malacka.
- Na akkor menjünk és látogassunk meg mindenkit - vélte Micimackó. - Mer ha az ember úgyis órák hosszat sétált már a szélben, és hirtelen betoppan valakihez, és ott azt mondják neki: „Ejnye, Micimackó, éppen jókor jöttél, mert van itt egy kis nyalánkság részedre” - akkor rendben is van minden, mer akkor azt úgy hívom, hogy: „Jaj de jó Nap.”
Malacka ugyan azt tartotta, hogy valami okának kell lennie annak, ha az ember valakit látogat. Az ember beteget látogat, vagy valamit meg akar tudni, valamit ki kellene eszelnie Micimackónak. Talán ki tud eszelni valamit. Micimackó tud.
- Mehetünk is... Azért megyünk, mert úgyis Csütörtök van, és kívánhatunk mindenkinek Boldog Csütörtököt.
Felkeltek, és amikor Malacka újra leült, mert nem is sejtette, hogy ilyen ereje van a szélnek, és Micimackónak fel kellett őt emelni, akkor megindultak."

akkora, de akkora szél volt reggel, mikor jöttem, hogy tényleg úgy éreztem, majdnem felkapott. nyilván fizikai szempontból azért elég távol álltam ettől, de elég erősen kellett tartanom magam, hogy abba az irányba tudjak menni, amerre én akarok, ne arra, amerre a szél szeretné.
hideg is volt, és a villamoson mellettem álló hölggyel pont annyi meleg ruha volt kettőnkön, ami egy embernek elég. Mert rajtam sapka sál kabát, de kicsi cipő és rövid szoknya, rajta csizma és vastag hosszú szoknya, felül viszont csak egy szál blézer.
hiába, széljancsiból és hidegmarcsiból nem lassan és komótosan, hanem hirtelen lett János és Mária, az ilyesmire nehéz felkészülni. az én meleg ruháim például még csak a városban sincsenek :P

2009. június 23., kedd

most kissé Malackának érzem magam


Esett és zuhogott, és megint esett, és megint zuhogott. Malacka megesküdött, hogy soha életében - pedig megvolt már három- vagy négyéves is - nem látott ennyi esőt egyszerre és egyfolytában. Nap mint nap, reggel, délben, este esett az eső. Mit tehet egyebet egy eső, nem igaz? Esik.
Keserves képpel nézett ki az ablakon. „Legalább Mackó vagy Róbert Gida házában ért volna utol az eső, volna társaságom, nem kuksolnék egyedül itthon, keseregve, hogy mikor lesz ennek vége!” Elképzelte, milyen elmésen társalognának Mackóval: „Láttál már ennyi esőt egy rakáson, Mackó?” - És Mackó azt mondaná: „Rémes, mi, Malacka?” - És ő azt mondaná: „Mi lehet Róbert Gidával?” - És mire Mackó: „Szegény öreg Nyuszit is biztos kiöntötte már a víz.” Ilyeneket mondogatnának - és mindjárt könnyebben viseli el az ember, ha az árvíz kiönti, ha közben a szívét is kiöntheti valakinek.
Igazán elviselhetetlen volt. A keréknyomok zuhogó patakokká dagadtak, a patakok, amiket könnyedén gázolt át, folyókká, és a folyók, amiknek kövein olyan jól elszórakoztak, kiléptek ágyukból, s tengerré folytak szét, s Malacka már attól kezdett tartani, hogy neki is ki kell lépni ágyából.
- Ennek a fele se tréfa - mondogatta félhangosan -, hogy egy ilyen KEDVES KIS ÁLLATOT, mint én, egészen körülfogjon az özönvíz. Róbert Gida és Mackó legalább megmássza a fát, ha baj van, és Kanga átugrik a patakon, és Nyuszi elássa magát, és Bagoly elrepül, és Füles... Füles addig ordít, míg segítségére jönnek, és megmentik; csak én senyvedek itt, és nem segíthetek magamon.
Közben irgalmatlanul zuhogott az eső, és a víz napról napra magasabb lett néhány hüvelykkel. Már csaknem elérte az ablakot. És még mindig nem történt semmi.
„Itt van például Mackó - dohogott magában. - Mackónak alig van valami esze, mégse esik baja sohasem. Ostobaságokat csinál, s a végén minden jóra fordul. Vagy vegyük Bagolyt. Bagoly se az a valaki, akit direkt lángésznek lehetne mondani, de ő sokat tud, nagyon művelt. Ő tudná, mit kell tenni olyankor, mikor a víz elnyeli az embert. Vagy Nyuszi. Olvasottsága neki is csekély, de mindig feltalálja magát, olyan eredeti ötletei vannak. Hát Kanga? Nem túl okos, igazán nem lehet mondani, viszont annyira féltené Zsebibabát, hogy ijedtében biztosan eszébe jutna valami okos dolog, még csak gondolkodnia se kellene. Na és végre Füles. Füles olyan szerencsétlen és nyomorult minden tekintetben, hogy az ő sorsán keveset változtatna ez a kínos helyzet. Most már csak azt szeretném tudni, Róbert Gida vajon mit tenne az én helyemben.”
Elment az ablaktól, és száraz helyet keresve odvában, talált még egy ceruzát s egy darab papírt, ami nem ázott el, és egy üres palackot dugóval. A papír egyik oldalára ezt írta:
SEGÍTSÉG!
MALACKA (ÉN)
és a másik oldalára:
ÉN VAGYOK MALACKA, SEGÍTSÉG!

A papírt begyömöszölte a palackba, jól bedugaszolta, aztán amennyire csak tudott, kihajolt az ablakon, és - plötty! - jó messze elhajította a palackot. A palack pillanatra elmerült, de mindjárt felbukkant megint, és Malacka figyelte, hogy távolodik szép lassan, míg bele nem fájdult a szeme, s már nem tudta, az úszó palackot látja-e még, vagy valami letört faágat követ a tekintetével - aztán biztosan tudta már, hogy a palack eltűnt, s hogy most mindent megtett, amit megtehetett a menekülés érdekében.
„Mostantól kezdve - gondolta - másvalaki törheti már a fejét, hogy mi a teendő. Hinnem kell benne, hogy hamarosan történni fog valami, mert különben úszni volnék kénytelen, márpedig úszni nem tudok, tehát történnie kell valaminek. - Mélyen sóhajtott és hozzátette: - Bár itt volna Mackó - sokkal otthonosabban érezném magam.”

A.A.Milne: Micimackó

2009. május 25., hétfő

B&B

- Ön sokkal nemesebb lelkű, semhogy tréfát űzzön velem. Ha most is úgy érez, mint áprilisban, mondja meg rögtön. Az én érzéseim és vágyaim változatlanok, de önnek csak egy szavába kerül, s én soha többé nem szólok erről a tárgyról.

Elizabeth teljesen átérezte a fiatalember szokatlanul fonák és kínos helyzetét, s hirtelen erőt vett magán. Ha nem is nagyon összefüggően, de rögtön tudtára adta, hogy az említett időpont óta az ő érzelmeiben olyan mélyreható változás állt be, hogy most már hálásan és örömmel fogadja előbbi szavait. E válasz hallatára Darcyt olyan boldogság fogta el, amilyet talán még sohasem érzett, s az alkalom olyan okos és meleg szavakat csalt az ajkára, amilyenre egy fülig szerelmes ember csak képes. Ha Elizabeth Darcy szemébe mert volna nézni, láthatta volna, milyen jól illik hozzá a szívből fakadó öröm, amely csak úgy sugárzott arcán; de ha nem is nézett rá, hallgatta szavait az érzésekről, és megértette, mit jelent ő Darcy számára, s pillanatról pillanatra többre becsülte a férfi szerelmét.

Továbbsétáltak, maguk sem tudták, merre. Annyi mindent kellett nekik gondolni, érezni és mondani, hogy egyébre nem is figyelhettek. Elizabeth hamarosan megtudta, hogy egymásra találásukat Lady Catherine erőfeszítésének köszönhetik, aki Londonon átutazva csakugyan felkereste unokaöccsét, beszámolt neki longbourni látogatásáról, arról is, hogy mi vitte őt oda, s elmondta az Elizával folytatott beszélgetés lényegét, külön kiemelve minden olyan szavát, amely őladysége nézete szerint kész bizonysága volt annak, hogy Miss Bennet milyen konok és magabiztos. Lady Catherine szentül meg volt győződve, hogy ily módon kicsikarhatja unokaöccséből az ígéretet amelyet a leány kereken megtagadott. De őladységének nem volt szerencséje, mert közbelépésével éppen az ellenkező hatást érte el.

- Reményt ébresztett bennem - mondta Darcy -, ahogy addig talán még sohasem reménykedtem. Ismertem annyira az ön természetét, hogy ha végérvényesen és visszavonhatatlanul ellenem döntött volna, akkor ezt nyíltan és őszintén meg is mondja Lady Catherine-nek.


Jane Austen: Büszkeség és balítelet


ez egy jó könyv :) szeretem

2009. március 27., péntek

már annyiszor megfogadtam, hogy nem veszek olyan könyvet, amit a kelly kiadó adott ki, de megint nem állhattam meg. és megint csak ugyan az a vélemény: gyááász. nem maga a regény, hanem a mögötte lévő munka.
botrányos és idióta félrefordítások, az egységes fordítói stílus hiánya. nem értek az irodalomhoz, tényleg nem, de ez még nekem is feltűnik.
Hugh Laurie könyvéről mindenhol ódákat zengtek, nálunk a gyenge közepest is alig éri el, annyira rossz a fordítása. most a csábító toscana-t olvasom, és hiába jó a sztori, ha érezni a könyvön a hiányosságokat.
olyan érzésem van, mintha a jó és bevált fordító helyett valami kezdőt felvettek volna, majd anélkül, hogy valaki átnézte volna a munkát, már ment is nyomdába. mert nem hiszem, hogy amikor a "pilot season"-t valaki tényleg pilótaszezonnak fordítja, amikor 1) ilyen magyar kifejezés nincs 2)sorozatokat író forgatókönyvíróról van szó, és ha valaki minimálisan utánanéz, nagyon könnyen meg lehet találni, mi az a pilot ebben a témakörben (azt nem mondom, hogy a magyar nyelvbe is beépült volna, de sorozatokkal kicsit is foglalkozó magyar weboldalak már simán használják a szót)
az ronda könyvborítókról ne is szóljunk, hiszen ízlések és pofonok...

szóval igénytelenség, igénytelenség, igénytelenség. és pont könyveknél. ahh, annyira fáj. elrontják, és nem fog senki nekiállni még egyszer lefordítani, és nem lesz belőle jó magyar kiadás és ez szomorú.

2009. március 13., péntek

könyvesbolt

új könyvesbolt nyílt az újbudacenterben. olyan, amiben az évek óta raktáron lévő, vagy szépséghibás termékeket lehet megvenni, olcsón. rengeteg időt elpiszmogtunk ma ott.
persze a könyvek nagy része borzasztó. de ha az ember ügyesen keresgél, gyöngyszemekre akadhat :) így lett nekem most szívdesszert hatszázért, meg régebben kinézett többezres könyvek négyszázért(Beceneve Gogol, Csábító Toscana) aztán meg midenféle könyvek a Medvey fiúknak (vámpíros - blöá) és lányoknak(nem vámpíros :)), hangoskönyvek Orsinak, ajándékok ennek-annak.
szóval érdemes elnézni, legalább egyszer.

2009. január 13., kedd

minden sci-fi rajongónak

és sokat monitor előtt ülőnek és megszállott letöltögetőnek:

2009. január 12., hétfő

rúnajelek

tetszett, nagyon tetszett. de hát hogy is ne tetszett vona, hiszen joanne harris írta (eddig nem sikerült olyat kiadnia a kezéből, amit ne szerettem volna nagyon) és ráadásul olyan fantasy-féle. szóval jó eséllyel indul nálam a győzelemért.
nyert is, de azért tegyük hozzá, hogy nem K.O.-val. olvasás közben gyakran eszembe jutott a szerző egy novellája. egy irodalomtanárról szól, akinek egy dolgozat formájában egyszer csak kezébe kerül az utolsó történet a világon. és hogy miért az utolsó? mert már minden mást megírtak: az újabbak nem mesélnek el mást, mint a régiek, csak a köntös más.
erre a könyvre is igaz az elmélet: nem új, csak kicsit más. (nem, biztos nem ez az utolsó történet a világon) Maddy sokszor tiszta herripotter, a Félszemű meglepően gandalfos. 
a történet főleg az elején emlékeztet gyakran valami másra, aztán úgy a negyedénél beindul és önmaga lesz. kedves, szerethető történet, vicces figurákkal, gyarló istenekkel, soksok varázslattal. a végén már tényleg nagyon sajnáltam, hogy vége lett.

és Lokit, na őt az elejétől imádtam. az Ármányos a király ;) !

olvasni akarok!

nagyon. annyi jó és/vagy hasznos olvasnivaló sorakozik a polcomon, most karácsony után még több, de egyszerűen nincs időm. lehetne, de elbaltázom.
a baj a következő: ha egyszer felállok a gépem mellől (hogy átüljek az ágyra olvasni) akkor már BIZTOS, hogy nem tanulok. ezért nem állok fel , cserébe nem is tanulok folyamatosan, hanem kicsit játszok, kicsit indexet olvasok, ilyesmi.
ha óránként negyven percet tudnék tanulni, engedhetnék magamnak 20 perc olvasást. de ehhez az kéne, hogy ne legyen net a gépemen és ingerszegény környezetben üljek (anno amikor töri érettségire tanultam, beültem a ház egyetlen teljesen üres szobájába, csak ott nemt...). de lehet elég lenne egy kis önfegyelem is.

most a felső ágyat rendeztem be tanulósaroknak. ott több a fény, mint az alsón, és nehezebb is lejönni, és mivel a térdem is fáj, ezért garantáltan csak indokolt esetben fogok.
így remélem sikerül.