ültettem paradicsomot, az ilyen tíz fakkos kis kosárkába, amiben a tíz tő muskátlit, meg ilyesmit lehet megvenni.
de a paradicsommagok kicsik és kezelhetetlenek, na meg mi van, ha nem kel ki mind, szóval raktam elég sok magot minden kis fakkocskába. és persze kikelt egy csomó, és nnek is szépen. és volt olyan fakkocska, ahol már 6 kis paradicsomtő szoroskodott, na ma úgy határoztam, hogy legalábbis ezek megértek az átültetése - ha most nem választom szét őket, megfojtják egymást, aztán később egy sem marad belőlük. így hát ők átkerülhetnek a növényoviból a növénysuliba (továbbra is szigorúan általános, alsó osztály, maradnak az ablakban, még nincsenek készen a zord és kegyetlen kinti világra.)
ellenben annyi kicsi cserepem nem volt, hogy mindet átültessem. és ez tök rossz, mert így ilyen valóvilágosan a leggyengébben szereplő kis csenevészeket ki kellett szavazzam, vérzett is a lelkem, hogy hát az én kis palántáim, amiket szorgosan nevelgetek itt már hetek óta, és most egyszerűen eldobom őket.
egyébként ez csak rosszabb lesz, mert még az egész ovinak csak a 20%át ítéltem szintlépésre, szóval van még egy csomó balkonparadicsompalánta-kezdeményem, amiknek nem tudom, mi lesz a sorsa.
ha kell egy pár, szólj.(de garanciát nem vállalok értük :P)

1000

tádáám, elértem az ezredik bejegyzést. úgy terveztem, hogy ez majd valami nagy önvizsgálat lesz vagy elmélkedés, esetleg filozofálás, de aztán mégsem.
mert a cica sokkal populárisabb téma.


szóval a cica. hivatalosan Happy Mini Morris, nálunk a keresztségben azonban a B.J. Raji nevet kapta, így lett a kettőből H.M.M.B.J.Raji. arisztokratikus, igazán, csak kissé hosszú, így aztán csak simán raji (ejtsd rádzsi) a hétköznapokban. roppant cuki és merész egyébként, ahogy haza hoztuk vasárnap alig telt el egy óra, már dorombolt a kezem alatt, meg játszott velünk, és hát így persze nem is lehet neki ellenállni. ha nem lenne a Lekvárpusztító meg az ő következetessége, Raji már rég az ágyban aludhatna, meg pattannék minden apró nyivákolására. de a Lekvárpusztító nem hagyja (helyesen) mert állítólag különben nem fog tanulni semmit, és a nyakunkra nő, nem lehet ő a főnök a házban. így hát nem az ágyban alszik, hanem az ágy mellett egy pokrócon (jó tanács 1: ne vegyetek drága cicaágyat egy cicának. felesleges. úgyis ott alszik, ahol ő akar :P) és simogatás szigorúan csak kávé után jár, az ágybankávézést nem adjuk fel a macska kedvéért (mert állítólag ugyebár nem ő a főnök) és mindenféle játék is csak ezek után van. ez utóbbi egyébként majdnem mindegy is, most már bővel eljátszik magában bármivel (jó tanács 2: ne vegyél cicának játékot. felesleges. egy darab papírral sokkal jobban elvan, mint bármi színes csörgő műegérrel) első két nap még kellettünk mi is a bot végére, akik rángatják a színes cuccot amit kergetni lehet, most már ő tesz nekünk szívességet, ha utána rohan. kegyes hozzánk, tényleg



nem fél már a hangosan daráló kávéfőzőtől sem, békésen eszik mellette, az egyetlen igazi ellenség A PORSZÍVÓ. állítólag ne is számítsak rá, hogy megbarátkozik vele. amíg nem porszívóztunk, félt minden sötét lyuktól. az első porszívózás után rájött, hogy a sötét lyuk jó, nagyon jó, mert megvéd a porszívótól. hát na, ez van.

így telnek hát napjaink így az ezredik bejegyzés körül. cicaneveléssel, vagy inkább cica-nemneveléssel, hátvakargatással, hasvakargatással és gügyögéssel telnek. izgi, mi?

egyértelműen a múló időnek és a kornak a jele, hogy képes vagyok örülni egy olyan, minden költőiséget és boldogsághormon-termelést mellőző tárgynak, mint a porszívó.
magyarázva a bizonyítványt azért csöndben megjegyezném, hogy egy háztartásban, ahol szénanáthás-asztmás is lakik, a porszívó a házioltár csúcsán csücsül, körberajongott bálvány, ha jó, és gyűlölt szörnyeteg, ha nem, a tiszta udvar-rendes ház teljesen új értelmet nyer, főleg ilyen nyárfapihe-teljes napokban.
szóval a miután a régi porszívó már csinált mindent, csak port nem szívott, a háztartás szénanáthásabb fele pedig végleg visszatette székhelyét bernből budapestre, sürgős megoldás után kiáltott ez a probléma. miután átböngésztük a magyar elektronikaicikk- és háztartásigép-boltok online elérhető kínálatát, "egyszer élünk, csuhaj!" felkiáltással lecsaptunk egy nem túl billig, cserébe valóságos tisztaság-kapitány kinézetű darabra.
és nem kellett csalódnunk: valóban egy igazi monstrum, de dolgozik mint a kisangyal, mi pedig legalább annyira kacarászva ugráltuk körbe első bekapcsolás után, mint hároméves gyerekek az új pöttyöslabdát.
mert megérdemeljük :)

ha nem jön a tavasz, csinálj magadnak

én és a gyilkosom

én egyébként nagyon ijedős vagyok. tényleg. már attól ugrok egyet a székemben, ha valaki váratlanul tüsszent a teremben, ciki ez, na, de hát nem tudok mit tenni. a horrorfilmeket kilométeres körzetben kerülöm, a koliban még a szobából is kimentem, ha azt néztek.
így hát a mai éjszaka meglehetősen megviselte azt a reszketeg, vékony kis idegcsomómat. pedig tulajdonképpen nem volt extra, de hát nagy vagyok a bolhából elefántot csinálásban.
éjszakai telefonügyeletben voltam, csörgött is a telefon fél háromkor. ágyból kikercmereg, villanyt felcsap, laptopot bekapcsol.
hangos csattanás. villany el. ijedtségemben már itt felugranék, ha nem félnék a vaksötétben, hogy beverem a lábam, vagy pofára esek a kisasztalban. életösztön, na.
kitapogattam a mobilinternetet, hol is lehet (merthogy nincs áram-nincs wifi...) megoldottam a problémajegyet, gyorsan-gyorsan, amíg van még kraft a laptop akkujában.
közben azon járt az agyam, hogy mi a franc vágta le az áramot. hiszen csak a hűtő, a router, meg a nagyszoba lámpa ment éppen. kikukkantottam az ablakon, láttam, hogy a szomszédban pislákolnak a fények, nesze, ott bezzeg van, tehát nem globális a gond a házban, csak itt, nálam van guzmi.
eszembe jutott, hogy a villanyóra a kapcsolóval kint van az ajtó előtt.
ekkor összeállt ám a kép! háh!
a gyilkos (vagy rabló vagy akármi) lekapcsolta, hogy perceken belül lecsaphasson rám, és én ne tudjak látványos patáliát rendezni, ő legyen helyzeti előnyben, mert ő tudja, hogy nincs villany, én meg nem. mert szerinte persze alszom az ágyamban, nem tudhatja, hogy NEM, hogy ÉN IS TUDOM.
ott éjszaka, gyertya után tapogatózva a vaksötétben, hallgatva a kintről beszűrődö krimi-aláfestő szél- és esőhangokat, igenis ez tűnt az egyetlen lehetséges magyarázatnak.
aztán megtaláltam a gyertyát, remegő lábakkal az ajtó kukucslyukához osontam, hogy szembenézzek a támadóval. ahha, kint persze sötét, nem látok semmit. nincs mit tenni, ki kell mennem (mert hogy ott a villanyóra, ugyebár). halált megvető bátorsággal kilépek, sehol senki. ez nem nyugtatott meg, biztos voltam benne, hogy leendő gyilkosom csak elbújt. villanyórát gyorsan felkapcsol, rohamléptekben vissza a lakásba. villany még mindig nincs. he?
várjunk csak, volt már ilyen, igen, volt, ott fönn, amit a lekvárpusztító ér csak el létrától, ott van az ilyen másik kapcsoló-cucc, akkor azzal is gond van.
ez volt az a pillanat, ahol a gyilkosos sztori végére pont kerülhetett, ezt itt bent ugyanis nem tudta volna lekapcsolni. kissé csalódott voltam.
létra elő, gyertyával a kezemben (igen, utólag rájöttem h mondjuk leszedhettem volna inkább a bicikli lámpáját, az jobb lett volna, de hát akkor, ott, álomittasan, krimihangulatban nekem csak a gyertya jutott eszembe) felmásztam a létra legmagasabb fokáig (az a létra igen-igen magas, higgyetek nekem) felnyomtam a kapcsolót és tádááá, lőn világosság.
és ebben a pillanatban már láttam is a bűnöst: a nagyszobai lámpában elpukkant az egyik halogén égő a kilencből.

odakint hull a hó, idebent gyertya ég, norah jones szól, aromásított tea illata lengi be a laptop környékét, frissen sült sajtos muffint vacsizok, és tulajdonképpen tök jól kéne, hogy érezzem magam.
és érezném is, ha nem ülne a vállamon az afölött érzett keserűség, hogy az a következő másfél hetet egyedül kell tölteni, az üres lakásban csak a patkány motozását hallgathatom, nincsenek lakótársak se most, hát kibaszás ez így eléggé, nesze neked takaró alatt összebújás, lehet felőlem odakint hideg, csak így minek.
a lekvárpusztítót pont a legszebb télben rendelte külföldre a munka, ami egyrészt jó, mert legalább tuti nem figyelek másra, mint a diplomamunkára. és a tesóm megígérte, hogy majd átjön ide, ne tanuljon ő is egyedül egy üres lakásban, meg én is egy másikban, akkor már legalább tanuljunk egymás mellett. szóval csak egy-két napot kell egyedül kihúznom, utána oké lesz már, a másfél hét költői túlzás volt tehát.
de ráadásul addig sem sajnáltathatom magam látványosan, ugyanis nincs kinek.
hát blöe.

miután órákig centizett, ragasztott, fúrt, csavart, akasztott és anyázott, hogy a három bringa elférjen másfél négyzetméteren, a Lekvárpusztító Ezermester közölte, hogy ha ez nem kerül fel a blogra, holnap reggelre leszedi az egészet.
és mivel ezt nem akarhatom, tessék-lássék. az egész ménes:



egyébként riszpekt, hogy megoldotta és megcsinálta és minden, tényleg nem volt egyszerű, és szegénynek még a keze is fáj ráadásul.

és ha már egyszer képek, akkor nézzétek meg milyen zseniálisan jó madaras párnák vannak a zöld-fehér kanapén:




meg az informatikus munkasarok:

konfliktus

ne németül írjam a bevásárlólistát, és ne németül feliratozzam a fűszeresüvegeket, mert higgyem már el, hogy megérti ő a magyart is :)

azért ez azért nem annyira triviális, mert ha az ember lányának németül szólnak bevásárlócetli-írás közben, hogy und käse ist auch alle, akkor nem áll neki lefordítgatni, hogy akkor az sajt, és úgy felírni, hanem akkor odaírja bizony egyszerűen, hogy käse.
az is biztos mondjuk, hogy emiatt nem szednék elő szótárt. mondjuk a szerecsendióról tuti nem nézten volna meg, hogy muscat nuss, de rajta volt a csomagoláson. viszont arra tényleg ráírtam magyarul is, nem bízom magamban annyira, hogy két hét múlva is emlékeznék rá, hogy mi az.