odakint hull a hó, idebent gyertya ég, norah jones szól, aromásított tea illata lengi be a laptop környékét, frissen sült sajtos muffint vacsizok, és tulajdonképpen tök jól kéne, hogy érezzem magam.
és érezném is, ha nem ülne a vállamon az afölött érzett keserűség, hogy az a következő másfél hetet egyedül kell tölteni, az üres lakásban csak a patkány motozását hallgathatom, nincsenek lakótársak se most, hát kibaszás ez így eléggé, nesze neked takaró alatt összebújás, lehet felőlem odakint hideg, csak így minek.
a lekvárpusztítót pont a legszebb télben rendelte külföldre a munka, ami egyrészt jó, mert legalább tuti nem figyelek másra, mint a diplomamunkára. és a tesóm megígérte, hogy majd átjön ide, ne tanuljon ő is egyedül egy üres lakásban, meg én is egy másikban, akkor már legalább tanuljunk egymás mellett. szóval csak egy-két napot kell egyedül kihúznom, utána oké lesz már, a másfél hét költői túlzás volt tehát.
de ráadásul addig sem sajnáltathatom magam látványosan, ugyanis nincs kinek.
hát blöe.

bringa-dilemma

sokszor felmerült már bennem eddig is, hogy luit le kéne cserélni egy montira.
félreértés ne essék, imádom az a biciklit, és a szívem sajog, ha arra gondolok, hogy megváljak tőle. de azt hiszem, a családom értelmesebbik fele (azaz rajtam kívül gyakorlatilag mindenki) fejemet venné, ha beújítanék egy harmadik biciklit is. pedig és akkor lennék igazán boldog :)

de hát amikor luit vettem, még tökéletesen praktikus megoldás volt ő, városba és városon kívülre is kiváló, könnyű, merev, huszonnyolcas kerékkel, pörfikt.
aztán lett a fixi. és már annyira nem is volt érdekes, hogy lui könnyű és merev, városbaiistökéletes, mert arra ott volt alfi. ellenben a két kerékpár közül egyik sem teljesíti azt a követelményt, hogy földútra és kirándulni tudjak vele menni. pedig jó volna.
és luit gyakorlatilag alig használom, és amikor igen, akkor sem ő a legpraktikusabb választás az útra.
mi legyen, mi legyen.
olyannak adnám el szívesen, akit ismerek, akinél tudom, hogy jó dolga lesz, annál viszont több pénzre tartom, mint amennyit az ismerőseimnek megérne.
és eldönteni sem tudom, mi legyen vele.
jaj-jaj-jaj.
mindenesetre ha tudtok valakit, aki értelmes árban érdeklődik egy 50-es méretű colombus csöves dancelli vázas full shimano 600-al szerelt csodagép iránt, megkereshet. csak ne sértődjön meg, ha érzelmi okokra hivatkozva végül mégsem adom el a gépet.

a mai nap nem elenyésző eséllyel pályázik a "worst day in june" címre.

- kimostam egy papírzsepit a színes (többségében fekete) ruháimmal
- reggel hétre kellett menni dolgozni
- összevesztem a főnökkel
- csubi szétrágta a lakótársam cipőjét az éjjel

és az ujjam is fáj, még mindig.
nincs kedvem kimozdulni, semmi de semmi értelme az égvilágon. aludni akarok, átvészelni a nap hátralévő részét.

kisujj

egy lila kemény virsli nőtt a kisujjam helyére, ami ráadásul még fáj is meg mérsékelten mozog (oké, legyünk őszinték: egyáltalán nem)
néha akaratlanul rábökök vele a shiftre vagy az enterre, akkor diszkréten sikkantok egyet, néha megpróbálok jobbkézzel kinyitni egy ajtót, akkor fájdalmamban halkan nyögök, és amikor abéd közben megfogtam a villát, kifordult a kezemből.
sotén végzett barátnő még nyugtatgat: lehet, hogy nincs az eltörve, csak nagyon hátrahajlott és meghúzódott, de ha hétfőig nem javul, hát, akkor, izéé....

tanulság: okosan nyúlj a labdáért.

legrosszabb éjszaka evör

több okból nem aludtam az éjjel
- irdatlanul fájt a derekam
- hol izzadtam, hol vacogtam. megbosszulta magát az a tegnapi agyonázás a pályán
- egyfolytában rázta a szél a redőnyt
- megkattant csubi is, ki akart szökni, randalírozott egész éjszaka. hajnalra aztán sikerült is kiegerésznie magát a ketrecből, fantörpikus, mostantól izgulhatok, hogy mikor lóg meg újra

munkába jövet elfelejtette időben leszállni a villamosról
úgyhogy most nyűgös vagyok, fáj a fejem, a vihar két esernyőmet tette eddig tönkre. némi enyhülést hoz a dropkick murphys és a kakaóscsiga, ez utóbbiból már megettem egyet itt a munkában, de úgy érzem, muszáj lesz a másikat is. pedig reggeliztem is (ötkor, hahaha...) de egy ilyen napot nem lehet kibírni másképp...

nem az én napom

miután két órát vártam a szabadnapomon a főnökre az irodában, hogy aláírassak vele egy papírt ,nem jött persze - illetve ott volt ő valahol az ezer fős irodaházban, csak nem találtam (de legalább a munkapajtijaim elvileg elintézik nekem)
ezek után a körúton sikerült bringával belecsorogni egy dugóban álló kocsiba, és ezzel a lendülettel lazán betörni a balhátsó lámpabúráját. mondjuk legalább van bringás felelősségbiztosításom, na de akkor is, azóta is a hívogatom a iztosítót meg minden.
asszem, ma már inkább ki sem mozdulok a lakásból.
bár az eddigieket tekintve közel sem biztos, hogy ez megakadályozza a balszerencse további áradását.
inkább elmennék aludni.

roppant egészségtudatosan sült csirkemellet és párolt brokkolit és gyümölcsöt eszek ebédre.
majd délután átslattyogok a büfébe, és megveszem a kókuszgolyót, ami minden bizonnyal a legnagyobb, amit az egész világon kapni lehet.
de hát edzés van este, kell az energia :)

az egész emberiség ehétre jutó gyümölcszselés piskóta* adagját befaltam a mai nap folyamán, így nektek már hétfőig nem muszáj, illetve valószínűleg nem is lehet, mert tuti elfogyott mindenhonnan. ehettek viszont helyettem egészséges dolgokat, csak hogy a világ egyensúlyban maradjon.

* tudjátok, amilyen van pilótából is, piskóta, rajta gyümölcszselé, a tetején csoki. fincsi, addiktív, nem tudod abbahagyni, amíg el nem fogy az egész csomag.

önsajnálat, önmarcangolás, düh

önsajnálat, mert ha nem kettek volna kvaterniók, amiket azért igazán nem volt szép dolog megkérdezni, és nem tanfolyamhéten lett volna a vizsga és kivehettem volna a hét elejét szabinak, és nem kellett volna novemberben németországba menni és nem bukok emiatt eleve két kisházit, akkor sokkal de sokkal egyszerűbb dolgom lehetett volna.
és önmarcangolás, mert tanulhattam volna többet, és minden elé helyezhettem volna a grafikát, és gyakorolhattam is volna, és írhattam volna nagyházit, akkor nem nehezítettem volna a saját dolgomat.
lényeg, hogy nem lett meg a grafika.

de azért minden vizsgaalkalommal jobbnak és jobbnak érzem magam, mindig érzem a haladást, az előrelépést, mint anno THnál meg adatb-nél.
a baj nem az, hogy nem tudom megtanulni, hanem hogy nem akarom, mármint hogy idegesít, hogy ilyet kell tanulnom, nem érzem azt, hogy ennek értelme van,. hogy én ezt valaha használni fogom, hogy erre ebben a formában szükség van ahhoz, hogy belőlem jó mérnök informatikus legyen. de mpersze nem az én dolgom meghatározni ezt. az én dolgom, hogy megtanuljam, és sikeresen vizsgázzak belőle. előbb vagy utóbb.

és ha 80 éves koromban megkérdezik majd tőlem, melyik volt életem legszebb napja, nem az esküvőmet vagy a gyerekeim/unokáim születését fogom említeni. ó, nem.
hanem azt a napot, amikor kettest kaptam grafikából.
(persze nincs rá garancia, hogy a fent felsorolt események közül bármelyik is be fog következni :P )

amikor az ember utolsó pillanatban próbál minden maradék tudást a fejébe gyömöszölni pár óra alatt, az bizony édességigényes egy processz.
én viszont, tekintettel az elmúlt 2 hónap cukorbevitelére, mostanában nem tartok itthon édességet. ezért kénytelen voltam magamba tömni másfél banánt, egy narancsot és az egész bödön (oké, viszonylag kis bödön) mazsolát.
van még 4 banán, meg egy alma, azzal ki kell húznom holnap délig.
meg van csirkecomb, de ahhoz csak végszükség esetén szabad hozzá nyúlni.
ha így folytatom, holnap délben ahelyett hogy vizsgáznék, egy kiadós gyomorrontással fogok fetrengeni itthon :P

ha mondjuk nem csak elindulni, hanem vészmegállni is tudnék a klipsszel, akkor nem zakóznék ilyen hülyén triviális helyzetben, és nem zúznám le a vadiúj rikítósárga bandázst a kormányról :(
viszont az is biztos, hogy a rejtő jenő utcában mostantól sosem ülök bringára, gonosz hely az, furcsa ott a levegő, esésre késztet...

hisztifélóra

azért nem szeretem a nem hétköznapi hétköznapokat, mert ilyenkor teljesen felborul az, hogy normálisan egyek. mert most pl minden reggel megyünk hétre, ezért rettenetesen korán reggelizünk, délben már lyukad a gyomrom, a vacsi meg felemás, tegnap ettünk rendesen és sokat és még sör és perec, ma meg nem rendesen, cserébe csoki süti gumicukor.
aztán utálom a teliholdat is, ilyenkor majd ketté esik a fejem, nagyon fáj, és hiába az Algopyrin, nem használ, nem, nem, nem. az egyetlen megoldás az volna, ha nyöszörögve fekhetnék sötétben és hűvösben, na de ezt bent a BMW-nél mégsem lehet. úgyhogy marad a munka és a zöld karikák a szemem előtt. remélem, holnapra elmúlik.
aztán azt is utálom, hogy mivel minden nap mi vagyunk a reggelesek, nem kapunk rendes reggelit, csak amit még előző este kikészítenek nekünk, ezért nincs rendes kávé, éééértitek, kávé nélkül kell indítanom a napot, botrány, kikészülök.
és utálom, hogy a mai hiszti miatt nem vagyok toleráns, utálkozom és fújok mindenkire, kibírhatatlan lehetek.
el kéne mennem aludni mihamarabb, de alexék azt mondták, ma este még csak lesz valami, remélem nem feledkeznek meg rólam...

hiába van vége a zűrzavaros hétnek, a fejemben még mindig túl nagy a káosz, képtelen vagyok egy tisztességes, összeszedett bejegyzés megírására.
igyekszem felvenni megint a fonalat minden vonalon, munka, albérlet, táska, grafika. néha úgy érzem, talán sikerül is. de azért elő kellet vennem a PDA-t, a papír alapú határidőnapló nem elég, mert nem visít elég hangosan, ha elfelejtem kinyitni. aztán ha az agyam megint kompatibilis lesz a való világgal végre, akkor lassan elkezdhetem magam leszoktatni az ilyen emlékezet-segítő eszközökről.
ma meg ráadásul itt ülök bent a munkahelyen istensetudja meddig, talán csak hatig, talán tízig is. és nem ebédeltem, hülye vagyok, tudom...

áhh, szenvedés, zizzentség in progress... :P

izomláz

nem is tudom mikor volt ilyen izomlázam utoljára.
tökéletesen koordinálatlan tőle a mozgásom, a lábamat ültömben szinte csak kézi rásegítéssel tudom keresztbe rakni. furcsán fordulok, és ha nem muszáj, a karomat sem emelgetem inkább.
ha lépcsőznöm kell, az maga a halál - de luit valahogy le kellett hozni az ötödikről. aztán rá is kellett üli, és eljönni munkába, meg egyetemre. hosszú idő óta először éreztem azt, hogy nem-nem-NEM, nem akarok felülni a biciklire. végül persze jó volt, mert megmozgatta a bekövesedett lábaimat. de az első kilométer maga volt a kín :P
igazából egészen nosztalgikus, még kiskoromban, a keményebb dzsúdóedzések után éreztem ilyesmit. mármint hogy izomláz persze volt azóta is sokszor, de ilyen egész testes, karom-lábam-hátam, na ilyen nem :P.

05.10-én (vasárnap) este a bp- esztergomi vonaton ellopták Bakai Márton hegedűjét tokkal, vonóval.
Aki tud valamit a hangszer hollétéről, kérem küldjön üzenetet, hagyjon megjegyzést. Kérlek, küldd tovább, hátha valaki olyanhoz is eljut ez az üzenet, aki felismerheti ... hiszen a srác neve bele van vésve a hegedűbe.

nem hal....

ádám nézegette a bambuszomat, ami egy vázában, vízben áll ugyebár.
- nem kellene ennek bele valami tápanyag? mert ez itt csak víz. viszont ez nem hal..
- nem kell. max egy halókészülék...
- (válasz nincs. csak morcos-fintorgós, hülye-e-vagy nézés)

ne kezdj újat tanulás közben egyetemistával.