2013. február 26., kedd



persze mindenhol minden csak arról szól az elmúlt napokban, hogy tavasz, meg kiselefánt, ez folyik a csapból  is, és azt kell hogy mondjam, hogy itt sincs ez másként. mert már gyakorlatilag hetek óta csak az tartja bennem a lelket, hogy előbb utóbb csak vége lesz már a mínuszoknak, meg a hónak meg az ilyeneknek, és lőn. mióta ez megtörtént, én s beszámíthatóbb vagyok

(ennek tesóm a megmondhatója. napokon keresztül abból állt a kommunikációnk, hogy
H: mizu, hogy vagy?
K: szarul
H: miért?
K: nézz ki az ablakon, és mondd meg, miért NE legyek szarul)

az meg, hogy még saját bejáratú, 3 wombat cukiságú kiselefántunk is van, csak hab a tortán, cseresznye a tejszínhabon, csokireszelék a cseresznyén, ahogy tetszik.



amikor a hétvégi garázs-rendrakás közben a Lekvárfaló megtalálta a jácint- és nárciszhagymákat, amik egy dobozba zárva, a hidegben és sötétben és föld és víz nélkül is elkezdtek kihajtani, akkor így érztem magam:



brace yourself, tavasz is comin'

2013. február 14., csütörtök

Tulajdonképpen miért fáj mindenkinek a Valentin nap? Ez is csak a szeretet ünnepe, pont úgy, mint a Karácsony (mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta....), mint a Húsvét (mert Jézus úgy szerette az embereket, hogy az életét adta) szóval amikor karácsonyfát meg csokinyuszit veszünk az oké, de a plüssmaci és virág az nem?
Vagy csak divat elutasítani?

Ahh nem tudom.
(persze nem néztem vissza,lehet h tavaly én is bullshitnek tartottam az egészet. Lehet h azóta benőtt a fejem lágya)

2013. január 28., hétfő

Bringa hóban

Sós utat sózatlanért el ne hagyj.

2013. január 24., csütörtök

Vannak filmek, aminek ėn vagyok a célközönsége. Ilyen A gyűrűk ura, az Avatar, a James Bond, a Bridget Jones, a Pi élete, a Gru. És van film, ahol kilométeres közelében SEM vagyok a célcsoportnak. Ilyen a Nyomorultak.
Pedig szeretem a musicaleket, szeretem Hugh Jackmant és Russell Crowet.
Mindenesetre az megállapítható, hogy a hiba nem csak bennem van, hárman mentünk moziba: a Vegyész, a Történész és az Informatikus, és mindhárman csak kornyadoztunk (sőt, mitöbb, kínunkban vihorásztunk) az első fél óra után.
Nem nekem valóak ezek az Oscar gyanus filmek...

2013. január 23., szerda

Napicica

Egyébként hazudok, nem is mai, a képet tegnapelőtt lőttem. Ráadásul mobillal, ráadásul este,  így a képminőség mint fogalom jelen helyzetben nehezen értelmezhető.
DE!
Mindettől függetlenül a macska jól felismerhető motívul, és köztudott, hogy az interneten ezzel lehet a legnagyobb népszerüséget kicsikarni.


2013. január 14., hétfő

daily cat


(egyébként a macska mégsem szeret. nem tudom mi az oka, de míg a lekvárfalóra rámászik meg dörgölőzik meg minden, addig nekem mindössze max félpercnyi simogatást enged. azt is legfeljebb kinyújtott karral, messziről. már amennyiben egyáltalán olyan kedve van)
már egyszer  írtama kedvenc sorozatomról. 2 éve akkor egyhuzamban bedaráltam belőle 1,5 évadot - aztán letettem. nem vagyok az a sorozatnézős típus, komolyan, hiába szeretek valamit, hiába változatos a cselekmény, imádnivalóak a szereplők, egyszerűen ráunok. így történhetett, hogy sosem láttam többet a Szívek szállodájából vagy a Csillagkapuból 2,5 évadnál (aztokat viszont vagy háromszor, mivel többször is nekifutottam) ezért nem fejeztem be sose a Dead like me-t, ezért rekedtem meg Chuck-kal. az egyetlen szerintem, amiből TÉNYLEG minden részt láttam, az a Stargate:Atlantis volt. na de ez egy másik történet.

na de vissza az eredeti témához, mert most ugye épp a Doctor's Diary volt porondon. szóval miután kijöttem a kórházból, szükségem volt valamire, ami leköt. ami eltereli a figyelmemet. valamire, ami megnevettet, ami megríkat, de csak úgy felületesen. valamire, ami semmiképpen nem kavar fel, valami limonádéra, ami kitart azért egy pár napig. és ekkor beugrott, hogy hát van még nekem 1,5 évadnyim Gretchen Haase és Marc Meier kalandjaiból. Beraktam hát egy hétköznap este, miközben a Lekvárfaló épp WoWozott én meg nagyisan hímezgettem a kanapén.



és beszippantott újra. 4 nap alatt megnéztem mind a 14 részt, és bár a lekvárfaló csak fogta a fejét, hogy hogy lehet ilyet nézni hát ez borzasztó, azért titokban figyelt ám ő is, és NAGYON SAJNÁLT, hogy a legjobb poénokat én igazából nem is értem, és jókat röhörészett a háttérben.
mert akár mennyire is bugyuta sorozatnak tűnik, igazából zseniális. persze nem tudom, hogy a magyar szinkronja milyenre sikerült (a dunatévén adták), hogy a sokszor nagyon is német vonatkozású vicceket, szójátékokat sikerült-e átadni, mindenesetre úgy, hogy azoknak is csak a felét értettem, én imádtam az egészet. annyira könnyedén hozza a bridget jones figurát, annyira könnyedén figurázza is ki egyben, és annyival életszerűbb, életszagúbb és humorosabb, mint az igazi bridget jones és doktor szöszi, hogy nem lehet nem szeretni. benne van mindannyiunk fiatalsága és felnőttsége, valahol, valakiben úgyis saját magunk karikatúrájára ismerünk. vagy a padtársunkéra.
és most, hogy a végére értem, a szívem szakad meg. meg kell válni Gretchentől, akiről nem értjük (és pontosan értjük), hogyan viselkedhet ilyen bugyután, Mehditől, akit legszívesebben mindannyian a keblünkre vonnánk és vigasztalnánk, Marctól, akibe mindenki szerelmes még akkor is, ha egy pöcs, Sabinétől, akit mindenki sajnál és azért akivel mindenki azonosulni tud egy kicsit....
jaj, látom már, sokszor fogom én ezt a 24 részt még megnézni.




Január elején már majdnem sikerült újra berúgni ezt a blogot, de az sors közbeszólt, kitette a lábát, én meg elhasaltam benne.
Lassan azért csak sikerül felállnom és össze szednem magam, always look forwad and never look back, ahogy a főnököm mondta.
Csináltam pölö ilyet is és kitettem a falra.
Positive Gedanken sammeln.


2013. január 4., péntek

az autót nem kell lecserélni.
a cica újra elvisel.
egy csillaggal több van az égen, egy pár lábbal több lógáz egy felhőről.
azért remélem, kapunk majd tőle még egy esélyt.

2013. január 1., kedd

folytatva az egyet ide, egyet oda politikát, ha már előbb megint nyafogtam, akkor legyen itt egy jó kis januári évnyitó zene.



ezt csakis januárban éri hallgatni. mert hát egyértelmű, hogy a film miatt ilyen havas dolgokhoz kötődik, hangulatában olyan évkezdős-bizakodós, meg decemberben úgyis mindenki jingle bellst hallgat.
elmúlt a karácsony, elmúlt a szilveszter is, akkor most már jöhet a tavasz, UGYE???

ez fura, mert úgy egyébként szoktam szeretni a telet, de idén elégedetlen vagyok vele. persze simán lehet, hogy csak azért, mert tavasszal már sokkal több izgalmas dolog fog történni, jönnek német barátok látogatóba, aztán esküvő (na nem a miénk, de ettől még izgibb, mert idegeskedés nélkül lehet várni) aztán megyünk németországba, csupa-csupa jó dolog jön. csak i kell várni, hogy a fene vinné el.

egyébként ha lenne hó meg hozzá napsütés, akkor valószínűleg nem morcognék emiatt a tél dolog miatt, de nincs egyik sem, sőt tegnap akkora köd volt, hogy hiába hallottuk, hogy tűzijátékoznak  látni nagyrészt csak annyit láttunk belőle, hogy időnként az egyik oldalon kicsit világosabban halványlott a az átláthatatlan, mint a másikon.

na ez az év is jól kezdődik, ha ilyen picsogós bejegyzéssel nyitok.

2012. december 28., péntek

a cica új keletű lekvárfaló-kultusza kezd tényleg zavaróvá válni. az egy dolog, hogy EGYÉRTELMŰEN favorizálja őt, ha mindketten itthon vagyunk, ha pedig csak ők vannak itthon, akkor arra jövök haza, hogy hangos dorombolással alszik a pasim ölében. mindig.
nade.
ha meg egyedül vagyok itthon, akkor újabban fél méternél közelebb nem jön hozzám, de cserébe közel félóránként hangos nyikkantásokkal és rosszalló pillantásokkal kéri rajtam számon, hogy hová tettem a férfit.

most akkor vagy zsigerből utálja a terhes nőket, vagy ennyire mély nyomot hagyott benne, hogy mindig én pucolászom a szemét és vágom a körmét. (ez utóbbi kegyetlenül hangzik, de néha muszáj, mert a cica béna, és nem kapar eleget, ezért annyira megnőnek a körmei, hogy visszatekeredve szúrják a talpát járás közben, ami meg fáj neki, és ilyenkor a gondos gazda neki áll manikűrözni. egyszer ki is lakkozom, eskü)
remélem egyébként, hogy mihamarabb megnyílik a magyar amazon, és elkezdenek forgalmazni mindenféle magyar nyelvű e-könyveket. mert egyrészt a két év illegál után most már tényleg szívesen fizetnék egy-egy e-könyvért, másrészt mert a buszon a  mór utolsó sóhaját is könnyebb lenne a kis kindliről olvasni, mint az 560 oldalas kötetet cipelgetni meg ki-be rakosgatni a táskából
Nesbø-t olvasni szórakoztató. Rushdie-t olvasni élmény.

2012. december 26., szerda

karácsonyi receptek mindenknek

persze a legbonyolultabb karácsonyhoz szorosan kötődő nyalánkságok anyu vagy anyós vagy nagyi vagy hasonlók révén, így vagy úgy az asztalunkra került (úgy mint stollen, töltött káposzta, bejgli és halászlé) azért én igenis kitettem a lelkem és csináltam magam is ezt azt. azzal pedig, hogy ezek mindegyike jól is sikerült, igazából magamnak okoztam a legnagyobb meglepetést (a rend kedvéért legyük hozzá, hogy ellenben mindent elrontottunk, amit vasárnap főztünk, de ezek egyike sem volt karácsonyi fogás, szóval szigorúan a témánál maradva egyáltalán nem számítanak) azért pedig, hogy jövőre ne őrüljek meg, mire előkerítem ezeket a recepteket, most leírom őket. ide. na persze kép nem készült egyikről sem, és mivel már minden elfogyott, nem is fog. sajnos nem vagyok előre gondolkodó gasztroblogger, így az ínycsiklandás ezúttal is elmarad, jöjjenek ám de a receptek:

Vajas keksz
60 dkg liszt
40 dkg vaj (VAJ! VAJ! VAJ! szigorúan nem margarin!)
20 dkg cukor
1 tojás
1 cs. vaníliás cukor
1 csipet fahéj
mindent jól összegyúrni (kézzel, ez muszáj, hogy a vaj megolvadjon és tényleg összefogja a mindent), kb fél centi vastagra kinyújtani, kiszaggatni, és előmelegített sütőben (150-175 fok) 5-7 perc alatt kisütni.
hagyni kell a tepsiben pár perc alatt kihűlni, mert amíg meleg, elhajlik.
Ha kész és kihűlt, cukormázzal vagy csokival díszítendő.

Mézeskalács
6,5 dkg cukor
csipet só
37,5 dkg liszt
1 csomag sütőpor
6,5 dkg margarin
8 g mézeskalácsfűszer
1 nagy tojás
12,5 dkg méz
a mézet, cukrot sót és margarint kis lángon összeolvasztjuk, majd levesszük a tűzről és hagyjuk kihűlni. összekeverjük a lisztet a fűszerrel és a sütőporral. hozzáadjuk a tojást és a már langyos masszát. jól összegyúrjuk.
lisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk fél centi vastagra, kiszaggatjuk
olyan kb 180-200 fokos sütőben kisütjük, 8-10 perc alatt van kész.
ha kihűlt, jöhet a cukormáz.

Sült libacomb (na erre vagyok a legbüszkébb, ezt most csináltam életemben először)
2 libacomb
2 répa
2 kicsi hagyma. vagy egy nagy, értelemszerűen
3 szem szegfűszeg
1,5 babérlevél
6 szem bors
1,5 kk só
kis ág rozmaring
2 alma
 egy nagy lábosban felteszem főni a libacombokat a répával, hagymával, szegfűszeggel, borssal, sóval és babérlevéllel, annyi vízben, hogy bőven ellepje. Nagy lángon felforralom, utána kis lángon gyöngyöztetem tovább 45 percig.
előmelegítem a sütőt 175 fokra ha légkeveréses, kicsit többre, ha nem az.
Átteszem a libacombokat tepsibe, sóval-borssal fűszerezem őket, rátépkedem a rozmaring levelét, alá öntök kb 1,5 decit a főzővizéből és betolom a sütőbe (NEM lefedve) először harminc percre.
Ha ez letelt, a két kimagozott, félbevágott almát bedobom a husi mellé a tepsibe, és hagyom még 20 percet. Ha ez is letelt, sós hideg vízzel megkenegetem a husikat, és visszatolom még egy utolsó 10 percre de úgy, hogy feltekerem a sütőt maximumra, hadd piruljon meg szépen a liba.
Mindeközben a maradék főzőlevet leszűröm-lezsírozom, kiveszek nagyjából egy litert, és nagy lángon a felére forralom.
a libát és az almát kiteszem egy tálra, és melegen tartom őket. a tepsiben összegyűlt pörcös szószt fellazítom a felére forralt lével (lehet hogy nem kell mind), kiöntöm egy kis lábosba, összeforralom és egy kis keményítővel besűrítem. ez a szósz a husihoz.
voila. szuperül illik hozzá zsemlegombóc vagy hagymás krumpli, vörös káposzta vagy párolt káposzta. remek-remek, nekünk nagyon ízlett.
szóval miután tegnap bepakoltuk a suzuki splashbe a saját karácsonyi ajándékainkat és a két hátizsákot, abban a pillanatban vált egyértelművé, hogy az autót mégis le kell cserélni a következő fél év folyamán.
én nem is értem, a lekvárpusztító kétkedő kérdését, miszerint "mit gondolsz,  jövő karácsonykor, ha megyünk németföldre, hogyan fogjuk bepakolni az akkor már félévest babakocsistul cuccostul két bőrőndöstül ajándékostul macskástul a suzukiba?" két hete még lezártam azzal, hogy "ó, hát megoldjuk majd simán".
nem. tegnap tudatosult bennem, hogy a dolog már ott megbukik, hogy babakocsi.
a küldetés telesíthetetlen.
úgyhogy autókeresés ON.

2012. december 23., vasárnap

Nos, deazért. az előző sirám ellenére itt mindenki roppantul élvezi a telet és a karácsonyi hosszúhétvégét. felállítottuk a karácsonyfát, ugye milyen szép . (Ikea, dán import :P fenyő. ellenben egységáron, ezért ilyen szép nagy) Reggelire tükörtolást, szalonnát és paradicsomot sütünk, mert télen jót tesz az ilyesmi, és Írországra emlékezünk közben. Bambuljuk a hóesést az ablakból.


És nagyokat alszunk persze, mint borsószem királyfi a több réteg takarón, íme:



már szinte meg sem lepődtem azon, hogy ma elromlott a kazán, és nincs meleg víz.
na jó, persze rosszul érintett és igazán örültem volna, ha nem épp az 5 napos ünnep elején mondja be az unalmast, de mégis, ez valahogy bele illik az idei karácsonyba.
valahogy semmi sem sikerül úgy, valahol elveszett a hangulat, vagy csak épp arra most marhára nem jutott idő, hogy ebbe a november-decemberbe még egy lélekdíszítgetés is beleférjen. vagy mondjuk inkább azt, hogy erre pont nem jutott idő.
mert azért történtek-történnek szuper dolgok, nem vagyok szomorú, vagy bánatos, vagy stresszes vagy semmi ilyesmi, sőt, csak éppen nem érzem úgy, hogy karácsony van.

2012. november 19., hétfő

igen-igen, élek még, és nem szándékozom bezárni a blogot. csak egy kicsit újra kell definiálnom magamban, hogy miről és mikor is akarok írni egyáltalán, alkotói válság esete forog fenn, bizony.
de fel fogom veni a fonalat ígérem, talán hamarosan, és akkor újra lesz itt mindenféle okosság.