kedden jött ez az eszement hideg idő,én meg nem számítottam rá. így érhetett mérsékelten lélekemelő meglepetésként a jeges szél, amikor felültem a biciklire. de sebaj, kapucnis pulcsi volt rajtam, abban sebezhetetlennek hittem magam. de hát mindenki tévedhet, így én is, a sebezhetetlenséget ugyanis nagy arányban csökkentette a, hogy bicózás közeben a szél befújt a pulcsim nyakán keresztül, nagyon, és nem kelet száz méter hozzá, hogy megállapítsam: ezt így nem fogom bírni hazáig. megálltam hát egy turkálónál, és megvettem a legolcsóbb szálat, amit találtam, és sikeresen betömtem vele a lyukat a nyakamnál, megmentve ezzel a hazautat és az este hátralévő részét.
bár a sebezhetetlenség ezzel helyreállt, a komolyan vehetőség szenvedett némi csorbát. a sál ugyanis, amit vettem, halvány rózsaszín volt élénk lila csíkokkal, csillámszálakkal átszőve. rajta a cetli: 6-10 éves korig.
de csak 250 forintot fizettem érte. olcsóbb volt, mint egy vonaljegy.

ha nem jön a tavasz, csinálj magadnak

a hetvenegyedik oldalon támadt viharból a hetvenharmadik oldalra felhőszakadás lett

és a víz-víz-víz csak jött-jött-jött
és egyre feljebb kúszott,
míg a lágy patak lett áradat
az átjáróház úszott.
de malac nem volt bátor,
sem kemény, mint a szirt,
hát jogos félelmében egy üzenetet írt:
SEGÍTSÉG!
ma-ma-malacka
(én)

színek

odakint szürke és goromba minden, és a mindenféle előrejelzések szerint még ilyen is marad egy darabig. úgyhogy itt most inkább színek

zöldellni kezdő ablakpárkány (menta +bazsalikom + metélőpetrezselyem)

vadiúj skótkockás gumicsizma

mert élni tudni kell

a hétfő délutánnak még a napsütésesebbik és boldogabbik felében, munkából hazafelé egyszer csak rám tört a bizonyosság, hogy ha nem veszek fagyit, akkor valami egészen katasztrofális dolog fog történni. meteorbecsapódás, cunami, hasonló.
a világ megmentése érdekében tehát megálltam a sparnál, vettem egy bödön csoki-vaníliát, otthon pedig kiültem vele a gangra, fagyival meg kávéval a szikrázó napsütésbe, a lábam felpakoltam a korlátra, süttettem a hasamat, gondtalan voltam, juhuhú. (a szomszéd ifjúanyukák megirigyeltek, miután visszahúzódtam a csigaházamba, ők foglalták el a helyemet)

aki utálkozik a locsolkodáson, aki kiköti, hogy tőle ugyan tartsák magukat távol a fiúk, aki képes emiatt fúriává változni egy ünnep, egy hagyomány alkalmából, az mondjuk ne állítson karácsonyfát se. akkor 1-1.
egyébként is humortalanságra és intoleranciára vall ez szerintem. azt ugyan én sem szeretem, amikor 4 féle kölni figyel már a hajamon (ezért itt már mindenki vízzel locsol) de amikor az unokaöcsém bringás locsolóverset fúj nekünk, amikor bojó bohóckodva előadja az idei költeményét, amikor tibi megjelenik reggel a szódásszifonnal, azt igazán bírom, és vicces volt a koliban is sikítva rohanni a vizesvödrök elől mindig. aki meglocsol, az gondol rám.
és hogy befut egy-egy olyan ember is, akit kevésbé kedvelek? évente egyszer kibírom, nem? sokkal kevesebb a bosszúság vele, mint amit azok gyártanak maguknak, akik végigpuffogják az egész napot.

húsvét jegyében

- reggelire sonkástojás
- ebédre csülkösbableves, utána húsvéti kalács
- vacsira főttsonka, tojás, mustár

és itthon, itthon, itthon, anya, zsűl, mami, tibi, jajdejó.
kicsiként a csokitojás volt a lényeg meg a tavaszi szünet, és a locsolók. ma az, hogy végre mindenki itthon van, hogy hugival van időnk együtt filmet nézni, hogy anyával borozunk, hogy tibi, hazahoztam a labdát, van kedved dobálni egy kicsit?
most hirtelen nem tűnik olyan borzasztónak az sem, hogy dolgozni kell ma, mert én a középső szobából dolgozok, zsűl a nappaliban tanul, anyáék a konyhában főznek, közben ugyanúgy megy a szövegelés megállás nélkül, tulajdonképpen fel sem tűnik, hogy itt kötelező is van közben.

és reggel mondtam, hogy pesze, indulj csak el (ő gyalog, villamoshoz, be az egyetemre) majd úgyis mindjárt beérlek (én bringával, be az egyetemre)
aztán persze tököltem egy csomót, morogtam is magamra, hogy hát ennyit a gyorsaságról, de végül csak sikerült elindulni, és tekertem, mint a veszedelem, elhagytam két biciklistát és két villamost, és csak reméletem, hogy köztük volt az övé is. és már le is lakatoltam alfit az E előtt, amikor átért az úton, és pont jó voltam még egy búcsúpuszira.

kacagva kergette egymásta a nagy rózsaszín és a kis lila bicikli keresztül a szeles, napsütöttá városon, végig a Duna partján, körbe a hajógyári szigeten. lovasaik pedig időnként, mikor megálltak kicsit,kulturálódtak és glenn brown képek értelmét próbálták megfejteni, vagy épp lángost majszoltak a margit-szigeten.

tökjó, már majd' minden pirosnál ismerősökkel fut össze az ember, már annyi bringa van a belsőudvaron, hogy bosszankodom, mert elfoglalják a helyemet, már ági is kipróbálta luit, már tavasz van és kétkerekű a világ, döbbenet, mennyien tekernek.

azért az vicces, hogy én mondjuk ma reggel egy szál pulcsiban, mert örülök a tavasznak, akik meg még csak mostanában porolták le a bringát, azok sapka-kabát. így könnyű a télen-is bringásokat megkülönböztetni a télen-nem kerékpárosoktól :)

laza bringás szerda reggel

semmi de semmi értelme nem volt ma reggel bringával jönnöm, mivel munka után határozottan nem-bringás programom van, így egyrészt hozhattam a hátamon a komplett nem-bringás-program felszerelést, másrészt minden bringás felszerelésem (alfit is beleértve)a munkahelyen fog éjszakázni. no de így jár, aki elszüttyügi az időt reggel otthon :P - egyszerűen nem engedhettem meg magamnak azt a plusz negyed órát-húsz percet még késésben, amit a bkv jelentett volna. lájfizhárd.
nade így reggel a wesselényitől egész az üllőiútig tekerhettem egy fiú mögött, akinek nagy göndör haja és nagyonszép kék-fehér SS-bringája volt. lehet, hogy észre sem vette, hogy ott vagyok, de ahogy így vonatoztunk egymás mögött a körúton mégis titkos bringásszövetségesnek éreztem magunkat, trekkszend (vagy inkább something like that) a pirosnál, motorossáv, lobogó hajak, szabadság-szabadság.
aztán az U-lakatomat mostantól nem hívják Úlakatnak, a Brain nevet viseli, a besztevör "Pinky and the Brain" (magyarul Bunkó és a Vész) rajzfilm után. ott ugyebár Brain, a kísérleti fehéregér mindig szökni akar (szökik is) és világuralomra tör. namármost az én lakatom is valami hasonlóra készülhet. először a lehel út és a nagyonnagykörút kereszteződésében ugrott ki a táska lakattartójából, most meg a petőfi-híd budai hídfőjénél, a hatsávos részén. percekig álltam az út szélén, mire be tudtam érte szaladni, hogy kihozzam a kocsik alól. a kryptonite böcsületére legyen mondva, semmi baja nem esett a 10-15 rajta keresztülzúzó kocsi miatt. na de akkor is. hogy bízzak meg egy ILYEN lakatban, aki folyamatosan cserbenhagyna, ha hagynám? gyalázat...

időjárásjelentés

na de ez a szakadó hó március közepén kérem, ez mégis csak nonszensz, kéremszépen.

(így csak az időjárásról tudok beszélgetni, és nem ilyen angolosan, más-nincs-beszéljünk-erről alapon, hanem mert tényleg rohadtul idegesít és foglalkoztat, és félig betölti az agyamat az emiatti utálkozás)

(UPDATE: duplafakk - még az edzés is elmarad )

bezzegtavasz

amikor a piros lámpánál állva rámdudál a taxis, majd amikor riadtan odanézek, hogy mitkövettemel, akkor mosolyogva kiinteget és dob egy puszit, majd továbbhajt, na akkor nekem ne mondja senki, hogy visszajött a tél, mert ez bizony kőkemény, napsütéses, százszázalékos tavasz-sztori. meg minden más is, ami mostanában történik, szóval a hideg meg a hó az csak álca, ne dőljetek be neki.

Frühling, Frühling, wird es nun bald

és hatalmas LIKE a kontaktlencsének, mert így tudtam napszemüvegben tekerni és láttam, és nem is fújta a szél a szemembe a port, csak a számba, csak a fogaim alatt csikorgott a tavaszi homok, miközben széseg vigyorral suhantam a tavasz első napján délelőtt munkába.

hétvégén bekukkantott a tavasz, idedugta az orrát, körbeszimatolt egy kicsit, hogy tiszta-e a levegő. miután úgy értékelte, hogy igen, vett egy nagy levegőt, és mit sem törődve azzal, hogy a hivatalos döntés értelmében még 1-2 hétig bezárva kéne maradnia kihasználta azt, hogy a tél már elfáradt és elszundított. fejest ugrott a világba és két kézzel szórja a napsugarakat, az esőfelhőket és a pluszfokokat.
és mindenki, akinek otthon négynél kevesebb kereke van, egy nagy rikkantás közepette most előkapja őket, leporolja, és kitolja az utcára. a mozgó-mocorgó, téli álmukból ébredő emberek ellepik a várost. most vegyél bérletet, most kényelmes villamosozni, hiszen aki eddig a combinón préselődött és nézelődött, az most mind fütyörészve bringára ült.
én pedig sápadtan támasztom a vázat a piros lámpánál. mert én, a nagykörút önjelölt kilométerkirálynője, magányos téli kátyúharcosa, aki megszokta, hogy csak a piros lámpákkal és buszokkal küzd a túlélésért, most be kell, hogy álljak a sorba :) na eddig a hiszti csak, mert jó látni a bicikliseket, jó, hogy nem én vagyok már az egyetlen furcsa szerzet az úton, aki teker, és bár néha sietnék, jobban, mint a többiek, jó mások mögött, mellett, előtt tekerni.
rossz viszont látni a kamikazeakciókat, hogy nem azért megy át a piroson, mert nem jön semmi, hanem mert ő a jani, aki megteheti (és jól le is dudálják az útról), hogy nincs villogó sötétedés után sem, hogy nem figyel sem az autósokra, sem a többi biciklisre, csak megy az orra után.
persze tudom, most ez ilyen bezzegbiciklis nagymellényes dumának tűnik, pedig nem annak szánom ám, csak csöndes zsörtölődésnek. én könnyen beszélek persze, mert nap mint nap így járok, megszoktam már.
hamar belerázódnak majd azok is, akik kihagyták a telet.

tulipánok

ági volt hollandiában még az ősszel, és hozott nekünk tulipánhagymákat. a konyha ablakába lettek kitéve, hogy megmutassák, mit tudnak. soká tartott, mire kibújtak.
mostmár viszont egyész nagyok.
nyilván érzik, hogy lassan, de biztosan jön a tavasz :)

tavasz

süt a nap, meleg van, csiripelnek a madarak, bazsalikom illatozik az ablakban (a mikulásvirágot, akinek a helyére költözött, legyilkolták valami titkos bogarak, meg a meleg és középről még hiányzik a rozmaring, de hamarosan jön ő is) nyugi van, tavasz-illat.
most magabiztos lettem a hirtelen jött szép időtől és napsütéstől: nem tűnik már olyan borzasztónak a holnapi állásinterjú, nem látom olyan nehéznek az előttem álló grafikaházit és a bár tudom, hogy a torokfájás miatt pendítette meg ádám a lehetőséget, hogy talán nem megy táborba hétvégén, mégis felvillanyoz a tudat, hogy van rá némi esély, hogy itthon lesz.

a húsvétra készülés jegyében meg csak annyit jegyeznék meg, hogy nyusziülafűben.



szóval boldogság-boldogság :)

tavasz van :)
piros cipellős, napsütéses, színesvirágos, fűzöldellős tavasz.
és ennek ellenkezőjéről nem fog meggyőzni a viharos erejű szél és az időnként felbukkanó hóesés sem.
hiszen ha nem fagynak el a virágágyásban az árvácskák, akkor már nem lehet hideg.
ha pedig nincs hideg, akkor tavasz van.
a levezetés logikus és egyértelmű ;)

tavaszi fáradtság

hiába szedek csidicsuda vitaminokat, eszem egészséges dolgokat, sportolok mostmár viszonylag rendszeresen, mindez mit sem ér. a tavaszi fáradtság elől nincs menekvés.
álmos vagyok már délután ötkor, reggel alig tudok kimászni az ágyból és nincs erőm semmire. alszom táskavarrás helyett, bambulom a sarkot olasz tanulás helyett, csukott félálomban zenét hallgatok olvasás helyett és erős kávét és feketeteát iszom víz helyett, hogy kibírjam.
tegnap munka után hazajöttem, ledőltünk kicsit, tényleg csak egy kicsit hét körül. ádám fel tudott kelni, amikor dolga volt, én viszont csak éjfél után nyitottam ki a szememet. csak mikor a többiek mondták, hogy volt itt gabó, meg lacci is, kezdett derengeni valami. laccíval mintha beszéltem is volna, de hogy miről, gőzöm sincs. rejtély, hogy hogyan aludhattam így el, sose szoktam, sőt, az ilyen kora esti-késő délutáni alvások mindig megviselnek, csak az éjszaka való nekem.
rettentő ideges voltam, mert persze egy csomó mindent akartam csinálni még az este folyamán, lett volna dolgom épp elég, ami helyett aludtam. de azért fél háromtól folytattam a durmolást, és hiába csörgött az óra hétkor, nyolc előtt nem bírtam kimászni az ágyból. ma sem.