többszörösen érthetetlen, hogy miért is ültettem én ruccolát, amikor nem csak hogy nem szeretem, de legalább még a szagával is ki lehet üldözni engem a világból. sebaj, legalább sikerélményem van vele, nő mint a dudva. nem úgy, mint a bazsalikom meg a kakukkfű. pedig azokat bezzeg szeretem :P

Nem olyan, mint a Vészhelyzet. itt a dokik nem rohannak esettől esetig, ott a betegek nem méltatlankodnak rikácsolva

Lassan megnyitom a jánoskórházi krónikák pont blogspot pont komot.

Egyébként kórházból postolni some kind of fun. Legalább megy vele az idő és olyan belsősnek érzem magam tőle, titkos információk birtokosának. Persze ezek a belső infok nagyjából csak az egészségügy szapulására és az emberekből teljes mértékben hiányzó tolerancia felemlegetésére lennének elegek, azt meg úgyis mindenki tudja egyébként is szóval felesleges és önhergelő lenne leírni.

Elkiabáltam

Szóval elkiabálás volt tegnap azt írni, hogy megúsztam az orrsebbel, ma ugyanis rejtélyes módon besagadt 5 perc biciklises után a múlt héten beütött terdem is. Lehet itt meg nemulass.
Na de úgyis most esedékes a varratszedés, gondoltam bejövök a jánosba, és megmutatom egy füst alatt mindkettőt.
Igen ám, de a jános ma az ügyeletés kórház. Végtelen friss sérült a traumatologián, a kontrollosok automatikusan a sor végére sorolodnak.
Most tartok három óránál. Ha sikerül még egy órát ráhúzni, meglehet az új rekord. És amilyen tempóban mennek itt a dolgok, erre minden esélyem meg is van.

nagyobb volt a füstje, mint a lángja, ez a végső megállapításom a legutóbbi balesetemről, még nincs egy hete az egész, de már kutya bajom. csak azt mondták, ahhoz, hogy ne maradjon meg a seb helye, nem szabad, hogy nap érje, na most ezt a jelen időjárási viszonyok közt kivitelezni úgymond lehetetlen. annyira meleg van, hogy úgy érzem, még idebent is süt a nap, nonszensz, másfél hete még fűteni kellett. na de nem sipákolok, igazából nagyon is élvezem, hogy rövidnaciban lehet futkosni megint, és lebarnul a vállam, meg ilyesmi.

csak egy újabb baleset

"varrni még úgysem varrtak soha" kacarásztam tegnap este tizenegykor az ambuláns műtő asztalán, miközben az ügyeletes doki épp öltögette össze az orromat. akkor tényleg vidám voltam: végre vége, mehetek haza. a balesetek mindig akkor történnek velem (legalábbis az ilyen bringások) amikor éppen szabályos vagyok és odafigyelek. legutóbb, amikor zöldön mentem át a zebrán, most pedig amikor lassan csorogtam a bringaúton. lassan, mert az út éppen átvezetett a villamossíneken, amik eleve szarok ott a majorka mellett, a tegnap délutáni eső után meg még nedvesek voltak és csúsztak is. szóval próbáltam odafigyelni, de valamit mégis elnéztem: az első kerék becsúszott a sín vágatába, én meg átbucskáztam a kormány felett. arccal beleálltam a betonba, az egyik cipőm méterekre tőlem landolt, a fejemből dőlt a vér, körülöttem embersereg, úristen, jól van? (egyébként itt szeretnék eloszlatni mindenféle tévhitet arról, hogy az emberek nem figyelnek egymásra: tőlem az ott töltött 15 perc alatt vagy negyvenen kérdezték meg, hogy tudnak-e segíteni) az egész a jánoskórháztól kb 300 méterre törtét, de a körülöttem állók megtagadták tőlem, hogy fagyjanak lábra állni. nagyot ütöttem a fejemen, maradjak csak ott ahol vagyok. a kórházból viszont az mondták, hogy nem tudnak csak így kiküldeni senkit, hívjuk a mentőt. így hát kihívták nekem, ami elég vicces volt, mert így a mentősök aztán bevittek a 300 méterre lévő kórházba. itt alig négy órát töltöttem várakozással, szívás, ha az ember pont műszakváltáskor kerül be. 4 különböző orvoshoz voltam ezidő alatt hozzárendelve, de az egyik épp ment haza, a másik aztán vizitelt, a harmadik elküldött még egy röntgenre, a negyedik meg bevarrta rajtam a lyukat. 4 óra ücsörgés nettó 15 perc munkáért, de legalább kiderült, hogy nem tört el. mármint az orrom. és nincs agyrázkódásom se, szóval megúsztam pár öltéssel, néhány zúzódással, meg végtelen ijedséggel. not that bad. egyébként ez katasztrófa, volt pár jó évem a gimiben amiket megúsztam gond nélkül, de előtte is, meg mostanában megint rendszeres vendég vagyok az ambulancián. mert nem figyelek eléggé, így aztán bokaszalag, jobb kulcscsont, bal kulcscsont, ujj, ujj ismét, bringabaleset 1, bringabaleset 2, és akkor még csak a kórházköteles eseteket soroltam, a napokig-lila-de-túlélem dolgokat már rég nem számolom. ha a géntérképemet kivizsgálnák, minden bizonnyal sikerülne beazonosítani a balesetvonzó gént. azzal nyugtatom még magam, hogy tegnap egyébként is ilyen pótlólagos péntek13 volt, a munkahelyem mellett kidőlt egy fa majdnem rá egy anyukára meg a gyerekére, a munkatársam felesége összetörte az autót, én meg.... végkövetkeztetés nincs. figyeljetek oda és hordjatok sisakot.

a folyamatos hiszti a munkahely miatt egyébként csak pótcselekvés, a gőz meg a feszültség kieresztése. mert azért az ember nem simul bele olyan könnyen az új élethelyzetbe, és én februárban kapásból egy dupla csukafejest nyisszantottam, új lakás és új munkahely. a cél az volt, hogy letudni a mindkettővel járó stresszt egy kalap alatt, aztán öröm és boldogság.
és persze valamilyen szinten továbbra is igazat adok magamnak, milyen jó is lesz ez, amikorra már elsimulnak a hullámok. nem is ÚGY hullámok ezek, mert nincsenek emiatt összezördüléseim konkrétan senkivel és semmivel, csupáncsak nyafogok néha, meg érzem magamban a feszültséget. nem azt az idegesség-félét, hanem azt a nem találom a helyem félét, mit csináljak-félét, önkeresés félét. pedig nyugodtabb hétvégéken már átsejlik a ködön az alagút vége, és tudom, hogy nincs nekem semmi bajom az önértékelésemmel meg az öndefiníciómmal, csak még vissza kell hogy zökkenjenek a dolgok a saját kerékvágásukba.
kitaláltam még valahogy február végén, hogy nekem erre az lenne a gyógyír, ha el kezdenék járni jógázni, és hosszas keresgélés után találtam szimpatikus stúdiót, jónak tűnő tanárt passzolós időpontban - már ha a hétfő kora reggel nevezhetjük így. és egyébként tényleg tetszett is nagyon, pont az én ízlésemnek megfelelő volt. aztán megvariálták az órarendet, lecserélték a tanárt, és a kissé nyers lány helyett egy lassú lelkizős lány jött, és egyre kevésbé lett fontos felkelni korán reggel, és már egyáltalán nem is hiányzott az egész. pedig tudom, hogy az első órák milyen jók voltak, de olyan fura keskeny gerenda nekem ez a jóga, hogy ahhoz, hogy megtaláljam benne, ami tetszik, nagyon megfelelő tanár kell, mert a spirituális részére annyira vagyok csak kábé fogékony, mint elefánt az akvarellkészítésre, szóval ahol a lelkizés túlsúlyba kerül, ott engem elvesztettek. ahol a kényelmesség túlsúlyba kerül, ott is.
és végül a jóga megint kicsúszott a kezeim közül.
szóval mankó nélkül próbálom túlélni a hátralévő szakaszt a személyes kis viharomból.