mert élni tudni kell

a hétfő délutánnak még a napsütésesebbik és boldogabbik felében, munkából hazafelé egyszer csak rám tört a bizonyosság, hogy ha nem veszek fagyit, akkor valami egészen katasztrofális dolog fog történni. meteorbecsapódás, cunami, hasonló.
a világ megmentése érdekében tehát megálltam a sparnál, vettem egy bödön csoki-vaníliát, otthon pedig kiültem vele a gangra, fagyival meg kávéval a szikrázó napsütésbe, a lábam felpakoltam a korlátra, süttettem a hasamat, gondtalan voltam, juhuhú. (a szomszéd ifjúanyukák megirigyeltek, miután visszahúzódtam a csigaházamba, ők foglalták el a helyemet)