nagyobb volt a füstje, mint a lángja, ez a végső megállapításom a legutóbbi balesetemről, még nincs egy hete az egész, de már kutya bajom. csak azt mondták, ahhoz, hogy ne maradjon meg a seb helye, nem szabad, hogy nap érje, na most ezt a jelen időjárási viszonyok közt kivitelezni úgymond lehetetlen. annyira meleg van, hogy úgy érzem, még idebent is süt a nap, nonszensz, másfél hete még fűteni kellett. na de nem sipákolok, igazából nagyon is élvezem, hogy rövidnaciban lehet futkosni megint, és lebarnul a vállam, meg ilyesmi.

csak egy újabb baleset

"varrni még úgysem varrtak soha" kacarásztam tegnap este tizenegykor az ambuláns műtő asztalán, miközben az ügyeletes doki épp öltögette össze az orromat. akkor tényleg vidám voltam: végre vége, mehetek haza. a balesetek mindig akkor történnek velem (legalábbis az ilyen bringások) amikor éppen szabályos vagyok és odafigyelek. legutóbb, amikor zöldön mentem át a zebrán, most pedig amikor lassan csorogtam a bringaúton. lassan, mert az út éppen átvezetett a villamossíneken, amik eleve szarok ott a majorka mellett, a tegnap délutáni eső után meg még nedvesek voltak és csúsztak is. szóval próbáltam odafigyelni, de valamit mégis elnéztem: az első kerék becsúszott a sín vágatába, én meg átbucskáztam a kormány felett. arccal beleálltam a betonba, az egyik cipőm méterekre tőlem landolt, a fejemből dőlt a vér, körülöttem embersereg, úristen, jól van? (egyébként itt szeretnék eloszlatni mindenféle tévhitet arról, hogy az emberek nem figyelnek egymásra: tőlem az ott töltött 15 perc alatt vagy negyvenen kérdezték meg, hogy tudnak-e segíteni) az egész a jánoskórháztól kb 300 méterre törtét, de a körülöttem állók megtagadták tőlem, hogy fagyjanak lábra állni. nagyot ütöttem a fejemen, maradjak csak ott ahol vagyok. a kórházból viszont az mondták, hogy nem tudnak csak így kiküldeni senkit, hívjuk a mentőt. így hát kihívták nekem, ami elég vicces volt, mert így a mentősök aztán bevittek a 300 méterre lévő kórházba. itt alig négy órát töltöttem várakozással, szívás, ha az ember pont műszakváltáskor kerül be. 4 különböző orvoshoz voltam ezidő alatt hozzárendelve, de az egyik épp ment haza, a másik aztán vizitelt, a harmadik elküldött még egy röntgenre, a negyedik meg bevarrta rajtam a lyukat. 4 óra ücsörgés nettó 15 perc munkáért, de legalább kiderült, hogy nem tört el. mármint az orrom. és nincs agyrázkódásom se, szóval megúsztam pár öltéssel, néhány zúzódással, meg végtelen ijedséggel. not that bad. egyébként ez katasztrófa, volt pár jó évem a gimiben amiket megúsztam gond nélkül, de előtte is, meg mostanában megint rendszeres vendég vagyok az ambulancián. mert nem figyelek eléggé, így aztán bokaszalag, jobb kulcscsont, bal kulcscsont, ujj, ujj ismét, bringabaleset 1, bringabaleset 2, és akkor még csak a kórházköteles eseteket soroltam, a napokig-lila-de-túlélem dolgokat már rég nem számolom. ha a géntérképemet kivizsgálnák, minden bizonnyal sikerülne beazonosítani a balesetvonzó gént. azzal nyugtatom még magam, hogy tegnap egyébként is ilyen pótlólagos péntek13 volt, a munkahelyem mellett kidőlt egy fa majdnem rá egy anyukára meg a gyerekére, a munkatársam felesége összetörte az autót, én meg.... végkövetkeztetés nincs. figyeljetek oda és hordjatok sisakot.

a folyamatos hiszti a munkahely miatt egyébként csak pótcselekvés, a gőz meg a feszültség kieresztése. mert azért az ember nem simul bele olyan könnyen az új élethelyzetbe, és én februárban kapásból egy dupla csukafejest nyisszantottam, új lakás és új munkahely. a cél az volt, hogy letudni a mindkettővel járó stresszt egy kalap alatt, aztán öröm és boldogság.
és persze valamilyen szinten továbbra is igazat adok magamnak, milyen jó is lesz ez, amikorra már elsimulnak a hullámok. nem is ÚGY hullámok ezek, mert nincsenek emiatt összezördüléseim konkrétan senkivel és semmivel, csupáncsak nyafogok néha, meg érzem magamban a feszültséget. nem azt az idegesség-félét, hanem azt a nem találom a helyem félét, mit csináljak-félét, önkeresés félét. pedig nyugodtabb hétvégéken már átsejlik a ködön az alagút vége, és tudom, hogy nincs nekem semmi bajom az önértékelésemmel meg az öndefiníciómmal, csak még vissza kell hogy zökkenjenek a dolgok a saját kerékvágásukba.
kitaláltam még valahogy február végén, hogy nekem erre az lenne a gyógyír, ha el kezdenék járni jógázni, és hosszas keresgélés után találtam szimpatikus stúdiót, jónak tűnő tanárt passzolós időpontban - már ha a hétfő kora reggel nevezhetjük így. és egyébként tényleg tetszett is nagyon, pont az én ízlésemnek megfelelő volt. aztán megvariálták az órarendet, lecserélték a tanárt, és a kissé nyers lány helyett egy lassú lelkizős lány jött, és egyre kevésbé lett fontos felkelni korán reggel, és már egyáltalán nem is hiányzott az egész. pedig tudom, hogy az első órák milyen jók voltak, de olyan fura keskeny gerenda nekem ez a jóga, hogy ahhoz, hogy megtaláljam benne, ami tetszik, nagyon megfelelő tanár kell, mert a spirituális részére annyira vagyok csak kábé fogékony, mint elefánt az akvarellkészítésre, szóval ahol a lelkizés túlsúlyba kerül, ott engem elvesztettek. ahol a kényelmesség túlsúlyba kerül, ott is.
és végül a jóga megint kicsúszott a kezeim közül.
szóval mankó nélkül próbálom túlélni a hátralévő szakaszt a személyes kis viharomból.

megünnepelendő a hétvége egyetlen szabad napját, valamint a Lekvárfaló határainkon belülre való visszatérését, elmentünk vasárnap az állatkertbe, ahol
- végtelen tömeg volt. sőt, kétszer akkora
- kint volt a starwars fanklubb - mint azt a fenti ábra is mutatja, a galaktika magazint promotálták
- megállapítottuk, hogy a kistigrisek baromira megnőttek. illetve hát a négyből nem is tudtuk megállapítani, hogy melyik az anya, és melyik három a kölök
- a vombatok épp aludtak, így jobb híján csak a két vombatfeneket láttuk belőlük.
- a tapír MEGINT nem volt sehol. szerintem nincs is. még sosem láttam

gyakrabban kéne állatkertbe járni, de lehetőleg hétköznap, amikor kevesebb ember van. ezt állapítottam meg

a lekvárfaló tavaly tavasszal is volt svájcban, meg idén is. tavaly 2,5 hónapot, most nem egész 2 hetet.akkor fél éve laktunk együtt, mostmár több, mint másfél. akkor fiatalabb voltam, most öregebb. akkor nem voltam hisztis az új munka miatt, most de.
lényeg, hogy tavaly sokkal jobban viseltem, most nyűgös vagyok, egyedül vagyok, minden bajom van. ha bajom van azt általában varrással vezetem le, nem volt ez most sem másként, készült két blúz meg táska, és mivel a mennyiség egyenesen arányos a hisztivel láthatjátok, hogy az igen nagy mértékű.
ilyenek lettek. szeretek dicsekedni, na, mert ha már hiszti, akkor azt a büszkeség kissé gyógyítja.





a macska, egyetlen támaszom és vígaszom (NOT!) a magányosságban mindezt egyébként mély megvetéssel figyeli. a varrógéptől nem fél (pedig szerény véleményem szerint nagyságrendekkel szörnyűbb hangja van, mit a porszívónak, amitől pedig, de hát egy újabb példa arra, miért ne próbáld meg olvasni egy macska gondolatait) szóval nem fél tőle és nem is zavartatja magát miatta, lazán alszik nyolc órát a rettentő RAKATAKA-RAKATAKA mellett, és ha véletlenül mégis felkelne enni közben, rosszallóan végigmér. ugyanis minden perc, amit otthon töltök DE nem azzal hogy vele játsszak, simogassam, vakargassam, beszéljek hozzá, az macskalogika szerint egy-egy újabb pontot jelent azon a listán, mely szerint a pokolra kerülök. úgyhogy asszem ezt már eléggé bebuktam.

munka ügyben meg egyébként az van, hogy nem lett jobb, csak másképp szar.
sőt, kívánkozom vissza a régi helyemre, mert alapjában véve szerettem azt, csak az ügyelet volt a fos. most meg ugyan nincs ügyelet, csak megmagyarázhatatlan gyomorgörcs, amikor be kell menni. nem a közvetlen kollégákkal van a baj, mással, de mindegy is.
még kicsit várok és remélem, hogy jobb lesz, csak így két és fél hónap elteltével bízni nehéz benne.

miután egész héten a sebeimet nyalogattam, hogy milyen rossz, hogy egyedül vagyok, és nem főztem, nem sütöttem, nem csináltam semmi, úgy döntöttem, ideje egy produktív napnak. úgyhogy főztem (nagy adag húslevest, sok tésztával ebédre, és sok lével, amiből meg holnap rizottó lesz) csináltam sütit(ronda és finom - túrórudi torta, fincsi lett, csak nem állt meg rendesen a krém - lehet hogy egyszer végre a recept szerint kéne működnöm és nem variálni, akkor úgy sikerülne, ahogy a nagykönyvben meg van írva :P) kitakarított az egész lakást - még a sütőt! meg bevásároltam, és kiszabtam két felsőt magamnak.
ha nem lát senki, egész jó háziasszony tudok lenni. csak az emancipált énem elnyomja ezt, ha férfi is van a közelben (raji nem számít :P)

a cica különös vonzalmat érez a konyhaszekrény és a hanyatt fekvés iránt. a konyhaszekrény miatt bosszankodom, mert az a kényszerképzetem, hogy a mosogatógép csövei nem fogják épségben megúszni ezeket a bújócskaszeánszokat, a hanyatt fekvést meg szimplán nem értem, tisztességes macska a hasán fekszik és nem a hátán, valamint tisztességes ivartalanított férfi nem mutogatja a golyóinak a helyét.
de egyébként meg nem mondok semmi rosszat a cicára, mert egyrészt szuper társaságot szolgáltat most, hogy a lekvárfaló svájcban tart magunk maradtunk a lakásban, másrészt meg egész délután hagyott szabni, amit igazán nem gondoltam volna, és amikor nem hagyott, akkor is csak kicsit feküdt rá az anyagra mg a papírra, jól nevelt macska ez, már csak azt kéne tisztáznunk, hogy ha egy fél évig sosem mászott fel a konyhaasztalra, akkor lesz szíves ezt a jó szokását megtartani, nem pedig úgy rebelliskedni, mint ma.

before

after

after-after

délutáni szundi

ültettem paradicsomot, az ilyen tíz fakkos kis kosárkába, amiben a tíz tő muskátlit, meg ilyesmit lehet megvenni.
de a paradicsommagok kicsik és kezelhetetlenek, na meg mi van, ha nem kel ki mind, szóval raktam elég sok magot minden kis fakkocskába. és persze kikelt egy csomó, és nnek is szépen. és volt olyan fakkocska, ahol már 6 kis paradicsomtő szoroskodott, na ma úgy határoztam, hogy legalábbis ezek megértek az átültetése - ha most nem választom szét őket, megfojtják egymást, aztán később egy sem marad belőlük. így hát ők átkerülhetnek a növényoviból a növénysuliba (továbbra is szigorúan általános, alsó osztály, maradnak az ablakban, még nincsenek készen a zord és kegyetlen kinti világra.)
ellenben annyi kicsi cserepem nem volt, hogy mindet átültessem. és ez tök rossz, mert így ilyen valóvilágosan a leggyengébben szereplő kis csenevészeket ki kellett szavazzam, vérzett is a lelkem, hogy hát az én kis palántáim, amiket szorgosan nevelgetek itt már hetek óta, és most egyszerűen eldobom őket.
egyébként ez csak rosszabb lesz, mert még az egész ovinak csak a 20%át ítéltem szintlépésre, szóval van még egy csomó balkonparadicsompalánta-kezdeményem, amiknek nem tudom, mi lesz a sorsa.
ha kell egy pár, szólj.(de garanciát nem vállalok értük :P)