ez a bicikliszerelés roppant trükkös dolog. félévenként egyszer nagy lendülettel és izgalommal fogok neki, 10 perc múlva már a fenébe kívánom az egészet, és végül mindig megállapítom, hogy ezt inkább mégse nekem kéne csinálni. mert egy szimpla gumibelső ragasztás nálam laza háromórás műveletté fajul.
már eleve egy kész kaland leimádkozni a kereket, ugrálni a csillagkulcson, nem ereszt az anya, wd40-et neki, várjunk kicsit, ugráljunk megint, na most enged, jó, másik oldal, affene ez kötbeforog. visszaszorít, addig játszadozok ezzel az enged-szorít-melyik_oldal dologgal, mire végül lejön a kerék. és mire ez a művelet megvan, már minden rajtam lévő ruhadarabon tenyérnyi láncolaj és koszfoltok vannak, még az orrom is koszos, csodás.
akkor most szedjük le a külsőt. hehe.hehehe.hehehehe. ne kérdezzétek, miért nem megy, de nem megy. vagy illetve legalábbis csak nagyon-nagyon-nagyon nehézkesen. de végül lent van ez is, a gumi állapotát látva pedig azon csodálkozom, hogyhogy csak most kaptam defektet. borzasztóan néz ki. na mindegy.
és jön ugye a lényegi rész, a gumiragasztás. ez meglepően gyorsan megvan. míg szárad, elkezdem pucolni a bicót, mármint legalábbis azokat a részeit, amit nem árt néha megtisztítani időnként a ráragadt olajos sáros mocsoktól. blöe. mindeközben igyekszem nem belegondolni, mikor csináltam ilyesmit utoljára, túl rég ahhoz, hogy ne legyen miatta lelkiismeret-furdalásom.
bringa csillog-villog, gumi is kész már, jön az újabb küzdés a külső-belső-felni triumvirátussal. ekkorra már elegem van , nem sok hiányzik hozzá, hogy feladjam. de meg kell csinálni, így is két napig békávéztam már, nem vagyok hajlandó többet. tehát hajrá, tovább-tovább.
és itt tulajdonképpen már készen is lehetnék, ha nem kéne azt a buta láncot megfeszítve visszatenni a kereket, mert az, hogy ezt hogy lehet ügyesen megtenni, számomra továbbra is fekete mágia. szóval próbálkozom, eljátszom azt, amit játszottam a kerék levételekor is, csak most inverzben. tötymörgés, szétesz már az ideg, komolyan, nem hiszem el, csak egy hülye gumiragasztásról van szó.
végül sikerül.
örömmel ülök a csatatérré változott lakás romjain, fáradtan nézek körbe a mindenhol fellelhető villás- és csillagkulcsok, olajosflakonok, pumpák, rongyok és leghasznavehetetlenebb kerékpáros eszközök halmazán, és a mindenhonnan előbukkanó koszfoltokon.
de elégedett vagyok. és indulok takarítani.