2009. szeptember 14., hétfő

egy ökörsütés margójára

tulajdonképpen jó, hogy elmentem, mert előbb-utóbb szembe kellett találkoznom ezzel a problémával. mármint hogy ott vannak ádámék. azért mégis arra számítottam, hogy kezelhető lesz a szituáció. nem volt az. bőgés volt, meg kiabálás. nem volt jó.
és rá kellett jönnöm, hogy én is csak olyan nő vagyok, mint a többi: pletykás, gyűlölködő, gonosz, allűrökkel teli. hát jó, lehet, hogy rosszabb az átlagnál. túl magasra ugrott a rozi-faktorom. nem vagyok magamra büszke, ilyenkor nem.
aztán meg arra sem, hogy a kispajtásaim nyakába zúdítom az összes problémámat, kérdezés nélkül. és persze mindenki nagyon megértő és kedves és minden, de én meg tolakodó és önző és követelőző voltam. lelkiismeret-furdalásom van miatta.

ami viszont pozitív volt, hogy bár roppantul idegesített a hatvanadszor is elhangzó úristen, már vagy fél éve nem láttalak mondat, mégis minden alkalommal megmelengette a lelkemet, mert mindegyik őszinte volt, és azt jelentette, hogy tán tényleg hiányoltak és szeretnek.ez jó volt, nagyon.

összességében egyértelművé vált, hogy nagyon nem vagyok még kész a "visszatérésre". szeretnék, mert szeretem azokat az embereket, jó velük találkozni, dolgozni, minden. de amíg ennyire padlóra tesz egy egyszerű rendezvény, ahol csak vendég vagyok, addig mit várok bármi olyantól, ahol felelősség van rajtam, ahonnan nem menekülhetek ki?

Nincsenek megjegyzések: