ma eszembe jutott az első vizsgaidőszakom. még lányszoba volt, friss egyetemistaként még lelkes voltam. általában ágival ketten voltunk a szobában (vagy még anett, de mivel ő nem volt németes, ezért eléggé peremre szorult...). minden reggel egyformán kezdődött: az óra csörgött. nyavalyogtunk ágival az egymásnak szembe lévő ágyakból h jaj nem akarunk felkelni. aztán kicsoszogtunk a konyhába melegszendvicset csinálni (zsömléből, az aljára került a kecsap és a majonéz, arra a többi más, ez volt ági tuti bevált módszere :)). a kész melegszendviccsel visszacsoszogtunk a szobába, megnéztünk legalább két rész jóbarátokat. ezután kezdődhetett a nap. ekkor viszont már (többé-kevésbé) lelkiismeretesen tanultunk a hátra lévő időben. sikerült is minden. óhh, szép idők :)
az utóbbi vizsgaidőszakokból már kiveszett a lelkesedés. és a lelkiismeretesség is, sajna. ülünk a gépek előtt ádámmal, néha megállapítjuk, ideje volna elkezdeni már tanulni. jójó, csak még ezt a pályát befejezem (jobb esetben jójó, csak elmosogatok, kimosok, teregetek - sose tiszta annyira a szoba, mint vizsgaidőszakban)
aztán az utolsó utáni pillanatban nekifogok és szidom magamat, hogy miért nem előbb, és próbálok rájönni, mivel is csesztem el az elmúlt napokat.
végül persze a dolgok nagy része sikerül, és még büszke is vagyok magamra (tudom, nem kéne :P ) hogy milyen kevés tanulással is hogy megoldottam. de azért megfogadom, hogy legközelebb másképp lesz.
most pedig, hogy emígyen emlékeztettem magam a tavalyi viszgaidőszakom hasonló fogadalmára megyek is, és bújom tovább a a távközlő hálózatok és szolgáltatások jegyzetemet.
(ha átverekszem ma magam két diasoron, és még a kondiba is lemegyek, akkor megengedem magamnak, hogy olvassak egy kis Rúnajeleket(Joanne Harris) bár magamat ismerve nem kicsit tartom ezt így kilátástalannak, egy próbát megér)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése