a folyamatos hiszti a munkahely miatt egyébként csak pótcselekvés, a gőz meg a feszültség kieresztése. mert azért az ember nem simul bele olyan könnyen az új élethelyzetbe, és én februárban kapásból egy dupla csukafejest nyisszantottam, új lakás és új munkahely. a cél az volt, hogy letudni a mindkettővel járó stresszt egy kalap alatt, aztán öröm és boldogság.
és persze valamilyen szinten továbbra is igazat adok magamnak, milyen jó is lesz ez, amikorra már elsimulnak a hullámok. nem is ÚGY hullámok ezek, mert nincsenek emiatt összezördüléseim konkrétan senkivel és semmivel, csupáncsak nyafogok néha, meg érzem magamban a feszültséget. nem azt az idegesség-félét, hanem azt a nem találom a helyem félét, mit csináljak-félét, önkeresés félét. pedig nyugodtabb hétvégéken már átsejlik a ködön az alagút vége, és tudom, hogy nincs nekem semmi bajom az önértékelésemmel meg az öndefiníciómmal, csak még vissza kell hogy zökkenjenek a dolgok a saját kerékvágásukba.
kitaláltam még valahogy február végén, hogy nekem erre az lenne a gyógyír, ha el kezdenék járni jógázni, és hosszas keresgélés után találtam szimpatikus stúdiót, jónak tűnő tanárt passzolós időpontban - már ha a hétfő kora reggel nevezhetjük így. és egyébként tényleg tetszett is nagyon, pont az én ízlésemnek megfelelő volt. aztán megvariálták az órarendet, lecserélték a tanárt, és a kissé nyers lány helyett egy lassú lelkizős lány jött, és egyre kevésbé lett fontos felkelni korán reggel, és már egyáltalán nem is hiányzott az egész. pedig tudom, hogy az első órák milyen jók voltak, de olyan fura keskeny gerenda nekem ez a jóga, hogy ahhoz, hogy megtaláljam benne, ami tetszik, nagyon megfelelő tanár kell, mert a spirituális részére annyira vagyok csak kábé fogékony, mint elefánt az akvarellkészítésre, szóval ahol a lelkizés túlsúlyba kerül, ott engem elvesztettek. ahol a kényelmesség túlsúlyba kerül, ott is.
és végül a jóga megint kicsúszott a kezeim közül.
szóval mankó nélkül próbálom túlélni a hátralévő szakaszt a személyes kis viharomból.