2012. február 20., hétfő

alapvetően nincsenek ellenemre a meglepetések, de mondjuk az olyan jellegűeket, mint a "sajnálom, a járatát törölték", na azokat annyira nem szeretem. sőt, ha mindez úgy hangzik, hogy "es tut mir leid, ihr flug wurde aber gestrichen" na azt még kevésbé. mert ez ugye azt jelenti, hogy mindez valahol németland kellős közepén történik, és így a megoldás sem olyan egyszerű, hogy fogok egy taxit és duzzogva hazamegyek.

budapestről düsseldorba még közvetlen járattal mentem, de visszafelé már hamburgi átszállással foglaltak nekem jegyet. még örültem is, hogy nem frankfurton kell keresztül mennem, mert ott ugye sztrájk meg minden, így bezzeg milyen jó lesz, délre már itthon is leszek.
düsseldorfban a repülőre még minden gond nélkül szálltam fel (tekintsünk most el a heveny másnaposságtól és a krónikus kialvatlanságtól) örültem, hogy hogy nem késik, így legalább elérem a csatlakozást (túl sok időt nem hagytak átszállásra)
amikor hamburgban a hivatalos indulás idején még beszállni sem lehetett a gépre, nem aggódtam. elég gyakran van ez így, nagy repülőtér a hamburgi, kissé biztos összecsúsztak a dolgok, majd indulunk. de csak nem, csak nem. aztán jön a hír: ferihegyet lezárták, mert hó és jég.
ó jaj.
ott vagyok tehát valahol elveszve németországban, messze a német állomáshelyemtől, messze a célomtól, internetem nincs (a nálam lévő 3 wifis eszköz egyike sem kezelte az ingyennetet a reptéren) a gyomrom korog (számítottam a repülős szendvicsre, nem vittem magammal kaját) pénzem nincs (szinte az utolsó centre kiszámolva elköltöttem a pénzem, oké, ott a bankkártya, na de akkor is). a tömeg megindul, versenyt fut a Lufthansa jegyeladó pultjához, verseny a még szabad helyekért a később Budapestre induló gépekre. de háhá, nincs több pestre induló gép ma. nem baj, jó lesz bécs is, oda van egy csomó járat még aznap. de nem voltam elég gyors, csak a sor közepén állok, lemaradok nem csak az egy, de a két óra múlva induló gép jegyeiről is.
van még valamije mára? kérdezem könnyező szemmel a hölgyet a pultnál. nem viselem jól a stresszt, az ilyen jellegűt semmi képpen sem. ha a gyomrom tele lenne és nem kavarogna, és a fejemben nem háborúznának méhecskék, minden sokkal egyszerűbb lenne. az az utolsó sör tegnap nem kellett volna. na de megvolt az is, meg ugye ez a stressz itt, és ezek ketten egymást karöltve csavargatják a könnycsatornáimat, és festenek ovis kislányhoz is méltó síró-pírt az arcomra.
de megnyugtatnak, este fél hatkor még van egy gép bécsbe, ott hely is van. oké, jó lesz, ide vele. kapok mellé egy ebéd-bónt is (éljen! ÉLJEN!!!) egyik oldalról: sovány vigasz a 6 órás késésért. másik oldalról: ez még a repülötéren is elég egy óriási snitzelre, sültkrumplira és üccsire. legalább a gyomrom fellélegezhet.
pár gyors telefon után kiderül, hogy a helyzet még mindig csak félig rózsás: az utolsó busz a bécsi reptérről pestre 15 perccel a gépem tervezett landolása után indul. huh. ez így elég necces... de a Lekvárpusztító felajánlotta, hogy kijön értem kocsival Bécsbe.
így aztán haza is értünk még este tizenegy előtt, ami végül is csak olyan szumma tíz órás késés volt a tervezetthez képest. de legalább sikerült tényleg még aznap hazajutni.

Nincsenek megjegyzések: