a zsűl azt mondta blogoljak többet, mert én mindig milyen vicceseket írok, de hát nem is, mostanában például egyáltalán nem írok semmi mókásat.
ez sem vicces csak olyan indokolatlanul nosztalgikus, szóval ma kacsa volt ebédre, mert lehetett rendelni az ebédfutár cégtől, és hát akkor már kacsát, mert az finom. és ebéd után eszembe jutott laci, lacival egyetem elején jártunk, és a nagymamája UTÁNOZHATATLANUL FINOM kacsát sütött valami boszorkányos recept alapján, amit soha senkinek nem sikerült kihúzni belőle. eskü, nála ettem életem legjobb kacsáját. persze nyilván nem ez volt laci fő vonzó tulajdonsága, ma mégis ez emelte ki ma lassan 27 éve (ahh...) gyűlő emlékezetem ruhásszekrényéből, és melengette meg pár pillanatra igencsak gasztroközpontú szívecskémet.

a lekvárpusztítótól pedig ezúton kérnék elnézést ezért a nosztalgikus posztért (mégis kinek a pasija örülne, hogy az illető épp az expasijáról blogol, még ha mindennek már vagy öthat éve) szóval sorry schatz, ich lieb dich, de az a kacsa AKKOR IS NAGYON FINOM VOLT!