a most kipattant listabotrány kapcsán azon gondolkozom, hogy esztergom mennyire kicsi. mármint hogy az, hogy hogy egy háromezres faluban mindenki ismer mindenkit, az még oké. de ez egy harmincezres város.
és nézem ezt a listát, a frissen kipattant botrány központi elemét, és azon gondolkozom, hány embert is ismerek róla. anyukám munkatársai, akikknél többször voltam én is látogatóban régebben, tesó legjobb barátnőjének anyukája, volt osztálytársnőm apukája. szép, közel vagyok a tűzhöz.
és közben nincs olyan távol a másik oldal sem, barátnőm exe képviselő, az új jegyzővel együtt dzsúdóztam anno, az volt alpolgármesternél is megfordultam kiskoromban, akkori felesége barátnője volt keresztanyumnak. de a legtöbb képviselő egyébként is majdnem korombeli, arcuk ismerős a sportcsarnokból, az iskolákból. a főorvos barátnőm apukája, a volt sajtóreferenssel együtt jártunk templomba meg tanított is - igaz, csak helyettesített órákon.

kicsi a város, túlságosan kicsi. nem húzhatod ki magadat semmiből, mert bárki hazaival elbeszélgetsz, tíz perc alatt találzok olyan közös ismerőst, aki szorosan kapcsolatba hozható az egész Esztergom-mizériával.
és hiába állok ki teljes mellszélességgel az egyik oldal mellett, íme, tessék, ezer szállal kötődöm a másikhoz is. és nem csak én, egészen biztos vagyok benne, hogy mindenki.

nem akarok és nem is tudok semmiféle mélyértelmű dolgot levonni az egészből. érthetetlen és követhetetlen asszociációs láncokon keresztük csak olyan kulcsszavak ugranak be ezzel kapcsolatban, mint duális világ, yin és yang, és hogy a jó nem létezhet a rossz nélkül, a fény a sötét nélkül, az erő sötét oldala a jedik nélkül, és viszont.
mittudomén.
de azért ez az új ügy, ez megint undorító.