miután a sálimár bohóc bármennyire is jó volt, megfeküdte a gyomromat, úgy gondoltam, ideje valami könnyed limonádé után nézni. az lett David Safier: Jézus szeret engem könyve.
előzőleg volt már szerencsém tőle a Pocsék karmához, és azon nagyon jól szórakoztam. a Lekvárpusztító ajánlotta, és igaza volt, könnyű kis nyári csacskaság némi tanulsággal. aztán amikor megláttam a német szerző következő magyarul megjelenő könyvét, kapásból megvettem. otthona Lekvárpusztító húzta rá a száját, ne várjak tőle sokat, annyira nem jó mint a másik volt. és igaza lett. nem rossz ez, csak olyan.... ugyanolyan. ugyanaz a szerkezet, ugyanazok a poéntípusok, eddig patikamérleg pontossággal előre kiszámítható történetelemek.
mondjuk még nem vagyok a végén, szóval ha a következő száz oldalon valami fenomenális fordulat történik, még akár változhat is a véleményem. de egyenlőre ebben nem hiszek.
félreértés ne essék: a könyv nem rossz. szórakoztató, kikapcsol. csak ez nem igazán elég ahhoz, hogy meg is fogjon. olyan, mint amikor a negyvenedik lőrincz l lászló könyvet olvasom. elolvasom, mert nincs más, meg mert tökéletes agylohasztás, de pár hónap múlva semmire sem fogok belőle emlékezni.