2011. január 24., hétfő

diplomavédés

megvolt, túl vagyok rajta, lezáródott hét és fél év. voltak köztük szépek, és kevésbé szépek, ne soroljuk fel, mi mindent történt ez alatt. egyrészt, mert nyilván túl kevés lenne rá a számítógép előtt ülésre szánt időm, másrészt mert egy jelentős részének jobb is, ha a múlt ködébe vész :)
azt sincs értelme fejtegetni, hogy utólag visszatekintve minek mennyi értelmét láttam, hogyan döntenék, ha most lennék 18 és tudnám, mi és hogyan vár rám a felsőoktatásban.mindez már nem számít, csak az, hogy vége.HÁ!
eltelt - még ha döcögősen is - ez az utolsó, terven kívüli két és fél év is. és most még néha gyanús a hirtelen rám szakadt szabadság, és miközben újságot olvasok, vagy wii-lego-batmant játszunk, vagy csak egyszerűen délután alszom, felüti néha a fejét az a (mostmár indokolatlan) rossz érzés az agyam váratlanabbik zugában, hogy nem kéne-e nekem mással foglalkoznom. itt egy pillanatra mindig elbizonytalanodok, de végül fityiszt mutatva rádöbbenek, hogy NEM, mert már LEDIPLOMÁZTAM, nem kell írni, tanulni, szerkeszteni, átgondolni. diadalittas egy érzés ám :)
a diplomavédésem volt az a vizsga egyébként, ami előtt a legjobban izgultam. nem is az, hogy stresszeltem volna, hanem fizikálisan voltam rosszul. és szinte kívülről láttam magam, hogy hiába készültem fel, bohócosnak tűnt az egész előadásom, és hiába tanultam, makogtam a tételemnél. de végül minden jóra fordult, és megértették, és elhitték, és jól mondtam, és ez a lényeg.
mos pedig új célok kitűzése helyett egyenlőre élvezem a szabadságot. juhéjj.

1 megjegyzés:

GKriszti írta...

Én még diplomázás után 1-2 évvel álmodtam azt, hogy ma van az államvizsga és én elfelejtettem és nem készültem...