megvolt, túl vagyok rajta, lezáródott hét és fél év. voltak köztük szépek, és kevésbé szépek, ne soroljuk fel, mi mindent történt ez alatt. egyrészt, mert nyilván túl kevés lenne rá a számítógép előtt ülésre szánt időm, másrészt mert egy jelentős részének jobb is, ha a múlt ködébe vész :)
azt sincs értelme fejtegetni, hogy utólag visszatekintve minek mennyi értelmét láttam, hogyan döntenék, ha most lennék 18 és tudnám, mi és hogyan vár rám a felsőoktatásban.mindez már nem számít, csak az, hogy vége.HÁ!
eltelt - még ha döcögősen is - ez az utolsó, terven kívüli két és fél év is. és most még néha gyanús a hirtelen rám szakadt szabadság, és miközben újságot olvasok, vagy wii-lego-batmant játszunk, vagy csak egyszerűen délután alszom, felüti néha a fejét az a (mostmár indokolatlan) rossz érzés az agyam váratlanabbik zugában, hogy nem kéne-e nekem mással foglalkoznom. itt egy pillanatra mindig elbizonytalanodok, de végül fityiszt mutatva rádöbbenek, hogy NEM, mert már LEDIPLOMÁZTAM, nem kell írni, tanulni, szerkeszteni, átgondolni. diadalittas egy érzés ám :)
a diplomavédésem volt az a vizsga egyébként, ami előtt a legjobban izgultam. nem is az, hogy stresszeltem volna, hanem fizikálisan voltam rosszul. és szinte kívülről láttam magam, hogy hiába készültem fel, bohócosnak tűnt az egész előadásom, és hiába tanultam, makogtam a tételemnél. de végül minden jóra fordult, és megértették, és elhitték, és jól mondtam, és ez a lényeg.
mos pedig új célok kitűzése helyett egyenlőre élvezem a szabadságot. juhéjj.
1 megjegyzés:
Én még diplomázás után 1-2 évvel álmodtam azt, hogy ma van az államvizsga és én elfelejtettem és nem készültem...
Megjegyzés küldése