odakint hull a hó, idebent gyertya ég, norah jones szól, aromásított tea illata lengi be a laptop környékét, frissen sült sajtos muffint vacsizok, és tulajdonképpen tök jól kéne, hogy érezzem magam.
és érezném is, ha nem ülne a vállamon az afölött érzett keserűség, hogy az a következő másfél hetet egyedül kell tölteni, az üres lakásban csak a patkány motozását hallgathatom, nincsenek lakótársak se most, hát kibaszás ez így eléggé, nesze neked takaró alatt összebújás, lehet felőlem odakint hideg, csak így minek.
a lekvárpusztítót pont a legszebb télben rendelte külföldre a munka, ami egyrészt jó, mert legalább tuti nem figyelek másra, mint a diplomamunkára. és a tesóm megígérte, hogy majd átjön ide, ne tanuljon ő is egyedül egy üres lakásban, meg én is egy másikban, akkor már legalább tanuljunk egymás mellett. szóval csak egy-két napot kell egyedül kihúznom, utána oké lesz már, a másfél hét költői túlzás volt tehát.
de ráadásul addig sem sajnáltathatom magam látványosan, ugyanis nincs kinek.
hát blöe.