na ezt próbáltam meg reprodukálni, több-kevesebb sikerrel.
még amikor kisebbek voltuk, anya csinált néhányszor, és zsűllel egybehangzó véleményünk alapján nem létezik ennél finomabb lekvár az egész földkerekségen.
évek hosszú aknamunkájával idén sikerült anyát rávenni, hogy főzzön ilyet megint. főzött is, kaptam is egy üveggel, de hát, mit is mondjak, ez kétségbeejtően kevésnek bizonyult.
pedig nem voltam korábban nagy lekvárevő, a fiú viszont az, és mostanában rászoktam én is. így hát ami máskor hónapokig elég, most mondhatni pillanatok alatt elkopott.
mit volt mit tenni, neki kellett állni magamnak. most, hogy újra megízleltem a csodalekvárt, tudtam, nem bírok ki újabb tizenöt évet nélküle.
akcióra fel hát, vettem punnyadt, lekvárnak való barackot meg illatos sárgadinnyét, és nekiláttam.
illetve hát nekiláttunk, mert Lekvárpusztító Úr is besegített, hősiesen aprította mellettem a barackot, küzdött vele rendesen. ketten egész gyorsan összedobtuk, utána már csak főzni kellett egy kicsit, a titkos hozzávalókat beleönteni, üvegbe dölteni, és tádáááámm, kész a csoda.
majdnem olyan jó lett, mintha anya csinálta voltna. de csak majdnem.
és soha többé nem főzök lekvárt negyven fokban (pedig köt későn csináltuk este. és mégis dögmeleg volt. legközelebb majd inkább télen főzök lekvárt :P)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése