most nyáron ezerszer inkább tekerek le száznegyven kilométert a Balaton mellett, vagy tűző napon negyvenet a Duna mentén, mint ötöt itt Budapesten. megreked a levegő itt a szűk utcákon, a piros lámpánál állva arra tudok csak gondolni, hogy vagy lefordulok a bringáról, vagy ráolvadok a vázra, a továbbindulás egyszerűen nem érzem opciónak. még a menetszél is forró, még a napszemüveg is éget.

bezzeg hétvégén.
a Dunakanyarban. az időjárás ugyanilyen volt ott is, meleg volt és nap is ráadásul, és délután, de mégis. tér volt, és friss levegő, és semmi beton, és a sapkákat bevizeztük a patakban, jófajta friss hideg vízzel, és hegyek árnyékában hűsöltünk, és folyóparton söröztünk.
a Hármashatár hegyen. árnyék volt és erdő, és természet és szabad levegő és kilátó.

tiltsuk be a nagyvárost, vagy tiltsuk be a 30 foknál melegebbet. nekem végül is mindegy melyiket, a döntés a tietek lehet. de az egyiket mindenképp. ebből nem engedek. punktum.