ha valaki suhant már országúton versenybringával, soha nem felejti el. a sebesség, a könnyűség, a hatások nélküliség érzését, ahogy fogy a távolság, suhannak a kilométerek, a bringa alig ér az aszfalthoz, szinte repül.
aki ment már hegyet mountainbike-kal, sosem akar majd mást, a megemelkedett adrenalin, ahogy jössz le a murvás-földes-kavicsos lejtőn, átugratsz egy faágon, egyenesen bele a pocsolyába, kapaszkodsz fel a traktorgumikkal a sáros hegyoldalon, és ahogy dob rajtad egyet, majd megfog a teleszkóp.
ha valaki használt már egyszerű biciklit városban, nem értetlenkedik többet. mert az egyszerű megbízhatóság, hogy nem maradsz vele ott az éjszaka közepén a város másik végén egy elromlott váltóval, az egységérzés, hogy biztonsággal, a teljes kontroll tudatában szlalomozhatsz vele az autók közt, a gondtalanság, hogy ezt tuti nem lopják el, több, mint meggyőző.
két célra már megvan a megfelelő biciklim, nem cserélném el egyiket sem másra.
de az országúti hiányzik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése