2010. június 7., hétfő

hétfő reggel

mantrázom magamnak csöndben a mai nap pozitív mindenféléit, hogy elhiggyem, nem olyan mostohagyerek ez a hétfő, mint amilyennek tűnik - márpedig most épp annak tűnik. de
- először aludhattam nyitott ablaknál idén
- hetek óta először ébredtem napsütésre, juhú
- narancslekváros pirítós reggelire - köszi anya, isteni :)
- már kerek három napja nyár van, igazi nyár
- reggel még extra tejeskávét is kaptam :)

na ennyivel kb ki is merült a mai napra jutó eddigi jóságok száma. hisztis is vagyok cseppet.
ellenben reggel, miközben iszonyúan korán tekertem be a céghez, végig a nyugis nagykörúton, keresztül a napsütéses hídon, eszembe jutott, mi is volt az egyetlen dolog, amit szerettem a tavaszi vizsgaidőszakban: amikor hajnali tanulás után/közben kiálltam a koliban a tanuló ablakába egy nagy kübli kávéval, néztem a felkelő napot, az ébredező nyári várost, a nyitott ablakon beáradt a melegedő levegő, ez valahogy olyan tipikus budapesti június. (csak ne kellett volna utána menni vizsgázni és megbukni, ó, az nem hiányzik)

1 megjegyzés:

spánilány írta...

én is ezt szeretem.csak a végét nem.a bukást :D