laza három és fél óra alatt sikerült megtennem az albi és az otthon közti háztólházig távolságot ma. ez normális esetben max két óra.
de szabadságligetnél lerobbant a szembevonat, és a mienk egy órát rostokolt, mire rászánta magát, hogy elmenjen, és átvontassa a szerencsétlen beteg kocsit vörösvárra, ahol is van már sínpár, és tud egymás mellett menni a két szerelvény. zseniális ez az esztegom-budapest vonal, nem elég, hogy iszonyú forgalmas és mindig tömeg van, még ráadásul tízenpár megálló mindig, mert gyorsított meg inter nincsen, és csak egy sínpár, ezért ha egy vonat késik, borul az egész aznapi menetrend. wunderbar.
én meg ráadásul bringával voltam, szóval ha 10 perc várakozás után leszállok, hamarabb haza is értem volna tán, mint így. de nem volt nálam se sapka se térdmelegítő, és hideg volt, és a táskám meg nehéz meg laptopos, így nem volt kedvem a tízes úton letekerni fixivel harmincpár kilométert. lusta vagyok, meg nyúl, de akkor se.
mindezek után viszont olyan, de olyan jó volt hazaérni úgy, hogy ráadásul három hete nem jártam esztergomban, hogy csuda. és anya várt, és meggyestúrós süti, és meleg ebéd, és száraz vörösbor, és dumcsi, és családifészek, boldogság-boldogság.