2009. november 10., kedd

müncsen

Kevés hely van, ahol szívesen élnék. Ahova odamegyek, és egyszerűen érzem, hogy itt a helyem, itt jó lenne, itt minden menne. Egészen pontosan két ilyen várost taáltam eddig: Münchent és Bécset. Nem tudom, véletlen-e , hogy mindkettő német vonatkozású és csak azért van így, mert nem túl sok helyen jártam eddig, vagy egyszerűen tényleg ennyire belém ivódott már a germanizmus.

Bécs régi szerelem már, München viszont egészen friss. Tavasszal nem sokat láttam belőle, nem sikerült megszeretnem. Most viszont másfél hete vagyok itt, és egyátalán nincs honvágyam. Ilyen még nem volt sosem. Persze az is magyarázza a dolgot, hogy most nincs kihez hazamenni (itt már magyarázkodom is huginak meg anyának meg másoknak, hogy éééértitek, mármint úgy, pasihoz, aki nagyon odaköt) de egyébként is, furcsa természetességgel mozgok mindenhol, szokatlan lazasággal beszélek az emberekhez, és egyszerűen magaménak érzem a várost.

Először jártam tegnap a belvárosban, de mintha mindig is ismertem volna. Ha körbenézek, már egész jól betájolom, merrefelé vagyok, és vannak helyek, ahová már elnavigálom az embereket kocsival is. Nem zavar , ha az eladó hozzám szól a boltban, sőt, el is beszélgetek vele, nyitott vagyok, közlékeny és igen, boldog.

Persze a kiegyensúlyozottságban az is sokat segít, hogy olyan emberekkel vagyok körülvéve, akikkel jó. Munkahelyi pajtik, akikkel mindig lehet menni beszélgetni, meginni egy sört, eltévedni a városban, felmenni éjszaka a TV-toronyba, megmászni Neuschwansteint, elkocsizni Liechtensteinig, kávéval sétálni és megfagyni, csülköt enni a Hofbrauhausban, akik önfeledten ünneplik velem a szülinapomat. Német főnök, aki odajön gratulálni hétfőn, mert emlékszik, hogy pénteken említettem, hogy ünneplés lesz. Német kollégák, akikkel lehet együtt nevetni meg pletykálni. És jó, mert hiába a több száz kilométeres távolság, a net csodás találmány, és mindig utolérem anyát, hugit, akit épp akarok.

Tudnék itt lakni, élni, dolgozni.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tudod, azért egy kis irigységgel olvasom, amit írsz. Én nem szégyellném kicsit sem, hogy jól érzem magam. Én is szeretném most magam valahol jobban érezni, mint most, kivéve Tibit, vele így is, itt is jó. Talán a hétvégi Balaton maraton a barátokkal, mit den Gleichgesinnten macht Ordnung in meiner Seele.
Anya