sunday evening

tegnap este villám-grafikaháziírást tarottunk a koliban.
oké, az első házifeladat mindig könnyű, de azért meglepődtem rajta, hogy alig öt óra alatt cakkumpakk készre megcsináltuk az egészet. minimális összedolgozással ráadásul, ami miatt még büszkébb vagyok magamra. grafházi, 98%-ig egyedül, ééérted? persze nem kódoltam okosan, meg mérnökhöz méltóan. mert egyszerre legyen meg az egész, aztán jöhet a debug. ha valami nem működött volna jól, soha nem találom meg, hogy melyik rész rossz. de annyira jól összeállt a fejemben az egész már az elején, hogy nem akartam szöszölni, meg butítani, meg részekre bontani. és jó is lett :). ami a problémákat okozta, az mindössze a papíron jól felírt képletek hibás begépelése volt. csak hát mire ezeket észrevettem (kb csak mikor nyolcvanadszorra olvastam el ugyanazt a sor :P) abba őszültem bele :)
hazafelé indulóban összefutottam katával, jól kipletykáltuk-beszélgettük a magunkat az utolsó villamoson zötykölődve, meg forrócsokival a kezünkben battyogva a az éjszakában.
aztán kata felugrott az éjszakai buszra, hogy hazajusson, én meg ott maradtam egyedül. sokszor hallani, hogy mennyire veszélyes budapest éjjel, egyedül. lehet, hogy egyszer az elbizakodottságom lesz a vesztem, mert biztos vagyok benne, hogy velem nem történhet semmi, de akkor is. rod stewart dúdol a fülembe, kezemben mekis pohárban a gőzölög a kakaó, piros micisapka, az fél arcomat betakaró kendő, bakancs, bő szárú gyapjúnadrág, kihalt utca, kissé már csípős hideg - dúdolva, néha egy-két tánclépéssel, lassan sétáltam haza a wesselényin. mosolygok-mosolygok, esemest prüntyögök. az élet szép :)