vonaton

ebben a négy napban fel-alá ingázok pest és egom közt, a vonaton élek, a vonaton eszem, a vonaton alszom. nem panaszként mondom ezt, én raktam így össze a programomat, és egyáltalán nem bánom, az egomi vonat hál' Istennek jó hely. ilyenkor ráadásul végre biztos ülök másfél órát egy helyben, most ráadásul friss és tiszta fejjel, itt a lapos is, lehet végre tanulni, írni, blogolni.
vonat-vonat-vonat, hol kistáskával, hol nagytáskával, hol biciklivel, hol anélkül, hol alva, hol ébren.
alva legfeljebb az egomi vonalon, azt ismerem, arról tudom, hogy megbízható. amikor szerdán az utolsóval mentem haza persze elaludtam rögtön, és egy fiatal kalauzsrác volt, aki felém jártában mindig megbökdösött, vigyázzak, a telefonom megint kiesett a zsebemből, el ne lopják. megnyugtató érzés, hogy vigyáznak rám, az utasra.
aztán biciklivel a székesfehérvári vonaton. az is olyan, mit a desiro, csak nem dízel, hanem rendes "csápos". tömve van az egész, bringának meg még kevesebb hely, mint az egomin, persze, hogy útban voltam. de azért rendesek az emberek, nem szóltnak. egy kissrác állt mellettem az anyukájával, épp készültek ők is, én is leszállni. a kissrác egyáltalán nem értette, mit keres a bicikli a vonaton. miért rakja fel a vonatra? nem lesz a vonat koszos tőle? és miért kell rá lámpa? nem gurul el? kérdésekkel bombázta az anyukáját. az láthatóan zavarban volt, hogy mindezt a fülem hallatára, de azért t9relmesen válaszolgatott. tudod, a néni nagyon messziről jött, olyan sokat nehéz lenne tekerni. hogy koszos lesz-e? hát a cipődtől is koszos lesz. az sem tisztább, mint a bicikli. jaj ugyan kisfiam, hát tudod, hogy sötétben biciklizni is csak lámpával szabad, autózni is. különben nem látna semmit a néni. mosolyogtam, helyesek voltak. ami megbotránkoztatott, hogy a "kislány" aztán "nagylány" kategóriából lassan és alig észrevehetően átsiklottam a "nénibe". botrány.
most lapossal az egomin megint. nem desiro jött, hanem az orosz csoda. alapvetően kényelmesebb, több hely van az ember lábának, a problémám annyi csak, hogy én felpakolt lábbal szeretek utazni, rövid virgácsokkal áldott meg az isten, nem ér le rendesen semmilyen ülésről jól, a lógatásban viszont elzsibbad. na itt a nagy lábtár miatt viszont nem ér el a szembelévő ülésig, morrmorr. ami az egyiknek kényelmes, az a másiknak szenvedés. a vonat meg még hangos is, alig hallom a zenét.
legözelebb újra vasúton holnap. pestre vissza megint.