2009. július 21., kedd

érdekes látni magamat. érdekes, hogy egy fél éve azt hittem, már felnőttem, megkomolyodtam, kopogós cipőt vettem és élére vasalt nadrágot, és dolgozni kezdtem, és főztem gyakran, talpas pohárból ittam a szárazvöröst, és komoly, felelősségteljes embernek hittem magam.
aztán ugrott egy nagyot a világ, én meg visszafejlődtem, és pont olyan lettem megint, mint három éve. valahogy csak ahhoz tudom magam hasonlítani. pöttyet vad, kicsit féktelen, eléggé nemtörődöm, hebrencs és nagyon színes. most megint nem nézek a lábam elé az utcán, és megbotlok minden buckában, most megint nem főzök magamra, csak ha nem ettem már főtt kaját 3 napja, most megint minden délutánra jut valami program, és megint sikerült elnyomni a rendmániámat, a fejemben, az asztalomon kezd néha eluralkodni a kellemes káosz.
nem hiszem, hogy ez a mindenféle ellenkező nemű egyedek velem való interakciójának hatása lenne. de legalábbis közel sem csak az övék. ez az elmúlt félév mindenének hatása, a munka, az egyetem, a grafika, a viharok és napsütések (mindenféle értelemben) a szobatársak és barátok, a nagyon sok befele figyelés és gondolkodás, új emberek és nagy adag lázadás.
nem tudom, mikor és miért sikerült magamhoz képest túlfelnőttesedni. nem tudom és nem is akarom másra, vagy a világra fogni: azt az irányi is én választottam magamnak.
most mindenesetre úgy érzem, magamhoz találtam vissza, mert én inkább vagyok piros sportcipő és kapucnispulcsi, műanyagpohárból a sör és fesztiválmásnapon hangnelhagyás, kétkerék és doktorhauz, parkban fűbenülés és moziban nyugtonmaradninemtudás.
persze előbb-utóbb muszáj lesz kicsit komolyabbnak lenni. 25 évesen nem lehetek majd olyan, mintha 18 lennék. most azonban még nem vagyok 25, még semmi szükség rá.

1 megjegyzés:

Cassus írta...

Amikor stabilan állsz az életben, akkor beragadtál. Éljen a soha meg nem álló változás!