érdekes látni magamat. érdekes, hogy egy fél éve azt hittem, már felnőttem, megkomolyodtam, kopogós cipőt vettem és élére vasalt nadrágot, és dolgozni kezdtem, és főztem gyakran, talpas pohárból ittam a szárazvöröst, és komoly, felelősségteljes embernek hittem magam.
aztán ugrott egy nagyot a világ, én meg visszafejlődtem, és pont olyan lettem megint, mint három éve. valahogy csak ahhoz tudom magam hasonlítani. pöttyet vad, kicsit féktelen, eléggé nemtörődöm, hebrencs és nagyon színes. most megint nem nézek a lábam elé az utcán, és megbotlok minden buckában, most megint nem főzök magamra, csak ha nem ettem már főtt kaját 3 napja, most megint minden délutánra jut valami program, és megint sikerült elnyomni a rendmániámat, a fejemben, az asztalomon kezd néha eluralkodni a kellemes káosz.
nem hiszem, hogy ez a mindenféle ellenkező nemű egyedek velem való interakciójának hatása lenne. de legalábbis közel sem csak az övék. ez az elmúlt félév mindenének hatása, a munka, az egyetem, a grafika, a viharok és napsütések (mindenféle értelemben) a szobatársak és barátok, a nagyon sok befele figyelés és gondolkodás, új emberek és nagy adag lázadás.
nem tudom, mikor és miért sikerült magamhoz képest túlfelnőttesedni. nem tudom és nem is akarom másra, vagy a világra fogni: azt az irányi is én választottam magamnak.
most mindenesetre úgy érzem, magamhoz találtam vissza, mert én inkább vagyok piros sportcipő és kapucnispulcsi, műanyagpohárból a sör és fesztiválmásnapon hangnelhagyás, kétkerék és doktorhauz, parkban fűbenülés és moziban nyugtonmaradninemtudás.
persze előbb-utóbb muszáj lesz kicsit komolyabbnak lenni. 25 évesen nem lehetek majd olyan, mintha 18 lennék. most azonban még nem vagyok 25, még semmi szükség rá.