a mai ebéd története még hajnalban kezdődött. jobban mondva tegnap, amikor is szóba került, hogy ellustultam főzés terén.
fanninak nővére ma jött haza Olaszországból, de mivel fanni nincs itthon, megígértem neki, hogy a lakáskulcsot kiviszem én Nórinak, hogy haza tudjon menni. úgy volt, hogy hajnalban érkezik a busz. bár írt nóri sms-t, hogy késnek, azért mégis sikerült túl korán felkelnem. egyrészt mert féltem, nehogy késsek, másrészt meg az óracsörgésre ki is szállt minden álom a szememből. itt ültem hát hatkor reggel, nem nagyon tudtam magammal mit kezdeni. úgyhogy nyitásra lementem már a boltba. ott szembe vigyorgott az újkrumpli. hmm, legyen. aztán integetett a cukkini, meg a koktélparadicsom. végül pedig egy gyönyörű darab karaj, csont nélkül. hazafelé mi így öten arról beszélgettünk, hogy mi lesz belőlük az ebéd. igen, a zöldségnek meg az exdisznónak is lelke van, valami furcsa telepatikus úton kommunikáltak velem, különben sosem jutott volna eszembe ilyeneket főznöm, amit.
nóri busza végül alig négy órás késéssel befutott, utána nekiálltam főzőcskézni
szóval a cukkinit meg a paradicsomat apróra vágva só-bors-olivaolaj betoltam a sütőbe. saccperkábé hőfok, gondolomnyi idő :P. aztán a husira só bors mustár és csilipaprika. a krumpliból meg püré, vajas-rozmaringos-tejfölös.
féltem, hogy túl nagy lesz az ízkavalkád, de nem. a zöldség mosolygósan savanykás, a husi szégyenlősen csípős, a krumpli meg hűsítő, halvány rozmaring-gondolattal.
fincsi volt, a nap eddigi csúcspontja :)