én nem vagyok olyan lány

én nem vagyok olyan lány, aki tetszeni szokott. sosem voltam. engem bírni szoktak, aztán megszeretni és legfeljebb utána kezdek el tetszeni.
én nem szoktam meg, hogy szépeket mondjanak nekem, inkább csak vicceseket, oda-vissza szívatósokat. aztán kedveseket. és maximum utána szépeket.
és általában nem szokott cserbenhagyni a csípős nyelvem meg a humorom és a talpraesettségem, most mégis toporgok egyhelyben, értetlen kifejezéssel az arcomon.
o-ó kérem, itt valami tévedés van, biztosan a jó ajtón tetszett csöngetni? igen kérem, biztos engem tetszik keresni? TUTI?
azzal a borzasztó tudattal állok földbe szögezve, hogy de, mégis az utolsó előtti pillanatban kiderül, hogy rossz a házszám, vagy szimplán jön valami óriási természeti katasztrófa, vagy bármi, ami engem igazol.


szokatlan. zavarban vagyok.

nem, óóó nem az önbizalomhiány beszél belőlem. tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy mókás kedves(?) és stramm lány vagyok (büszke is vagyok a roppant jó tulajdonságaimra :)), de azzal is, hogy nem vagyok egy klaudiasiffer. szóval a rosszakat sem rejtem el magam elől.