a lekvárfaló tavaly tavasszal is volt svájcban, meg idén is. tavaly 2,5 hónapot, most nem egész 2 hetet.akkor fél éve laktunk együtt, mostmár több, mint másfél. akkor fiatalabb voltam, most öregebb. akkor nem voltam hisztis az új munka miatt, most de.
lényeg, hogy tavaly sokkal jobban viseltem, most nyűgös vagyok, egyedül vagyok, minden bajom van. ha bajom van azt általában varrással vezetem le, nem volt ez most sem másként, készült két blúz meg táska, és mivel a mennyiség egyenesen arányos a hisztivel láthatjátok, hogy az igen nagy mértékű.
ilyenek lettek. szeretek dicsekedni, na, mert ha már hiszti, akkor azt a büszkeség kissé gyógyítja.





a macska, egyetlen támaszom és vígaszom (NOT!) a magányosságban mindezt egyébként mély megvetéssel figyeli. a varrógéptől nem fél (pedig szerény véleményem szerint nagyságrendekkel szörnyűbb hangja van, mit a porszívónak, amitől pedig, de hát egy újabb példa arra, miért ne próbáld meg olvasni egy macska gondolatait) szóval nem fél tőle és nem is zavartatja magát miatta, lazán alszik nyolc órát a rettentő RAKATAKA-RAKATAKA mellett, és ha véletlenül mégis felkelne enni közben, rosszallóan végigmér. ugyanis minden perc, amit otthon töltök DE nem azzal hogy vele játsszak, simogassam, vakargassam, beszéljek hozzá, az macskalogika szerint egy-egy újabb pontot jelent azon a listán, mely szerint a pokolra kerülök. úgyhogy asszem ezt már eléggé bebuktam.

a hétvégén már megint varrtam. höhö.

ők mariska, madmoiselle veronica, miss elisabeth és herr dunkelhefe, a karácsonyi időszak termékei. a rengeteg monitor előtt ülés után egész egyszerűen muszáj volt valami teljesen mást csinálnom, és ezek már azóta motoszkálnak a fejemben, mikor kiterült, hogy megyünk ki némethonba. kapóra jött hát a "gyakorlatilag nincs munka" hét, meg a hideg otthonmaradós esték. ja és az, hogy a lekvárpusztító bele van bolondulva a jézuskától kapott e-könyv olvasóba. így amíg ő olvasott, én ültem a tévé előtt, varródobozokkal-anyagcafatokkal-vatelinfelhőkkel-szaténszalagokkal körbevéve néztem az egymás után futó német krimisorozatokat, az esti filmeket, esetleg dokumentumfilmeket, ami épp jött. és közben futószalagon gyártottam a textilsereg tagjait.
eredetileg csak két baba és egy medve volt tervbe véve, csak mikor már szépen ki volt szabva és összevarrva, a kifordítgatásnál kiderült, hogy Veronica kékfestő anyagból készült ruhája csúnyán fog, még szárazon is. így pedig mégsem adható oda egy hároméves-se meg egyéves-se testvérpár bármelyik tagjának. se.
de ha már félkész volt, befejeztem őt is, a kicsik meg kapnak helyette másikat.
a kék láttán ellenben zsűl jelentőségteljesen pillogva bejelentette, hogy UGYE tudom, hogy neki nemsoká névnapja van. hát jó.
így hát a medve megy a lekvárpusztító anyukájának medvegyűjteményébe, a piros és sárga babák pedig a lekvárpusztító unokahúgainak, az utolsó pedig marad itthon.
szóval elkelt mind :)

a virágos bringás táska átaludta a telet, mivel nem épp vízálló, meg amúgy is olyan színes-vidám-tavasznyári darab. szóval amikor elég lett volna ez a kisebb, sokszor még olyankor is inkább a rozissal mentem, de ma már nyári outfitet öltöttem magamra induláshoz, ahhoz meg inkább előkotortam már ezt a fiók mélyéről.
és dagadt a mellem a büszkeségtől, amikor az MK-ban (ahonnan elhoztam amegrendelt pólómat) a lány mondta, hogy ó, milyen jó a táskám, és hol lehet ilyet venni. és pedig egy szerény mosoly kíséretében válaszoltam, hogy köszi, és hogy én varrtam magamnak. de hozzátettem, hogy azért hamarosan elérhető lesz a nagyközönségnek is ám. (na nem én állok tömegtermelésre....)

csekkdiszáut

piros, tavaszváró, nembazinagy, bringakompatibilis táska.
bjútiful. vundersőn.
végre elkészült, már elég régen állt félkészen.

számítógép-bicikli-varrógép. ez a hármas határozza meg a napjaimat, mióta hazajöttem. persze beugrik közéjük egy-egy edzés, nia, teázás, de ha hopp, van 10 szabad percem, akkor gyorsan megcsinálom az egyik táska fülét, jaj, egy szabad félóra, akkor összedobom a másiknak a szabásmintáját.
és ne értsétek félre, egyáltalán nem panaszkodom. mert szeretem csinálni, imádom, amikor végre elkészülök valamivel, és a többiek azt mondják, bakker, ez tetszik. ráadásul most, hogy nem "csak" magamnak lesz, igénysebben dolgozom, minden rendesen elvarrva, a cippzárak, műanyag kallantyúk is a helyükön. az új géppel egy álom a varrás is, gyors, csendes, hibátlan.
és a két hetes müncheni sör-kaja terápia után nincs is annál jobb, mint mikor hasítod a körutat reggel, arcodba csap a csípős menetszél. végre egy kis izomláz, érzem, hogy vannak izmaim, mert fáradtak, kicsit fájnak néha, de kit érdekel, vagyok, jól vagyok, köszi. (már legalábbis amikor nem álmodok hülyeséget, de olyan csak havonta egyszer van, annyi depis nap belefér...)