a lekvárfaló tavaly tavasszal is volt svájcban, meg idén is. tavaly 2,5 hónapot, most nem egész 2 hetet.akkor fél éve laktunk együtt, mostmár több, mint másfél. akkor fiatalabb voltam, most öregebb. akkor nem voltam hisztis az új munka miatt, most de.
lényeg, hogy tavaly sokkal jobban viseltem, most nyűgös vagyok, egyedül vagyok, minden bajom van. ha bajom van azt általában varrással vezetem le, nem volt ez most sem másként, készült két blúz meg táska, és mivel a mennyiség egyenesen arányos a hisztivel láthatjátok, hogy az igen nagy mértékű.
ilyenek lettek. szeretek dicsekedni, na, mert ha már hiszti, akkor azt a büszkeség kissé gyógyítja.





a macska, egyetlen támaszom és vígaszom (NOT!) a magányosságban mindezt egyébként mély megvetéssel figyeli. a varrógéptől nem fél (pedig szerény véleményem szerint nagyságrendekkel szörnyűbb hangja van, mit a porszívónak, amitől pedig, de hát egy újabb példa arra, miért ne próbáld meg olvasni egy macska gondolatait) szóval nem fél tőle és nem is zavartatja magát miatta, lazán alszik nyolc órát a rettentő RAKATAKA-RAKATAKA mellett, és ha véletlenül mégis felkelne enni közben, rosszallóan végigmér. ugyanis minden perc, amit otthon töltök DE nem azzal hogy vele játsszak, simogassam, vakargassam, beszéljek hozzá, az macskalogika szerint egy-egy újabb pontot jelent azon a listán, mely szerint a pokolra kerülök. úgyhogy asszem ezt már eléggé bebuktam.