2011. június 7., kedd

régebben úgy gondoltam, simán lehet kompromisszumok nélkül élni. ez kb akkor volt, amikor focizni kezdtem, amikor fixizni kezdtem, amikor minden megvettem és megtettem, amihez csak kedvem volt. a munka? az nem volt fontos. amit akkor csináltam, nem igazán szerettem, az akkori teamet 1-2 ember kivételével szintén nem igazán szerettem, a munka egy szükséges rossz volt csak, napi max 8 órában, ki lehetett bírni.
azóta sok minden megváltozott.
lett diplomám, lett párkapcsolatom, lett másik munkám. megváltozott a sorrend, a világ egyik fele kitágult, a másik viszont némileg korlátok közé szorult. ez nem baj, de hát ez van, olyan nincs, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, nem várhatjuk el, hogy mások áldozatokat hozzanak értünk és bízzanak bennünk, ha magunk nem vagyunk képesek ugyanerre.
és amíg régen nem volt fontos a munka, most az, most szeretem, amit csinálok, szeretem a teamet is, de ahhoz, hogy ez így maradjon, most nekem kell fejet hajtani, és dolgozni, ami eddig napi max 8 óra volt, az most kitágul, remélhetőleg csak átmenetileg. mert telefonügyelet, jó sok, és hétvégézések, és egy projekt helyett kettő, pörög-forog a mókuskerék, nem lehet kiszállni belőle.
egyszer ez van fent, másszor az. nem lehet minden egyforma fontos egyszerre, vagy az ego és a hobbik, vagy a tágabb kör.
a kompromisszum az, hogy választani kell.

Nincsenek megjegyzések: