töklámpást faragni persze Pesten is lehet, sőt, innen is el lehet menni kirándulni.itt is lehet menni bevásárolni, de valahogy minden sokkal több szervezést igényel, mint Otthon, a Kisvárosban.
mert ott az ember október 23-a délután (mert nyilván ilyenkor jut persze eszébe töklámpást csinálni) csak felveszi a kintipapucsot, kikacsázik benne a kertbe, leszedi a tököt, kifaragja, örül. pesten ha ez eszébe jut, első lelkesedés után le is lombozódik, mert nem tud tököt szerezni.
meg mondjuk egy kirándulás sem igényel különösebb előkészületeket. kocsival 10 perc alatt fent vagyunk dobogókőn, de gyalog is húsz perc alatt már a városhatáron kívül, a vaskapu felé útban. mindez a fővárosban jóval komolyabb szervezést igényel, bkv, átszállás, mikor is indul, merre, csak a városból kijutni egy kész tortúra.
és bár lassan plázaváros budapest, számomra sokszor mégis megdöbbentően macerásnak tűnik egy komplett bevásárlólista minden tételének kipipálása. vagy csak eljutni macerás oda, ahol mégis megtehető, nem is tudom. de hiába budapest, ha tehetem, mégis inkább Otthon vásárolok be (oké, nyilván nem kenyér-tej azért) és sleppelem fel a nagyvárosba a dolgokat. valahogy gyorsabb, egyértelműbb, nekem valóbb.

sok embernek ezek egész egyszerűen nem problémák. simán lehet, hogy tökre nem érted, mire gondolok. sőt, tovább megyek: amikor hetekig nem keveredek haza, én is hajlamos vagyok elfelejteni, beleszokni a nagyvárosi zűrzavarba, megszokni, hogy itt minden bonyolultabb, nehézkesebb, tovább tart. de elég egy hétvége a szülővárosban, hogy megint irigykedhessek: lehet máshogy.
ilyenkor feltöltődve a nyugis "vidéki" hétvégével és az ezáltal generált sárga irigységgel úgy gondolom, mégse szívesen élném le egész életemet budapesten.
persze azért túl messze sem mennék. mondjuk piliscsaba, vörösvár vagy vác, ezek tetszenek.