van az a fajtakonstans idegesség, aminek nincs racionális oka, csak úgy minden további nélkül elkezdődik felkeléskor és csak a lefekvéssel ér véget.
amikor aznap semmi sem jó. hozzámszóltál? minek? hozzám se szólsz? menj a fenébe.
még jó, hogy időben felismertem ma, mielőtt sárkány-énem elkezdte volna bontogatni szárnyait és kiszabadult volna, az egész iroda kárára.
és hogy hogyan lehet felismerni? ó, igen egyszerű.
elgondolkozol azon, hogy mitől lenne most jobb. mondjuk ha a főnököd fejét 10 ütés/sec sebességgel fél órán keresztül döngölhetnéd a falba, vagy ha ehetnél most egy óriás adag ikeás almatortát vaníliahabbal, vagy otthon a takaró alá kucorogva nézhetnéd nullahuszonnégyben a gilmorgörlzt, vagy egy jótündér eléd pottyantaná a kész diplomamunkádat...
szóval ha nem találsz semmi ilyet, ha egész egyszerűen nincs semmi, ami javíthatna a hangulatodon, akkor egyértelmű, hogy a fentebb leírt típusú spontán dühfelhővel állunk szemben.
ez esetben inkább ne veszekedj mégse senkivel. nincs értelme. nem fogod tőle jobban érezni magad.