bármennyire el voltam ájulva magamtól korábban, hogy én aztán hűdemennyire talpraesetten beszélem a németet, nos, visszakoznom kell.
vannak élethelyzetek persze, amikre elég az, amit és amennyire tudok. elcsacsogok akármilyen IT-dologról, és valószínőleg hermetikus környezetben levizsgázni is le tudnék, mindegy milyen témát dobnának elém a vizsgáztatók. és egy sör mellett felületesen elcsacsogok én bárkivel egy fél órát, sőt, megérteni továbbra is megértek én majdnem bármit.
node. vannak helyzetek, amikor ez közel sem elég. amikor mélyebben és többet és komolyabban. na akkor megfeneklik időként a tudományom. és úgy érzem magam, mint egy másféléves kisgyerek, aki kétségbeesetten próbálja 50 szavas szókincsével elmegyarázni a felnőttekne, hogy akkor most mi, de a felnőttek értetlenül néznek, és ő elmondja még egyszer, és még egyszer, de nem értik, és akkor még egyszer, de már vörösödik a feje, és könnybe lábad a szeme, és tehetetlen dühében nem tud mást, csak hisztizni, nem megy másként, nincsenek meg a megfelelő kifejezések, értsetek meg ennyiből.
kéne a fülem mögé egy usb-csatlakozó, hogy bármikor ráköthessem a buksimra a mobilnet-sticket, és nulla-huszonnényben korlátlanul használhassam az online szótárakat, két pislogás=duplaklikk, á, már meg is van a jelentés. igen, pont ezt akartam mondani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése