2010. június 23., szerda

a könnyes búcsú, meg a welcome on board

hétfőn leadtam luit a szokásos bringaszervizben egy közepesen hosszú kívánságlistával, ezeket tessék nekem megcsinálni. a bácsi szokás szerint messziről üdvözölt már. tudja, hogy luit csak akkor viszem hozzá, ha valami komolyabb csinálni való van rajta, amivel magam már nem boldogulok, úgyhogy fejcsóválva, csintalan gyerekeknek kijáró pillantással kérdezte tőlem némileg szemrehányó hangon, na már megint mit csináltam vele. semmit-semmit, tényleg, csak új gazdája lesz, és ezért kéne rajta alakítani (oké, meg hétvégén piszokmód összesároztam, tessék kicsit kipucolni a hátsó váltót, mert mát tényleg kritikán aluli. "na ugye? tudtam én" válaszolta mosolyogva) és mivel mindig olyan kis kedves és bájos vagyok és visszajáró vendég, meg minden, még azt is sikerült kicsikarni, hogy bár sok a munka, meg egyébként is, megy szabira mindjárt, ezért lehet, hogy csak jövő hétre lesz kész..., szóval hogy ehelyett - "na jó, de csak mert rólad van szó" - megcsinálta nekem másnapra.
elbattyogtunk hát érte ágival (ő a bicó új gazdája). egyenes kormány, új fékkarok, új pedál, lepucerált váltó, egész másképp vagány most, mint előtte. országúti paripából igazi városi csatalóvá avanzsált.
a bácsinak pedig megmutattam greget, aki pont ugyanúgy néz ki, mint a képen ott alul, ni, és hát jött a litánia. hogy minek nekem monti, hogy hogy adhatom el az országútit, amikor az sokkal szebb és jobb, és hát csak nekem lehetnek ilyen lehetetlen ötletei, hogy fixi, meg monti, hát ő igazán nem ért engem, jáj, a csélcsap lány, mindig más kell neki. és hiába magyaráztam, hogy na de tessék már elhinni, hogy nincs elég hely három bringának, és ígérem, lesz még országúti is, és ahova én a montival menni akarok, oda bizony az országúti nem visz el. csak mosolygott rám, hogy de hát akkor is. de ezeket a köröket mindig lefutjuk, és sosem értjük meg egymást (műanyag vagy fém klipsz, fixi-monti-országúti, milyen bandázs, milyen fék, milyen váltó és milyen pedál, sosem értünk egyet)
aztán már ági ült a bringára, már az ő jogos tulajdona, engem már csak az emlékek kötnek hozzá. lelki szemeim sarkában elmorzsoltam két könnycseppet, de roppant büszke voltam rájuk, a bringára, aki általam került fel budapestre, és a barátnéra, akit talán kicsit én is ösztönöztem a bringára ülésben.

és hát ugye ott a szép, az új, a csillogóan fekete, dübörgősen drabális, félelmetes és megfélemlíthetetlen új bringa. csodás. mentem vele egy keveset már a városban, meg ma munka utánra beterveztünk egy kicsi városon kívüli túrát is, csak hogy lássam hogy megy. eddig azt kell mondjam, csodásan. bár a boltban "elfelejtették" beállítani nekem a hátsó váltót, ezért másnap az első (na jó, második) utam a munkahelyhez legközelebbi szervizbe vezetett vele, ugyanis a letekert 10 km alatt ha harmincat nem ugrott a váltó, akkor egyet sem... na de beállították nekem, és most WHOA! egy álom. bár még furcsa tekerni, hiszen az elmúlt 2 évben csak országútin ültem, és ez az első teleszkópos kerékpárom, de tetszik, nagyon tetszik. csodás, új lehetőségek nyíltak meg előttem vele, erdő-mező-földút vigyázz, jövök :)

1 megjegyzés:

maifosz írta...

abszolút megértem, nekem is szükségem van a montira (mondjuk fixit nem mernék bevállalni a szputnyik helyett), otthonra a teleszkópos való és pont.