fejben dől el

tegnap az egész napos esik-nem esik barátságtalan idő, a folyamatos térdfájás, fogfájás és délutánra a túl szűk cipő miatt beálló lábfejfájás mellett nem akartam edzésre menni. tényleg úgy csuktam be magam mögött négykor a bejárati ajtót, hogy én ki nem mozdulok már aznap.
aztán megettem az _összes_ maradék húsvéti kalácsot, amitől rettenetes lelkiismeret furdalásom lett, meg a nap is gyönyörűen kisütött, úgyhogy fél hatkor úgy döntöttem, mégis. összedobáltam gyors a cuccaimat, aztán nyomás.
a probléma, a sunyi, enyhe lábfájás azonban még mindig megvolt. sajnáltattam magam, nyafogtam miatta néha, lemaradtam a sprinteknél. csináltam-csináltam én, de közel sem volt 100%, amit nyújtani tudtam. nem az, amit akartam, mert tényleg próbáltam, tényleg beleadtam apait anyait, de ennyire futotta.
kivéve, amikor kicsit nem figyeltem, amikor megfeledkeztem arról, hogy fáj, akkor nagyságrendekkel eredményesebb voltam. persze aztán megéreztem újra, a "kripli vagyok" újabb hulláma elért megint.
mindenesetre mindennek a fényében igazat kell adnom Katának, ő mondta nekem közben: ugyan, a fájdalom fejben dől el.