Valentin-napra apától egyszer paradicsomot meg paprikát kaptunk. ezzel fejezte ki megvetését a virágboltosok által Magyarországra származtatott ál-ünnep ellen. (meg hozott azért egy-egy csokit is, hogy örüljünk)
egyébként tényleg borzasztó. akár merre nézek, mindenhonnan azt tolják az arcomba, hogy most aztán turbékolj és legyélboldog, szerelmesszívek (a párnán díszek...). a rádióból is az szól, hogy mit hogyan csináljunk egész valentinapon, hogy estére csúcsformába kerüljünk, mit főzzünk, mit vegyünk fel, mit kenjünk az arcunkra, mit mondjunk, ésatöbbi ésatöbbi. minden magazin egész februári száma kizárólag ezzel a témával foglalkozik.
erre a pár napra a szinglik tökéletesen le vannak szarva.
persze, ünnepeljenek a szerelmesek, legyen valentinnap, nem bánom, nem fáj, nem vagyok az a "nekem nem jó, ne legyen neked se az" típusú irigykedő. azt viszont igen is szeretném, hogy vegyék figyelembe, hogy jelentős számban vannak azok is, akiket ez tökéletesen hidegen hagy, vagy irritál. hogy legyen lehetőségem kikerülni, hogy ne forogjon egy héten keresztül minden percben az a pindurka kis tőr a szívem bal fölső csücskében (így nem fáj különösebben, de arra pont elég, hogy észrevegyem) hogy háhá, ne is figyeljek oda, mert úgy sincs kivel, úgy sincs minek.

de ma, miközben a rádiós kívánságműsorban harmincadszor hangzott el a "valentin-nap alkalmából szeretném küldeni kedvesemnek a következő számot, és üzenem neki, hogy mindennél jobban szeretem" szóval ekkor kérdeztem meg anyát, hogy ha felhívnám őket, kérném lilyallentől a Smile című számot, és üzenném, hogy girlpower és kitartás minden szinglinek, és fakkjúvalentájn, akkor adásba engednének-e. és anya azt mondta, hogy ugyan kizárt. mert ilyenkor ők ebből élnek.