a gellért-téren leesett a lánc, csak úgy, se szó, se beszéd, nem tudom mitől. és alfira gőzőm nem volt, hogyan kell ezt a problémát orvosolni. nem tudta az bringásfiú sem, akit leszólitottam, hogy bocsineharagudjlégyszives.
sebaj, csomó bringaszervíz van a környéken, majd csak segítenek. de a zöld pont csak tízkor nyit, a bácsi ugyan kilenckor, de kosztolányi meg messze volt. relatíve legalábbis. úgyhogy a budafokin strázsáltam húsz percet a szakadó hóban, vártam a kilencharmincat, hogy kinyisson a kerékpárszervíz (ez a neve :))
a srác meg is érkezett pontosan (egy perccel sem előbb :) se nem később) meg is lepődött, amikor meglátott, a hóembert meg a hócangát, mert addigra már kábé azok voltunk.
- helló, mi a gond?
- leesett a lánc. nem tudom visszatennni...
- mert?
- ??? mert nem tudom, hogyan kell.
itt megeresztett felénk egy félmosolyt, egy pillanat, és a lánc már vígan futott megint a lánckerekeken, még mielőtt a boltot egyátalán kinyitotta volna.
- húúú, tök köszi.
- látod? csak ennyi. így kell. mostmár menni fog?

közben meg végig morogtam, hogy időpocsékolás, az alatt az egy óra alatt, amíg a bringa miatt vártam és kajtattam fel-alá, mennyi grafikát tanulhattam volna.
de legalább megtanultam visszatenni a láncot. ez is valami :)