egy napnyi bécs

Katával tegnap bevettük bécs várát, jipíí, hát szuper volt. teljesítettük az összes kitűzött, kötelező missiont: kávé a Starbucksban, süti a rózsaszín cukrászdában a Stephansdom mellett, puncs és krumpli a Christkindlmarkton, Naschmarkt. aztán volt még forraltbor és Erdbeeren-spiess a Museumsplatzon (itt egyébként ezerszer királyabb kisvásár van, mint a Rathausplatzon)
a maradék időben pedig bejártuk a belvárost keresztbe-kasul, lett egyenhajpántunk, hangosan vihorásztunk az utcán és az osztrák fiúk gyakran ránk mosolyogtak. ettől pedig igen jó csajoknak éreztük magunkat :)

tessék kacagni, a retard-ovi sünicsoportja akcióban

hazafele meg már alig életünk, de azért halkan és titokban sokat énekeltünk a buszon, és kacarásztunk akkor is, és a mellettünk ülő idősödő úriember gyakran vetett ránk csodálkozó pillantást.
a nap mondata viszont még az odafele úton hangzott el, amikor is a bécsi repülőtérre érve (ott is volt a busznak megállója) a sofőr bemondta a mikrofonba, hogy ugyan menjen már neki segíteni valaki, mert gőze nincs, hogy kell innen eljutni a buszvégállomásig, mivel még csak most van itt először.
aztán sárgaangyalként felállítottam még egy eldőlt biciklit, és láttam egy igazi tündércangát, fehér-lila, és masnik voltak rajta (mert a lila bringa KIRÁLY)