a terv a következő volt: pénteken buli Delinél, szombaton az előző nap kipihenése, meg korcsolya a városligetben, utána esetleg vacsora valahol romantikusan, kettesben (Valentin-nap, ugyebár :)) aztán vasárnap munka, mindenki nekiesik a sajátjának.
majdnem sikerölt is.
jól indult, tényleg jól. bár említette ádám péntek délután, hogy nem érzi túl jól magát, de azért menjünk csak, buli-buli! aztán amikor jöttünk haza a kertészeti egyetem bulijából (ahol kikötöttünk az este végére) már mondta, hogy siessünk haza, rázza a hideg.
hazaértünk. magas láz, vacogás, 3 takaró, lázcsillapító. másnap rohanás boltba, szombaton nehéz nyitva tartó gyógyszertárat találni, mérj lázat, vegyél be még egyet, főzzek teát?, de, muszáj enned valami, jesszusom, megint 38,2.... de majd legalább hamar lefekszünk, kialszod, kialszom, hulla fáradt vagyok, fáj a fejem, jajj. de este 11-re megint rosszabb, hideg borogatás fejre csuklóra, szegény szinte a halálán van, szenved, én is. másnap reggel korán kelés, megígértem, csinálok húslevest, sok zöldséggel, az majd talán jót tesz. szűk szemmel kibotorkálok a konyhába fürdőköpenyben, félálomban kezemben a fakanál. de kész van időben.
amikor felébred, már egész jó, éhes is, hurrá, de nem, a leves után is muszáj még valamit, meg akarsz gyógyulni, nem? igen, legalább egy tejberizst... lejárt a 4 óra, most kalmopyrint, most advilt, jó, adom a limonádét, mérj lázat, nincs? ohh jó, de most már muszáj egy kis palacsintát magadba erőszakolnod (mit erőszakolni, annál azért több lecsúszott végül) és mosni mosogatni, aztán székbe roskadva olvasni olvasni olvasni olvasni, igazán nincs erőm máshoz, de mosás, mosogatás.
de most már legalább jól van, én meg nem kaptam el, és minden visszaáll a rendes kerékvágásba.
és ne tessék azt hinni, hogy ez panaszkodás volt, mert nem, mert kit ápoljak, ha nem őt és ki másért aggódjak (jójó anya, hugi, persze értetek is :)) és tudom, ha én lennék beteg ő is körülugrálna de azért fárasztó volt. és igazából az a legrosszabb, hogy ha én vagyok beteg akkor max a saját egészségemmel játszom, ha egyel több gyógyszert veszek be vagy nem vagyok hajlandó enni vagy ilyesmi. de nagyon stresszel (és azt hiszem, ez készített ki legjobban), ha mást kell ápolni és nem tudom, mi lenne a legjobb mert mással mégsem kísérletezhetek, és próbálom kitalálni, hogy akkor inkább az ikszedik gyógyszer vagy valami más, hagyjam nemenni vagy tuszkoljak valamit a szájába... mert önmagában teát főzni nem a világ legkimerítőbb dolga. de hogy felelősséggel tartozunk másért, az igen. szerintem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése