2009. január 6., kedd

MLM kalapom

ó igen. látom szinte magam előtt, most sokan rögtön keresztbe tett ujjakkal sátánt kiáltotok, hogy az MLM rendszer belzebubtól való, csak becsapja az embereket és butaság az egész.
a baj nem magával a rendszerrel van, hanem azokkal az emberekkel, akik bármit elhisznek. hogy ezzel mindenki csak nyerhet, és sokat nyerhet. van akinek megy ez, tudja csinálni, mert olyan ember, akihez illik ez a feladat. a legtöbbhöz azonban nem. én például informatikusként kínszenvedve elemeznék verset és egyáltalán nem tudnék házat tervezni, miből gondolom hát, hogy marketingben jó lenék? nem is lennék. az MLM nem feltétlenül a barátságok pénzre cserélése. aki jól csinálja, attól nem jön le rosszul az egész buli. de aki béna és nyomakodó és erőltetett, attól igen. pályatévesztett marketingesek, kíméljetek.
mindez nem azt jelenti, hogy ne lehetne beszállni. beszálltam én is. DE NEM azért, mert úgy gondolom, hogy ebből fogok meggazdagodni és a bahamákra utazni, mert ez aztán a mindenek felett való legjobb lehetőség és majd az összes rokonomat és üzletfelemet beszervezem. hanem azért, mert tetszenek a termékek, szeretem használni őket, és belsősként olcsóbban jutok hozzá, mint külsősként. ha egyéb előnyeim is lesznek még belőle, az csak jó. ha néhány embernek megtetszik rajtam keresztül, az is jó. de ismerem a saját korlátaimat: sem kommunikációban, sem marketingben nem vagyok jó, nem fogok hát igét terjeszteni.
különben is hülyeségnek tartom, ha valaki azért lép be egy vásárláson alapuló rendszerbe, mert gazdagságot remél. azért lépj be, mert vásárolni akarsz. aztán ha tetszik, ha azt mondod, hogy szerinted ez van annyira jó, hogy megéri az arcodat adni mellé, vágj bele. de bármi más hozzáállás nem lehet nyerő, mert elvakultságot, szemellenzősséget eredményez és innentől valóban idegesítő és talajtól elrugaszkodott lesz az egész.

Nincsenek megjegyzések: