megdöbbentett az index egyik mai cikke: a magyar párok ötöde meddőségi problémákkal küzd.
valljuk be, elég szar jövő- és jelenképet fest fel. már eddig is meglepően sokan voltak a (nem közvetlen) környezetemben, akik hasonló problémákkal küszködtek, de ilyen magas arányra sosem gondoltam volna.
ilyenkor eszembe jut, hogy mekkora árat fizetünk a mai "fejlettségért". kukába a számítógéppel, lesz*rom hogy van, vagy nincs, ha nem lehet később gyerekem. vegyék el a kocsit, a laptopot, bármit, bármit, csak a család lehetőségét ne. ilyenkor nem érdekel a grínpísz, ne a bálnákat mentsük, hanem saját magunkat. önzőség? naná. (más kérdés, hogy a bálnák és az emberiség megmentéséhez hasonló út vezet)
hirtelen karrierista kis hülyének tartom magam, aki családtervezés meg miegymás címszó alatt képes hormontablettákkal tömni magát, csak nehogy akkor, amikor épp nem lenne alkalmas. úgy érzem, nincs erre jogom, ilyen számok mellett nincs alapja az embernek arra, hogy nemet mondjon, olyan ez, mint háborúban, szükségállapotban, amikor végre van valahol kaja, finnyásan elhúzni a szádat és azt mondani, jajj, de hát tudod, hogy én nem eszem disznóhúúúst....
a Bibliában az áll, "szaporodjatok és sokasodjatok". az ember meg cselesen feltalálta a fogamzásgátlót. Isten pedig erre válaszolt, nesze, ha neked ez kell.
ugyan mennyi ideje lehet még hátra egy fajnak, amelyik lassan az önálló szaporodásra sem képes? mennyi?